Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Nagyobb veszélyben vagyunk, mint hinnénk!

2009. december 30. | szerda
A koppenhágai klímacsúcs „kudarcát” fokozva – a Nature folyóiratban közzétett tanulmány szerint – amennyiben a továbbiakban sem történik jelentős változás a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében, annak hatásai még a vártnál is jelentősebbek lesznek.

A Harvard és a Princeton egyetem tudósaiból álló csoport megállapította, hogy 125 ezer évvel ezelőtt – amikor a globális hőmérséklet csaknem olyan magas volt, mint amekkorát 2100-ra prognosztizálnak – az óceánok szintje legkevesebb 8, de akár 9,5 méterrel is magasabb lehetett, mint manapság.

Ez jóval több, mint amit korábban kiszámítottak, mivel eddig csak a helyi tengerszint-magasságok alapján kalkuláltak globális értékeket, ami azonban nem adott valós képet. Robert Kopp, a kutatás vezetője szerint a helyi tengerszint-magasságokat számtalan tényező befolyásolja, kezdve a széltől a helyi áramlatokon át a gravitációig. A gravitáció hatása úgy érvényesül, hogy a Föld legnagyobb jégmezői, mint amilyen Grönland, annyira masszívak, hogy képesek „kinyomni” az óceánt és megemelni a tengerszintet a környező területeken. Így ha például Grönland jege elkezdene olvadni, ennek hatását Skóciában úgy észlelnék, hogy először a tenger szintje csökkenne.

Hogy reális képet kapjanak, Kopp és kutatócsoportja a rendelkezésre álló adatokat a világ mintegy 40 pontjáról gyűjtötte össze, s így jöttek rá, hogy az eddigi feltételezések jóval alulmúlták a valós értékeket. A 8 méteres tengerszint-emelkedés, ha a század végéig bekövetkezne, valós katasztrófához vezetne – bár a tanulmány ezt egyértelműen nem jelenti ki. Az adatok alapján csak ezeréves átlagot lehet megadni, ezért lehetséges, hogy még egy évezred az emberiség rendelkezésére áll, mielőtt a katasztrófa megtörténne.

Az emelkedés elkerülhetetlen még akkor is, ha a kibocsátást elkezdjük csökkenteni, mivel az üvegház-gázok koncentrációja így is, úgy is tovább növekszik – bár lassabban. Amennyiben az átlaghőmérséklet a század végéig 2 fokkal melegszik – ez a tudósok által vélt legmagasabb emelkedés, ami még nem okoz rögtön tragédiát – és ez huzamosabb ideig így marad, a tengerek szintje nagyobb mértékben növekszik, közelebb hozva a katasztrófa bekövetkeztét.

Kovács Réka
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Ha ökokuckó nyílik egy nagyváros szívében, oda illik bebújni. Már csak azért is, hogy megtudjuk, mit rejt e megnevezés. Mert a szórólap csak annyit árul el, hogy zöld lesz és élményközpontú. Meg interaktív és ökotudatos. Ráadásul játszóház.
Percenként 1750 liter 60 fokos vizet ad a közelmúltban létesített termálkút Vácrátóton. Ezzel fűtenek majd a botanikus kertben és az önkormányzati intézményekben.
Újabb botrány csorbítja a British Petrol már így is igencsak megtépázott hírnevét. Az olajvállalatot most azzal vádolják, hogy megpróbálja megvásárolni az általa felbérelt tudósok hallgatását.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…