• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Ne ítélj, gondolkozz! Csak egy mozdulat - A teljes cikk itt olvasható

Szerző: Markos Mária
Az emberi kommunikáció csupán 35 százaléka verbális, a fennmaradó 65 százalék nem verbálisan zajlik, ami súlyát és hatását tekintve ötször annyit ér, mint az elhangzott szó. Politikusok – és tanácsadóik - kiválóan ki tudják használni mind a verbális, mind a nonverbális eszközökben rejlő lehetőségeket. Az ínycsiklandó ígéreteknek vagy inkább a meggyőző személyiségnek dőlnek be a választók? Miben rejlik a tehetséges politikus hitelessége? Pintér Dániel Gergő PR-stratégával és kommunikációs szakértővel, a BME és METU oktató-kutatójával beszélgettünk.

Pintér Dániel Gergő, PR-stratéga és kommunikációs szakértő, a BME és METU oktató-kutatója


Politikusoknak nemcsak a járása, de a beszéde is a majmokéhoz hasonlít – állítja egy amerikai tanulmány. Gondoljunk csak George W. Bush jellegzetes gorillajárása: tenyerét hátrafordítva, a karokat oldalt lógatja a test mellett. A politikai vezetőkből áradó erő azonban nem csak egyfajta férfi vagy női dominanciát jelent, sokkal inkább politikai rátermettségről van szó, ami a vezetői attitűdön kívül sok mindent tartalmazhat, beleértve akár a szociális érzékenységet, tényleges érdeklődést és nem utolsósorban a szakpolitikai megfelelést – véli Pintér Dániel Gergő.

„A politikusok egyrészt megpróbálnak önállóan, egyedülálló élményként hatni, saját unique selling pointtal (egyedi előnyös tulajdonságokkal) kitűnni, másrészt minél szélesebb körben, mégis személyre szabottan szólítani meg a választókat.” - állítja a PR-stratéga. Hogy ez pontosan mit jelent? A politikus, ha úgy tetszik, eladandó termék. A politikai vezetés permanens kampány üzemmódra váltott. Ma már nemcsak azt várjuk, hogy az elnökjelöltek elmondják, milyen programot és értéket képviselnek, hanem választói-fogyasztói élményt is akarunk. Választói elvárás lett a szórakoztatás, a politika a politikus-média-választó egymást kölcsönösen formáló triászában telepolitikai élménnyé vált. A politikai kommunikáció egyre látványosabbá válik, a politikai csatározások gladiátor-aréna jelleget vesznek fel. Ennek a folyamatnak az eltúlzott metakommunikáció, a dramatizált önmegjelenítés is része a hangzatos, rövid, pirulákba csomagolt tartalmak, jelszavak, egyszerű, mindenki számára érthető emblematikus mondatok mellett. Egy biztos: folyamatosan csökkenő jelentősége van a szóban elhangzott tartalomnak, míg a színpadias gesztusoknak nő a szerepe.

A szakértő szerint teljesen újrahúzni egy politikus személyiségét nem lehet, kongruensre – hitelesre - idomítani viszont igen. Egy adott közéleti személyiség alap kompetencia- és tudáskészlete nem hagyható figyelmen kívül, a tanácsadók ezt nagyítják fel, erre építik fel a különböző arcokat, értékajánlatokat, és megtanítják a politikusokat, hogyan tudjanak köztük természetesen, hitelesen váltani. Ha viszont a karakterétől eltérő stratégiát aggatnak rá, a néző tudat alatt is észreveszi, feszengeni kezd, átvertség érzése támad. Napjainkban, amikor egyre több minden konstruált körülöttünk, igényünk van a természetességre, autentikusságra.

Többek közt ezt mutatta meg a Trump-jelenség is. Az új amerikai elnök verbalitásában és non-verbalitásában is végig politikailag inkorrekt módon viselkedett a kampányban, eltért a hagyományos retorikától, folyamatosan övön alul támadt, személyeskedett. A szakértő szerint ügyesen aknázza ki a „nép fia”-imázst: azzal, hogy kritikájával permanensen ostorozza a politikai elitet, sokszorosan aláhúzza, hogy ő bizony „self made man”, aki egy a választóival. Kampányának egyik legfőbb eleme a személyiségéből fakadó arrogancia, egoizmus és dominancia, melyre tanácsadói segítségével nagyon hitelesen és természetesen játszik rá. Politikai karrierje jó példa arra, mennyire nehezen értelmezhető a hitelesség a politikában. Attól lesz valaki hiteles, hogy egyéb területen mit tett az asztalra - Donald Trump távol állt washingtoni lobby-köröktől, maga finanszírozza a kampányát, a valóságshow-tól az ingatlanbizniszig bármibe kezd, neve eggyé vált a sikerrel –, vagy attól, hogy nincs politikai múltja? Abban a tekintetben biztosan hiteles, hogy autentikus karakter mind nonverbális, mind verbális viselkedésében, politikussá válása során nem változtatott az alap karakterkészletén – arckifejezésével bármikor képes elküldeni választóit a fenébe. Emblematikus mondatokat és intenzív gesztusnyelvet használ, kihasznál társadalmi csoportok közti feszültségeket, de alapvetően ugyanazt az embert látjuk.

