Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Sittet is fogad a hulladékudvar

2009. október 19. | hétfő
Mindeddig 14 hulladékgyűjtő udvar fogadta a lakosság által szelektíven gyűjtött hulladékot Budapesten és környékén. A Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. kezelésében legújabban megnyitott, tizenötödik udvarba – az eddigiektől eltérően – már sittet is vihetünk.

Az új hulladékudvar, mely a főváros XVIII. kerületében, a Jegenyefasor 15 szám alatt nyitotta meg kapuit, Budapest legnagyobb és legkorszerűbb szemétgyűjtő helye. A másik 14 udvarban csak papírt, műanyagot, üveget és fémdobozt lehet elhelyezni. Itt viszont 580 forintért műanyag zsák vásárolható (mely összeg tartalmazza az ártalmatlanítás költségét is), s ebben leadható az építési törmelék (sitt) is. Egy-egy lakos 1 köbméternyi sittet hozhat ide. Minderre korábban nem volt lehetőség. A lakosság eddig csak úgy szabadulhatott meg a sittől, hogy nagy gyűjtőkonténert bérelt, amit a szállító cég elvitt – tetemes összegért. Mostantól bárki a saját kocsijával (utánfutójával) viheti el a törmeléket az új hulladékudvarba.

Az új lehetőséggel azt is remélhetjük, hogy a jövőben csökken azoknak a száma, akik, felelőtlenül, félreeső parkokban, erdőszéleken, patakpartokon szórják el hulladékaikat, elcsúfítva és megterhelve ezzel a természeti környezetet.

Az új gyűjtőhely emellett veszélyes hulladékot is fogad. Így átveszik a tönkre ment háztartási hűtő- és mosógépeket, az elektronikai és számítástechnikai eszközök hulladékait, továbbá a fénycsövet, a szárazelemet, a használt sütőzsiradékot, a fáradt olajat, valamint a használt akkumulátort is.

Valló László
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Hamarosan megjelennek az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft. formatervezett gyűjtőedényei. A környezetvédelmi szervezet új szolgáltatása keretében különböző csomagolóanyag-fajták szelektív visszagyűjtése válik lehetővé a vásárlás helyszínén.
A fa égésekor keletkező gázból is energiát lehet nyerni a faelgázosító kazánokkal – nem mellesleg kevesebb és kevésbé környezetszennyező égéstermék keletkezik. Jánoshidán nyolc önkormányzati intézménynél fűtenek majd ilyen készülékkel, így az eddig erre a célra fordított összeg felét tudják megspórolni.
Megtisztítja a háztartási szennyvizet, közben pedig elektromos áramot termel az a berendezés, amelyben baktériumokat fognak munkára az amerikai Oregon Egyetem kutatói. Az így nyert energia ma még éppen hogy ellát egy villanykörtét, de a jelek szerint a teljesítmény jócskán növelhető.
A boldog kismamák és kispapák alig várják, hogy végre a karjukban tarthassák kisbabájukat. Nem is sejtik, hogy az igazán nehéz pillanatok még csak ezután következnek. Többségük ugyanis alig négy órát tud zavartalanul pihenni éjszakánként a csecsemő sírása miatt.
Már jó ideje folyik az a játék a két legnagyobb kereskedelmi csatorna között, hogy minden saját műsorukat egymásra szervezik.