• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Mitől misztikus a tizedik életév?

Szerző: Balogh Mária
A spirituális gondolkodók, és a gyakorló szülők, a 10. életévet tekintik a gyermek fejlődésében az első igazi, és meghatározó korszakváltozásnak. Valaminek a születéséhez érkezünk, ami alapvetően más, mint, ami addig történt csemeténk életében.

Ennek igazságát a gyakorló szülők naponta megtapasztalhatják, mivel a gyerkőcök serdülése, kiskamasz kora sokkal előbbre jött, mint pár évvel ezelőtt. Testileg és biológiailag mindenképpen fejlettebbek a gyerekek – főként a leányok -, de az értelmi képességeik is meghaladják a tízévesek korábban megszokott gyerekes világát.

Ha tetszik, ha nem, a változás bizony 10- 14 éves korban kezdődik, ami a kiskamaszkorban teljesedik ki. A szülők tehetetlennek érzik magukat, és alig ismernek lázadó, ingerlékeny, visszabeszélő gyermekükre, aki nemrégen még büszkén sétált az anyukájával kéz a kézben. Ez utóbbi kedves szertartásról sajnos le kell mondanunk, mert a csemeténk szerint, ez már „ciki”. Nem értjük, hogy az addig kedves, szófogadó, hozzánk erősen ragaszkodó kisfiúnk, vagy kislányunk miért fordul szembe a szülők értékrendjével, s miért szent és sérthetetlen számukra, hogy a saját különbözőségüket, akaratukat hangsúlyozzák. Mindegy milyen áron. Azt sem bánják, ha vitába, és haragba keverednek a szülőkkel. Lényeg, hogy a saját elképzelésük győzzön. Ja, hogy fél óra múlva rájönnek, mekkora butaságot műveltek? Igen, ez előfordul. Ne szidjuk össze őket, ne szégyenítsük meg az amúgy is összekavarodott kiskamaszt. Hallgassuk meg türelmesen, mit is szeretett volna valójában elérni, és adjunk tippet ahhoz, milyen utat válasszon máskor céljai eléréséhez. Lehet, akkor egyet ért velünk, de két óra múlva, újra elköveti ugyanazt a hibát. Nem érti miért leszünk rá dühösek. Sőt, még azt sem rest kimondani, hogy mi vagyunk a világ legidegesítőbb édesanyja, vagy édesapja. Nem mindig kell a tomboló gyerekkel harcba szállni. Várjuk meg, hogy lehiggadjon, s akkor barátként, de mégis határozottan és egyértelműen tisztázzuk a „játékszabályokat”.

Gyermekünk keresi a saját identitását, amiben segítsük, s ne kritizáljuk örökké, mintahogyan a hibáit se nagyítsuk fel. Engedjük, hadd legyen kicsit egyedül a szobájában, olvasgasson, hallgassa a kedvenc zenéjét, s ha kell, hadd élje meg az édes semmittevésben a világ összes fájdalmát, ami naponta, de lehet, óránként átértékelődik a lelkében. Nem könnyű velük, önmagukat sem egyszerű elviselni. Sok-sok türelem kell ehhez, ami persze nem mindig jön össze.

Minden csemetének kell egy biztos pont az életben. Bármit tesz, vagy mond, tudnia kell, annak ugyan következménye lehet, de a szüleire mindig számíthat. Nagy baj, ha ez nem így történik, mert ekkor rossz útra, rossz társaságba is keveredhet szemünk fénye. A szülői felelősség ilyenkor nagyon meghatározó a gyermek életében. A szeretet, az őszinteség, a tiszta beszéd, egymásra figyelés, vagy épp a bölcs hallgatás sokat segít a gyerkőcnek, szülőnek egyaránt. A gyereknek és a szülőnek is át kell esnie az elkerülhetetlen fejlődésen, ami után egy újabb, és magasabb szintre juthatunk. Rögös az út, de megéri végigmenni rajta!