• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Kisigmándi szilfák

Szerző: Olvasói levél
A január 8-i Házunk tája rovatban kitűnő írást olvastam Valló Lászlótól a szilfákról. Ehhez szólt hozzá Járvás Sándor dunaújvárosi olvasótársam a január 22-i számban (lásd kapcsolódó cikkeinket - a szerk.), most én is ezt teszem. Nyolcvanhét éves vagyok, és gyermekkorom óta szeretem a szilfákat.

Kisigmándon, ahol lakom, van egy körülbelül 2 kilométer hosszú dűlő, melynek mindkét oldalán szilfák és gledícsiák vannak, sajnos elhanyagolt állapotban. Ez a dűlő 1945 májusáig védett volt, de a gazdasági és egyéb körülmények megpecsételték a sorsát, nagyobbrészt kivágták a gyönyörű szilfákat, amelyek közt több száz évesek is akadtak, több méter kerületű törzzsel. Ezek a fák a határ díszei voltak. Most is vannak 4-5 méter magas növések, de elhanyagoltak, és senki nem törődik velük, az élelmes emberek lopják.

A híres kisigmándi szilfákat a giczi-, assa és ablanczkürthi Ghyczy család tagjai ültették, akik újpusztai földbirtokosok voltak – köztük Ghyczy Elemér, akit még én is ismerhettem. A Ghyczy-kastély mellett a pusztán tulipán-, platán- és más gyönyörű fák is voltak.

Kétezerben, amikor a falucímert készítették, elértem, hogy a római szarkofág és a búzakalász mellett egy szilfaág is ott legyen a címerben.

Mert sok nevezetessége van a kisigmándi határnak, de a szilfáinkra különösen büszkék lehetünk. Remélem, lesz, aki gondjába veszi a tönkrement fasort, hogy egyszer újra úgy nézhessen ki, mint egykor, a Ghyczyek idején.

Angyal József, Kisigmánd

Címkék: Fák