Megosztás A cikk küldése! A cikk nyomtatása!

Új közellenség a levegőben: a metán!

2010. március 08. | hétfő
A globális felmelegedés felelőseként számon tartott szén-dioxid hamarosan csekély problémának számít az egyre inkább a felszínre buggyanó metán mellett – derült ki amerikai kutatók elemzéséből.

A szintén üvegházhatású gázként számon tartott, eddig mélyen elzárt metán – mint kiderült – egyre nagyobb mértékben tör a felszínre a fagyott sarkvidékeken. Natalia Shakhova, az Alaszka Egyetemen működő kutatási bázis munkatársa és a kutatás egyik vezetője szerint a Kelet-Szibéria irányából érkező mennyiség megegyezik az összes többi óceánból érkező metán mértékével.

A szakértők szerint ez pedig katasztrofális üvegházhatáshoz vezethet. Ugyanis beindíthatja azt az öngerjesztő folyamatot, melynek során – a melegedés miatt – még több permafroszt olvad fel, s ebből rengeteg metán kerülne a levegőbe. A témával korábban több kutatás keretein belül is foglalkoztak már, de most azonban úgy tűnik, az eddigi veszedelmes feltételezések egyre inkább valósággá válhatnak.

Kovács Réka
Előző1Következő

Ingatlanok.hu (X)

Több mint 176 ezer ingatlan.
Hozzászólások
Még nem érkezett bejegyzés.



Ha ökokuckó nyílik egy nagyváros szívében, oda illik bebújni. Már csak azért is, hogy megtudjuk, mit rejt e megnevezés. Mert a szórólap csak annyit árul el, hogy zöld lesz és élményközpontú. Meg interaktív és ökotudatos. Ráadásul játszóház.
Percenként 1750 liter 60 fokos vizet ad a közelmúltban létesített termálkút Vácrátóton. Ezzel fűtenek majd a botanikus kertben és az önkormányzati intézményekben.
Újabb botrány csorbítja a British Petrol már így is igencsak megtépázott hírnevét. Az olajvállalatot most azzal vádolják, hogy megpróbálja megvásárolni az általa felbérelt tudósok hallgatását.
Július 29-30-án Felsőzsolcán, Ónódon, Szikszón és Sátoraljaújhelyen jogi tanácsadással, információkkal segíti az árvízkárosultakat a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt.
Egyre elképesztőbb ötletektől hajtva buliznak a fiatalok, s közben nem jut eszükbe, hogy nemcsak az egészségüket, de szó szerint az életüket kockáztatják egy-egy vad akcióval…