Mint a pinty

szerző: Balogh Géza

A mi pintyünk jelzője, az erdei azt mutatja, hogy valamikor főként az erdőket lakta, ma viszont már a ligeteken, mezőkön is mindennapos. Az egyik leggyakoribb hazai madarunk, de küllemre cseppet se közönséges. Sőt! Az egyik legszínesebb kis szárnyasunk. A hím mintha kékesszürke sapkát viselne, a homloka koromfekete, fejteteje, nyakszirtje kékes palaszürke. Szeme környéke, pofája világos rozsdabarna, begye, melle vörhenyes. Dolmánya vörhenyesbarna, háta és farcsíkja sárgászöld. Teste alul borpiros, szárnyán a színek csíkokban váltakoznak.

A hím a területét többnyire a sűrű fedezéket nyújtó növényzetben jelöli ki, de az nem nagy, alig több száz négyzetméternél. Télen az erdei pinty társasan él, s inkább a nyílt terepen kóborol. Ilyenkor akár több tucat madarat is megpillanthatunk egyszerre, amint verebekkel, más pintyfélékkel és közeli rokonukkal, a fenyőpinttyel vegyes csapatokat alkotnak. Téli éjszakákon más madárfajokkal együtt alszanak, de a hímek és nőstények szinte mindig külön. Már ha itthon maradnak, mert a hosszan tartó fagyok és havak elől délre menekülnek, általában Olaszországban húzzák ki tavaszig. Előbb a hímek jönnek haza, a „lányok” csak két héttel később, és nyomban hozzáfognak a fészeképítéshez. Az erdei pinty táplálékában a különféle magvak játsszák a főszerepet, de sok rovart is elpusztít.