• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Az én képernyőm: Ahová születünk - kéthetente hétfőn

Szerző: Ujlaki Ágnes
Úgy hiszem, a szülésfilmeket, születéstörténeteket inkább csak a nők szeretik. Még soha nem láttam olyan férfit, aki magától megnézett volna ilyesmit. Félnek, vonakodnak, viszolyognak – aztán, amikor a saját gyermekük világra jöttéhez tanúskodnak, bizony megrendülnek, meghatódnak. Ezért nem is ajánlanék mindenkinek szülésfilmet. De az On the Spot Kilenc hónap alatt a Föld körül című dokusorozatát mindenkinek őszintén ajánlom, ezért is írok róla máris, alig két rész után.

Hogy az is bekapcsolódhasson a Duna Tévén kéthetente hétfőn este sugárzott sorozatba, aki még nem ismerné az alkotókat. De szerencsére már nagyon sokan ismerik őket: Cseke Eszter és S. Takács András immár hetedik évadban készíti riportjait a világ minden tájáról. A fiatal filmesek két kézi kamerával felszerelkezve odamennek a legkeményebb helyekre, legyen az a Gázai övezet vagy a brazil esőerdő. Fiatalos, élénk, jó humorú habitusuk, lehetetlent nem ismerő rugalmasságuk, előítélet és prekoncepció nélküli őszinte kíváncsiságuk nagy sikert, nemzetközi elismerést, számos díjat hozott már nekik. Mindig érdemes figyelni rájuk.

Ezúttal könnyedebbnek tűnő központi témájuk a szülés-születés. A két riporter másfél év alatt tíz család gyermekének születésénél lehetett jelen négy kontinensen. Forgattak szír menekülttáborban, mexikói születésházban a hegyekben, háború után egy gázai kórházban és a világ egyik legkisebb klinikáján a Fülöpszigetek tájfun sújtotta régiójában. Megnézték, milyen a háborítatlan szülés a világ leghíresebb bábáival, mi történik egy konzervatív muzulmán kórházban, az ultraortodox zsidó szülészeten, ahol úgy tartják, hogy szülés közben megnyílnak a menny kapui…

A páros azzal a kérdéssel indult neki az útnak: vajon hogyan születnek az emberek a világ különböző kultúráiban? A lényeg persze mindig ugyanaz, de a körítés és az esemény felfogása mindig más. Érdekes, bár talán nem is meglepő, hogy ha hátat fordítanál a képernyőnek, meg nem mondanád, hogy melyik náció képviselője sír torkaszakadtából, amikor ki kell jönnie a világra. Az oázás mindenütt egyformán hangzik… Ez is láthatóan lekötötte és meghatotta a riportereket, de néha sokkal érdekesebb és megrázóbb volt azzal szembesülni, hogy milyen élet vár egy-egy babára az adott helyszínen. Olykor már az ötperces babáról is tudjuk, hogy nem jó.

Az első rész a legnagyobb szír menekülttáborban játszódik, Jordániában, ahol a hazája határától 10 kilométernyire 80 ezer menekült él. Amikor ezt az epizódot forgatták, tőlünk távol álló problémának tűnt ez a helyzet, most azonban, az utolsó hónap eseményeinek ismeretében, mellbe vágó. Semmi nincs itt, csak sivatag, kis bádog- és vászonkalyibák, se munka, se szórakozás. Enni az ENSZ ételjegyeiből tudnak, a gyerekek alacsony szintű oktatást kapnak. A férfiak unottan heverésznek a cseppnyi árnyékban, a nők a gyerekeket őrzik. Itt vagyunk egy négygyermekes családnál, ahol most születik az ötödik. Az elkeseredett, depressziós apa hazavágyik, úgy érzi, a világ cserbenhagyta őket. A néző meg óhatatlanul arra gondol: akkor hát az ötödik gyerek miért kellett? Valami ilyesmit kérdez tőle András is, bár tapintatosabban, a férfi gépiesen rávágja: a gyermek áldás. Ugyanezt mondja a megviselt asszony is, de őróla sugárzik, hogy őszintén így gondolja, hiszen ismét van értelme az életének…

És aztán a mexikói születésház, indián bábákkal és a modern klinikából idejött orvosnővel. Félhomály, halk mormolás, mosolyok, simogatások, masszírozás, a szülő nőt úgy babusgatják, mintha mindenki az anyja és a nővére lenne. Időtlen béke és élet. Ez nagyon szép volt. Tessék nézni a következőket is!

Címkék: Az én képernyőm