• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Menekültek lettünk a világban - Katona Csaba az 1956-os áradatról

Szerző: Markos Mária
AZ 1956-OS FORRADALOM leverése után magyarok százezrei hagyták el az országot. Ilyen mértékű elvándorlásra Európában az 1936-ban kitört spanyol polgárháború óta nem akadt példa. A nyugati országok fogadókészsége mintaértékű volt. Az 1956-os menekültek kedvező fogadtatásáról, sorsuk alakulásáról Katona Csabával, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének történészével beszélgettünk.

Mintegy 200 ezer magyar hagyta el a hazáját – különböző okokból - Forrás: Profimedia / Rue des Archives

1956. november 4-én, a forradalom leverésének első napján már eldőlt, hogy Magyarországon mindennek vége. Ezen a napon indult meg igazán a magyar menekültek hosszú sora elsősorban Ausztria irányába. Bécset nem érte váratlanul az emberáradat, az osztrák szövetségi kormány már október 28-án – Oskar Helmer szociáldemokrata párti belügyminiszter javaslatára – meghirdette a menedékjog megadását a magyarok számára. Megállapodtak, hogy az osztrák határt átlépő katonai személyeket lefegyverzik, a többieket pedig táborban helyezik el. A döntés a maga nemében páratlan humanitárius gesztus, hiszen Ausztriát a menekültek fogadására sem államszerződés, sem az ország semleges státusa nem kötelezte. Julius Raab néppárti szövetségi kancellár 1956. október 26-i beszédében kijelentette: „A menedékjog Ausztriában – ahogy az egy szabad, demokratikus nemzethez illik – továbbra is teljes egészében érvényben marad.”

Már az első napon, november 4-én mintegy hatezer menekült érkezett Ausztriába, köztük ezer katona. A magyarok menekülését elsősorban politikai okok motiválták: félelem a megtorlástól, a diktatúra visszaállításától, de végül nagyszámú gazdasági menekült is útnak indult egy jobb élet reményében. Olyannyira, hogy a politikai menekültek végleges számát egyes kutatások csupán öt százalékra becsülik. A menekültek áradata november 23-án tetőzött: e napon 8537 magyar lépte át az osztrák határt.

Az osztrákok létrehozták a Magyar Menekültügyi Segítőszolgálatot a kifejezetten Magyarországról érkezők befogadására. Menekülttáborokat nyitottak, ahol lefegyverezték, regisztrálták és azonosították az érkezőket, gondoskodtak az élelmezésükről és ruházatukról, valamint az integráció szempontjából fontos jogszabályokra oktatták őket. A hatóságok fölvették a kapcsolatot az ENSZ menekültügyi alapjával, értesítették őket: Ausztria befogadja a menekülteket, de hosszú távon nem képes ennyi emberről gondoskodni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának statisztikája szerint 1957 tavaszáig 173 ezer magyart fogadtak be Ausztriában, és 18 600-at a különutasnak számító Jugoszláviában.

A továbbiakban a nemzetközi szervezetek hatékonyságát jól mutatja, hogy 1957. december végéig az Ausztriában nyilvántartásba vett menekültek 90 százaléka megérkezett új hazájába. Az elsődleges célország az Egyesült Államok volt – a távolság és az eltérő politikai rendszer biztonságérzetet adott –, ide több mint 35 ezer magyar menekült érkezett, de a tengerentúlon Kanada is vonzó célpontnak számított. Európa országai közül Svájc, Nyugat-Németország, Nagy-Britannia és Franciaország fogadta be a legtöbb magyart.

Az 1956–57-es magyar menekültválság kezelése és megoldása humanitárius szempontból kimagaslóan sikeresnek, integrálásuk az akkori nyugati társadalmakba rendkívül eredményesnek bizonyult, ami több tényezőnek is köszönhető. Az 1945-ös élmények frissek voltak, az emberek fejében még elevenen élt a háború emléke, nem felejtették el, milyen is az, amikor menekülni kell. A befogadókészséget erősítette az ideológiai-politikai harc is, hiszen ezáltal a nyugati országok megmutathatták, a Szovjetunióval szemben mennyivel különbek. Ennek fényében a nyugat-európai közvélemény nagy rokonszenvvel nézte, mi történik nálunk. A menekültekre úgy tekintettek, mint akik a forradalmat képviselik, antikommunizmusukhoz nem fért kétség. A tömegek spontán szimpátiájával azonosultak a kormányok is, a többség álláspontjához idomulva hasonló módon viszonyultak a magyarokhoz. Fontos tényező, hogy a magyarok ideális menekültcsoportként jelentek meg: nagyrészt fiatal, egészséges, jól képzett, egyedülálló férfiak, akik számáraakadt elegendő hely az európai munkaerőpiacon. Látszott, hogy könnyű lesz őket integrálni a kulturális hagyományok hasonlósága okán is.

