• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

F. Tóth Benedek: Csak egy cetli

Szerző: F. Tóth Benedek
Reményt bárhol lehet találni. Még csak keresni sem kell. Apró jelek mutatják, hogy jelen van a mindennapokban. És úgy tűnik, Magyarországnak szüksége van erre. A reményre is, meg arra is, hogy rátaláljunk. Mondhatnánk azt is, hogy az ország polgárainak olyannyira szükségük van erre, mint egy falat kenyérre, de ezt aligha a kenyér ára mutatja meg. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis az üzletek 2017 szeptemberében átlagosan 284 forintot kértek egy kilogramm fehér kenyérért, de ha már házi jellegű, vagyis még csak nem is házi, akkor 342 forintot. Vagyis kenyérből komoly árat kell fizetni egyetlen falatért.


Vagyis érdemes máshol a remény nyomára bukkanni. Például a föld alatt. Ez nem irónia, semmiképpen sem gúnyolódás, de történt, hogy valaki, és értsük a szó alatt azt, hogy egy ismeretlen a budapesti kéregvasút kocsijának ablakára kiragasztott egy apró cetlit. Sárga papír, az irodákban arra használják, hogy gyors üzeneteket írjanak rá, telefonszámot, nevet, címet. A papírdarabka egyik oldalának felső csíkja ragad, így az üzenet, amit a cetlire írtak, szinte bárhová felragasztható. Ez történt most is. A földalatti kocsijának ablaküvege ugyan nem éppen üzenőfal, de legalább feltűnik, ha valaki felragaszt rá valamit.

Az ismeretlen ezt írta a cetlire: „Remélem jó napod lesz! :-)”

Rövid üzenet, s bár a magyar nyelv helyesírási szabályai szerint a remélem szó után illett volna vesszőt tenni, de ha ebben a mondatban csupán a nyelvtani hibát vennénk észre, alighanem arra is képtelenek volnánk, hogy átérezzük e mondat üzenetének fontosságát. És alighanem akkor is tévednénk, ha úgy éreznénk, hogy bár a mondat végén felkiáltójel van, mindjárt a mosoly jel előtt, akkor minket felszólítottak a jóságra vagy bármiféle boldogságra, ám a mondat erejét az óhajtás, a „jókívánás” adja.

Mert úgy tűnik, ránk, magyarokra, igencsak ráfér a jókívánság. No nem azért, mert a nemzeti himnuszunk a legnemesebb búsuló nóták hangulatát idézik; és alighanem azért sem, mert magyar ember írta a világ talán legszívbemarkolóbb dalát, a Szomorú vasárnapot, hanem mert a magyar ember mintha elfelejtette volna, hol születik a boldogság. Egy külföldi egyszer például azt írta, de az is lehet, ez csak városi legenda, hogy sok országban járt már, de olyat még nem látott, mint a magyaroknál: a fővárosban a földalattira várva azt látta, hogy peron fölé kitett időjelző nem azt mutatta, mikor érkezik a következő járat, hanem azt, mikor ment el az előző. Az illető nem értette, mi szükség van arra figyelmeztetni az utasokat, hány perccel maradtak le az előző járatról, de tapasztalása után úgy döntött, kis időt Magyarországon tölt. A másik észrevétele mindjárt az volt, hogy a magyar ember ritkán mosolyog, és a földet bámulva halad dolgai után; a harmadik az, hogy mi úgy vigadunk, hogy közben búsulunk; és a Duna–Tisza közén élők mindig azt mondták neki, hogyha arról kérdezte őket, hogyan jutnak fizetéshez, hogy az emberek keresik a pénzt errefelé. Mintha azt tényleg keresniük kellene.

Az utazó már továbbállt, mert egy idő után úgy érezte, szűk lett körülötte város, ország. Azt nem tudni, jól érzi-e magát bárhol máshol, de nekünk, akik a Kárpát-medencében élünk, itt kellene jól éreznünk magunkat. A földalattin ma is látható az a bizonyos óra, de olyat is felszereltek már, amelyik a következő járat érkezését mutatja. S bár a pénzt továbbra is keressük, és a himnuszunk sem lett vidámabb, továbbra is búsulva vigadunk.

A legtöbben viszont már nem a földet bámulják, ha dolgaik után járnak, hanem az okostelefonjuk kijelzőjét. Mintha a gombok nyomogatásáról válna jobbá a világ. Mindeközben az emberek elfelejtettek egymással beszélgetni, elfelejtették, hogyan is kellene szót érteni a másikkal. Ma már a legritkábban figyelünk arra, hogy megértsük mások gondjait, a legtöbben pedig azzal is megelégszenek, ha az övéiket megoldják mások.

Ezért is van szükség a földalatti kocsijának ablaküvegére ragasztott sárga cetlikre. Mert esélyt adnak arra, hogy eszünkbe juttatja, hol születik a boldogság.

F. Tóth Benedek