• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Mire képes egy szerelmes férj? - Egyszervolt szerelemkert csábít

Szerző: Hardi Péter
Ha a vácrátóti botanikus kertben sétálunk, egy impozáns vérbükk alatt mellszoborra lehetünk figyelmesek. Az ősszel avatott alkotás gróf Vigyázó Sándort ábrázolja. Hogy ki volt ő, kevesen tudják. Pedig méltó lenne az emlékezetünkre, már csak azért is, mert nála bőkezűbb adományozója sosem volt a Magyar Tudományos Akadémiának.

A vácrátóti botanikus kertben
Fotó:
Németh András Péter

Keresd a nőt! Gróf Vigyázó Sándor élete után kutakodva ismét csak a francia mondás örökérvényű igazságával kellett szembesülnöm.

„Még annak a kornak vagyok a szülöttje, melyben Széchenyi és munkatársai lerakták a mai Magyarország alapjait. Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy európai színvonalon álló, s emellett minden ízében magyar kultúra Magyarország és a magyar nemzet fennmaradásának legbiztosabb záloga. Ez okból az egész vagyonomat a magyar nemzeti kultúra szolgálatára kívánom állítani, mely célt első magyar tudományos intézetünk útján vélem leginkább elérhetőnek.”
(Részlet gróf Vigyázó Sándor végrendeletének 1919-ben kelt szövegéből)

A vácrátóti botanikus kert félreeső, iratokkal és növényekkel zsúfolt helyiségében a gróf életéről olvasgatok. Szerény a felhozatal, ugyanis alig-alig létezik róla feldolgozott írásos emlék. Igaz, feldolgozatlan sem sok, a Vigyázó család irattára ugyanis kitűnő gyújtósnak bizonyult 1945-ben, amikor az oroszok a rákoskeresztúri Podmaniczky-kastélyba kvártélyozták be magukat. A botanikus kert történetét Galántai Miklós dolgozta fel doktori értekezésében, ezekben találok némi támpontot a gróf életéről. No és a Podmaniczky Zsuzsannáról a múlt század húszas éveiben íródott monográfiában. Ezeket böngészem. Ezenkívül köszönet illeti Kósa Gézát, a botanikus kert igazgatóját, aki értékes szempontokkal gazdagított.

Hogy mi köze a Vigyázóknak és a Podmaniczkyaknak egymáshoz? „Csupán” annyi, hogy a 300 éves Vigyázó család és a 700 éves Podmaniczky család két sarja, Sándor és Zsuzsanna 1864-ben egy zugligeti kirándulás során ismeretséget kötöttek. Zsuzsanna ekkor 26 éves volt, Sándor 39. Az ismeretségből szerelem szövődött, hatévnyi udvarlást követően pedig házasság.

Közeledünk a felütésként idézett francia mondás igazságának igazolásához!

Tudnunk kell ugyanis, hogy Zsuzsanna – miként is írjam, hogy ne sértsek kegyeletet? – az átlagosnál sérülékenyebb idegzete miatt ugyancsak igényelte a törődést, a nyugalmat. Tudta ezt a szerelmes és ugyancsak figyelmes férj, így aztán, amikor a bencések néhány évtizednyi tulajdonlást követően áruba bocsátották az 1743 holdas vácrátóti birtokukat, az éppen Bécsben tartózkodó Vigyázó Sándor 250 ezer osztrák forintért megvásárolta azt. A kontraktus nyélbe ütését követően a gróf egy bő ötvenholdas angolkert létrehozásával – vagy gyarapításával, erről nincs hiteles forrásunk – bízta meg Jámbor Vilmost, aki korábban József főherceg szolgálatában, Alcsúton már bizonyította kertépítő tehetségét. A kivitelezés Jámbor hű emberének, Band Henriknek a munkáját dicséri. Közben (át)épült egy csinos kis kastély is, ahol a kedélybeteg Zsuzsanna kedvére múlathatta az idejét. Igen, egy szerelmes férj képes ilyesmire – különösen, ha van rá pénze. Így alapozódott meg a ma is híres vácrátóti növénygyűjtemény.

De ki is volt a mára méltatlanul elfeledett gróf Vigyázó Sándor, az Akadémia későbbi legnagyobb donora? Annyi bizonyos, hogy a család vagyonát még a XVII. században alapozta meg Pápán egy bizonyos Wachter – magyarosabban Bachter – Gergely vaskereskedő. A család szorgalmas volt és tehetséges, a vagyon pedig szépen gyarapodott. A mi grófunk nagyapja, aki már táblabíróként szolgálta a közt, nevét Vigyázóra magyarosította.

Az arborétumot alapító unoka jogot végzett, később a főrend tagja lett, és a vagyont tovább növelte. Különösen, amikor elnyerte Podmaniczky Zsuzsanna kezét. A frigyből három gyermek született, ám közülük csak egy, Jozefin örvendeztette meg a szüleit unokával. Jozefin a szarvasi gróffal, Bolza Pállal kötötte össze az életét, ám nem sokkal leányuk, Marietta szülése után meghalt. A másik Vigyázó gyermek, Sándor éppen hogy megérte a felnőttkort, amikor egy vakbélgyulladás elvitte. Ferenc, az elsőszülött fiú, aki később nemzetközi hírű jogtudóssá nőtte ki magát, néhány évvel a szülei halálát követően, 1928-ban önkezével vetett véget az életének.

Kié legyen hát a sikeres gazdálkodással folyamatosan és Podmaniczky János 1883-as halálát követően különösen nagymértékben bővülő vagyon, amelynek értéke a 96 évet megélt Vigyázó gróf elhunytakor, 1921-ben mai pénzben kifejezve elérte a 70–80 milliárd forintot? Természetesen az egyetlen örökösé, az élő gyermeké, Ferencé; ám ha ő utód nélkül halna meg, akkor a Magyar Tudományos Akadémiáé, hagyta meg rendeletében az agg gróf. Lehet, hogy első pillanatban meglep bennünket a döntés, de vélhetően csak azért, mert az Akadémiát alapító gróf, Széchenyi István nevezetes felajánlásán kívül a magyar arisztokrácia tudománypártolásának ténye nem vésetett kellőképpen belénk. Ferenc, a fiú teljes mértékben azonosult atyja rendeletével – nem így egy bizonyos Harkányi család.

Hogy mit kerestek ők a húsos fazék körül? Nem említettem eddig, hogy Podmaniczky Zsuzsannának második férje volt Vigyázó Sándor – korábban boldogtalan házasságban élt egy bizonyos Harkányival. Nos, az ő leszármazottai támadták meg a végrendeletet, Ferenc azonban oroszlánként – és sikerrel – védte atyja akaratát.

A fiú tragikus halálát követően az unoka, Marietta természetesen megkapta a vagyonból a neki járó köteles részt – éppen a vácrátóti arborétumot. A birtokok döntő része azonban végül az Akadémia tulajdonába került. A tudósok testülete ennek egy részét pénzzé tette: parcellázás révén ebből alakult ki a budapesti XVII. kerületben található Akadémia-újtelep városrész. A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert szépsége már régóta ismét a Magyar Tudományos Akadémia munkatársainak hozzáértését dicséri.

Az egyik sétány mellett elhaladva azonban ne felejtsünk el egy percre megállni Juha Richárd debreceni szobrászművésznek a grófot ábrázoló alkotása előtt. Gróf Vigyázó Sándor természet- (és hitvesi) szeretete nélkül ugyanis ma mindenképpen szegényebbek lennénk egy nagyszerű arborétummal.