1957 tavaszán a nagy magyar menekültáradat utolsó hullámai is fokozatosan elcsitultak, ez év júniusában már csak ötven magyar menekült érkezett Ausztriába. A menekülés megnehezült, sőt lehetetlenné vált: az osztrák kormány január 15-én lezárta Ausztria határait, a magyar kormány pedig elrendelte az osztrák–magyar határ újbóli elaknásítását.

 

EMIGRÁNSLÉT KÜLFÖLDÖN
A külföldre távozottak az új hazában igyekeztek egyesületi formába tömörülni, annak ellenére, hogy a politika őket is megosztotta. Sokan sokféleképpen ítélték meg a forradalmat, és mindenki saját magát tartotta 1956 igaz öröksége hordozójának. Egyvalami azonban összefogta e színes csapatot: nemet mondtak a kommunizmusra. Azok a magyarok, akik 1956- ban mentek ki az Egyesült Államokba, próbálták felvenni a kapcsolatot a '45-ösökkel, de nagyon nehezen értettek szót, hiszen e rövid idő alatt is hatalmasat változott nem csak a világ, a magyar nyelv is. A Bostonban 1964-ben létrejött és máig létező ottani magyar egyesület (Massachusettsi Magyar Egyesület) nagyon jó lenyomata a magyar emigrációnak. A bostoniak a Harvardon oktató dr. Balogh Károly vezetésével összefogták az ott élő magyarokat, felvették a kapcsolatot más emigráns szervezetekkel. A jól ismert mondás – „Két magyar, három politikai vélemény” – e szervezet esetében nem volt igaz. A bostoniak – immár Virga Ágnes vezetésével – a mai napig magyar nyelvű óvodát, iskolát működtetnek (Bartók Béla Bostoni Magyar Iskola és Óvoda, Boskola), a Northeastern Universityn havonta magyar nyelvű tudományos előadásokat tartanak (Tudósklub), ami azért jelentős tényező, mert az emigrációnak az anyanyelv hiánya okozhat hatalmas károkat. A mai vezetőség már nem az '56- os menekültekből vagy azok leszármazottaiból áll, hanem a '70-es, '80-as, '90-es években kivándoroltak alkotják. Az egyesület életében a rendszerváltás vízválasztónak számított – Boston azért is rendkívüli hely, mert az ottaniak már 1985-től fogadták az akkori magyar demokratikus ellenzék vezetőit –, hiszen a forradalom és 1989 közt csupán 33 év telt el. Aki 1956-ban életerős harmincasként kiment, annak hihetetlen élményt jelentett a falak leomlását megélni. Az egyesület elismertségét mutatja a bostoni Liberty Square-en felállított 1956-os magyar emlékmű (1986), amely ma már fontos eleme a bostoni belvárosnak.

 

MEGTÉRT BÁRÁNYOK
Nem mindenkinek jött be a kivándorlás: Magyarországra bizonyíthatóan 11 175 személy tért vissza, számos ok ból. Volt közöttük visszatoloncolt bűnöző, és akadtak, akiknek egyszerűen nem sikerült a beilleszkedés. Azokra, akik hazajöttek, az előzetes félelmekhez képest nem feltétlenül várt retorzió. A megtért bárány történetét remekül el lehetett adni, amire jó példa a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső esete. Bár a sportolók akkor is egy kiváltságos kaszt tagjainak számítottak, Mr. Vízilabda 1956-ban a melbourne-i olimpián a magyar küldöttség forradalmi bizottságának elnökeként kompromittálta magát. A forradalom után az Amerikai Egyesült Államokban élt, majd 1958-ban hazatért, és két év eltiltást kapott. Ennek ellenére az 1964-es tokiói olimpián már újra a bajnokcsapat tagja lehetett, újabb dicsőséget szerezve a hazának.