• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Jött, beszélt és sértett

Szerző: hj
Új korszak kiépítésére kapott felhatalmazást a harmadik kétharmaddal, véli a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor idei tusványosi beszédében kifejtette, Magyarország után most Európa átalakítása következik.

Immár hagyomány, hogy az erdélyi Tusványoson megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem szombati, záró előadásán Orbán Viktor mond beszédet. Pár évvel ezelőtt az illiberális demokráciát hirdette meg, de emlékezetes volt az is, mikor az európai vezetők közül elsőként állt be Donald Trump, akkor még csak jelölt, ma már regnáló amerikai elnök mellé. Idén sem vesztett lendületéből a kormányfő, új korszak beköszöntét jelentette be: az idei választások nyerteseként ismét felhatalmazást kapott, hogy új korszakot építsen ki – ezt nem csak Magyarországon, de az Európai Unióban is szeretné érvényesíteni.

Kezdjük a magyar vonatkozású bejelentésekkel: Orbán szerint új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség, ezzel kapcsolatosan szeptembertől fontos változásokra számíthatunk. Orbán már beiktatása idején sem rejtette véka alá tervét, miszerint nem újabb négy évben gondolkodik, hanem egészen 2030-ig tervez. Ezalatt nagyszabású terveket szeretne végrehajtani, például a kontinens öt legjobb országa közé emelni Magyarországot. Emellett megállítaná a népességfogyást, megvalósítaná az energiafüggetlenséget, önálló honvédelmet alakítana ki, fizikailag is összekötné a magyarságot.

Mindemellett felépítene egy erős közép-európai térséget. Ehhez együttműködést ajánl a szomszédos országoknak, bár beszédében nem bánt kesztyűs kézzel a szabadegyetemnek egyébként otthont adó Romániával (erről bővebben a fotó alatti sorainkban írunk). Hogy az unió vezetőiről nincs túl jó véleménnyel Orbán, nem újdonság, most is többször kiemelte, alkalmatlannak tartja a mostani vezetőséget, a jövő évi Európa parlamenti választás tétje szerinte, hogy leváltsák a liberális elitet, a helyüket pedig az illiberális kereszténydemokraták vegyék át. Változás valószínűleg lesz, hiszen jövőre jár le Jean-Cloude Juncker elnök mandátuma. Az elnök egyébként az Európai Néppárt tagja – ez az unió jobboldali pártja –, amelyhez a Fidesz és ezzel együtt Orbán Viktor is tartozik. Az ellentmondást nem oldotta fel a miniszterelnök, kérdésre válaszolva elmondta, nem akar kilépni a Néppártból.

Címkék: