• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Hírzárlat

Szerző: Hardi Judit
Eddig sem volt könnyű dolga az újságírónak, ha oktatási ügyben szeretett volna megszólaltatni egy-egy érintett szakembert: igazgatót, pedagógust. A tanárok ritkán nyilatkoztak, akkor is név nélkül, tartva a következményektől, most azonban már egyértelmű, felettes szervük engedélye és „felügyelete” nélkül szóba sem állhatnak a sajtóval.

Illusztráció
Fotó:
Kállai Márton

Furcsa szokás volt érvényben egy komáromi szakgimnáziumban: a bejáratnál szégyenfalon ismertették mindenkivel azon diákok nevét és osztályát, akik igazgatói büntetésben részesültek. Az intézmény vezetősége szerint ez ugyan nem szégyenfal, sokaknál mégis kiverte a biztosítékot.

Az üggyel több sajtóorgánum foglalkozott, az RTL Klubnak egy ottani tanár – név nélkül nyilatkozva persze – elítélte az ügymenetet (az iskolaigazgatót hiába próbálták megszólaltatni). A tanárt később számon kérték nyilatkozatáról, az esetről jegyzőkönyvet vettek fel. Hogy ilyen eset – mármint, hogy egy pedagógus válaszoljon iskolai dolgokkal kapcsolatos újságírói kérdésekre – többet ne fordulhasson elő, a Nemzeti Szakképzési Hivatal a hétvégén levelet küldött minden szakképzési intézménynek, amelyben leszögezi, mostantól csak akkor nyilatkozhatnak a sajtónak, ha arra a hivatal engedélyt ad. A válaszadás csak írásban lehetséges, hiszen azt – ha egyáltalán lehetőség van rá – el kell küldeni a hivatalnak jóváhagyásra, mielőtt a sajtóhoz kerülne.

Az LMP az ombudsmanhoz fordul az ügyben. Az ellenzéki párt szerint ugyanis igencsak aggályos a körlevél tartalma, hiszen a szólásszabadságot jelentősen korlátozza, ami finoman szólva is antidemokratikus lépés.

Az oktatásban egyébként is sok a probléma – bár Balog Zoltán emberminiszter szerint minden rendben –, bizonyítják ezt az elégedetlen pedagógusok egyre elkeseredettebb próbálkozásai az oktatás megreformálására. De úgy tűnik, nem csak a tanítók, a diákok sem érzik jól magukat a rendszerben, ezért január 19-re tüntetést szerveznek.

És a komáromi ügy? Azóta megállapították, hogy bár nem szégyenfal a kiírás, de a jövőben eltekintenek a gyakorlat használatától.

Címkék: Iskola | Oktatás