• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Újabb tüdőlövés: vajon még hányat bír ki?

Szerző: Ujlaki Ágnes
Az én képernyőm: Szomorú Brazília.

Nem sokat tud Brazíliáról a magyar átlagember. A csodás riói látkép a Cukorsüveggel és a Megváltó Krisztussal, őserdő, Isaura, Amazonas – és most a vébé. Persze azért a magamfajta, foci iránt nem igazán érdeklődő fehérnép számára is át-átjönnek hangulatok. Például, hogy mennyire elkeseredtek a brazilok a negyedik hely miatt – látom a híradókban.

Elnézem a sok egyszerű, szomorú férfiarcot, s valamit megértek abból, hogy milliók sivár, nélkülöző életében talán az egyetlen örömforrást és reményt jelenti a foci, ami nemzeti büszkeségük legfőbb tárgya. (És így már jobban értem azt a nagy bánatot is, ami az 1954-es berni ezüstérmünket követte…)

Amikor az On The Spot riportműsor két remek riportere, Cseke Eszter és S. Takács András négy éve a vébé előtt Dél- Afrikában forgatott, kemény bűnözőkkel is találkoztak. Akkor azok igaz hazafiságtól buzogva kijelentették, hogy a világbajnokság idejére felfüggesztik a drog- és fegyverbizniszt. Hát most Brazíliában nem volt ennyire egységes a nemzeti támogatás, sokan lázongtak az óriási költekezések ellen – és még csak dobogóra sem került a hazai válogatott.

Az ország indiánjai közül sokan kifejezetten Brazília ellen szurkoltak. A kétfős riporterstáb a vébé előtti időben hetekig forgatott a Xingu folyó mellett élő kayapo-xikrin törzs egyik falujában, s ahogy szokták, most is együtt éltek és dolgoztak a helyiekkel. Ez a kis rezervátum kettős jellegű: a hagyományos életmód mellett már modern jegyeket is hordoz. Amikor a törzs tetovált arcú, de pólóban, sortban halászó-vadászó férfiúi hazatérnek, a „művházban” együtt nézik a tévét. Most éppen az Avatar című, híres sci-fit, ami arról szól, hogy a gyönyörű, vadul burjánzó bolygót ásványi kincseiért a Földről érkező hódítók el akarják birtokolni és elűzni őslakóit. Sokadszorra látják, és nem nehéz kitalálni, miért ez a kedvenc filmjük.

De meg is fogalmazza a fiatal törzsfőnök: az ő helyzetük is hasonló. Egyre kijjebb szorítják őket az esőerdőből, most meg már az egész életterük van végveszélyben. A kormány korábbi ígéreteivel ellentétben a közelben gigantikus vízi erőmű épül, így a terület egy része víz alá kerül. A folyó kiszáradó mellékágai mentén pedig várhatóan az egész térségből eltűnik az őserdő. Az ott élő indián törzsek, amelyeket korábbi élőhelyükről már elkergettek az iparosodás, erdőművelés miatt, újra földönfutóvá válnak. Félnek, mi lesz velük. És ott tartanak, hogy irigylik az őserdő legeslegmélyén megbújó, kőkorszaki életmódot folytató kis törzseket. Őket még védik a különböző alapítványok, nem lehet, de nem is szabad megközelíteni a helyüket. – Nem néznek tévét, de boldogok és egészségesek – sóhajt álmodozva a fejlettebb indiánok főnöke, aki azt is elmondja: ők bizony a horvátoknak szurkolnak. Mert meggyűlölték ezt az országot, Brazíliát, amely eltapossa őket – számukra nem is haza…

És elkísérjük riportereinket együtt halászni a xikrin férfiakkal. Halad a csónak a nyugodt mellékágakon, a tiszta víztükörre ágak-bokrok hajolnak, a csendet csak néha zavarja meg egy rablóhal akciója, egy madár rikoltása. Meleg van, de a paradicsomi táj felett könnyű szellő lengedez. Szépséges idill – ma még. Hamarosan azonban a Xingu folyó 80 százaléka kiszárad, az esőerdő újabb nagy darabja elpusztul. A Föld tüdeje ismét tüdőlövést kap. És vajon még hányat bír ki?

Címkék: Az én képernyőm