Pintér Dániel Gergő nem győzi elégszer hangsúlyozni: a politikai kommunikáció soktényezős folyamat. Mivel a közéleti szereplők esetében az időszakos rebranding elengedhetetlen a siker érdekében, így igen nehéz meghatározni és leválasztani egymásról egy komplex imázs egyes elemeit. Nemcsak az adott kultúrkör lehet meghatározó – egy távol-keleti politikus például egész másképp kommunikál a G20-csúcson, mint odahaza, ahol jóval több szimbolikus aktus tarkítja a nonverbális eszközrendszerét, – de a közpolitikai diskurzust is elemezni kell. Konkrétan meg kell néznünk, hogy egy szó ugyanazzal a jelentéssel bír-e különböző kultúrkörökben lévő politikusoknál, hiszen olyan, látszólag egyszerűen értelmezhető metakommunikációs aktus, mint a kéz kezet mos jelentésű feltartott kéz sem ugyanazt jelenti például az amerikai elnök esetében, mint Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnöknél; bármilyen gyakran is élnek vele mindketten, mivel más a két ország kulturális jelrendszere, az előbbinél szabadkozás, míg az utóbbinál figyelemfelhívás lehet a jelentése.

Hetilapunk március 10-én megjelent friss számának 25. oldalán terjedelmi okokból csak rövidített változatot tudtunk közzétenni. Honlapunkon most elérhetővé tettük a teljes változatot.



Hillary Clinton+Bill Clinton
Arra, hogy a politikai rátermettséghez beleérző képesség is szükséges, nagyon jó példa Bill és Hillary Clinton házasságának válsága. Amikor Bill megcsalta Hillaryt, nemcsak az erő, hanem a politikus feleség nőisége, érzékenysége, sebezhető oldala is megjelent. A politikai rátermettségét hangsúlyozta azzal, ahogy a médiatérben zajló magánéleti válságát menedzselte. A férjének megbocsátó erős asszony fölvállalta a gyengeségét, amellett azt is sugallta, hogy ők egy olyan család, akik sikerrel túl tudnak jutni az akadályokon, ez pedig vezetőerőt sugallt a választóknak.



Donald Trump
esetében nem szabad összekeverni, az én- és öntudatot az egoizmussal. Médiacápás arroganciával uralja a teret, intenzív gesztusaival folyamatosan „lefelé beszél”, gyakran övön alul támad. A konstruáltság nála csak ritkán bukik ki, főleg akkor, amikor a peremvidéken élőkhöz próbál szólni – a PR-szakértő szerint ilyenkor a kelleténél erősebben játszik rá az egyszerű cowboy szerepére. Trump brandépítése során látszólag semmibe veszi a politikai napirend, a körültekintően megszerkesztett beszédek szabályait, és radikális kijelentésekkel, intenzív kézjelekkel tarkítja megnyilatkozásait. Sikere azt sugallja: a Hillary Clinton által 40 évig képviselt, visszafogott gesztusoknak és mérsékelt álláspontnak nincs helye az amerikai közéletben.



KATONÁS - Vlagyimir Putyin
Míg Donald Trump a gazdasági erőt, üzleti sikert reprezentálja, addig Putyin európai közegben a katonai erőt képviseli. Megnyilatkozásai szigorúak és minimalisták, az embernek olyan érzése van vele kapcsolatban, mintha most szállt volna ki egy orosz Armata szupertankból. Szerepléseit nem színezi érzékletes gesztusokkal, de hanghordozása, a póz, amivel leül, nagyon hatásosan üzen: „a hierarchia tetején én vagyok!” Putyinon kívül például ritkán használják a politikusok a dupla ökölt, melynek üzenete szintén világos: készek vagyunk a harcra!




VISSZAFOGOTT - Erna Solberg, norvég miniszterelnök
A NAV-os ügyintéző kisasszonyt idéző norvég miniszter asszony jó példa arra, hogy miért nem hasonlíthatjuk össze a skandináv politikai habitust az amerikaival. Hillary Clinton stratégiájának autentikus és tiszta megoldása Európában Solberg, aki Angela Merkelhez képest – elsősorban nem szexuális értelemben - nőiesebb, kevésbé tűnik iron lady-nek. Az európai politikai kultúrában a szereplők úgy gondolkoznak magukról, hogy elsősorban az eredmények beszéljenek helyettük, és csak másodsorban kell „becsomagolniuk” magukat a siker érdekében. Solberg – visszafogottságának köszönhetően - szakértőnk szerint néhány nap alatt felörlődne a Fehér Ház intenzív csataterében, sőt, valószínűleg Magyarországon is! Kommunikáció és polarizáltság tekintetében ugyanis jelenleg közelebb állunk az USÁ-hoz, mint Skandináviához. 




Barack Obama
Obamánál nincs klasszikusabb, elegánsabb elnök, aki nem mellékesen még laza is. Szimpatikusan használja a magánéletét, ahol lehet, szerelmet vall a feleségének. Gyerekeit szépen neveli, nem csinált belőlük vásári majmot, még akkor sem, ha kiskoruktól kezdve reflektorfényben élnek. Ha családként jelennek meg, a Michelle és Obama közti nexust hitelesíti az is, hogy hányszor bújnak reflexszerűen a lányok az anyjukhoz, sírják el magukat, vagy nevetnek az apjuk poénján.





MUTATÓS
Mivel koncentrálódik a politikai piac, rövidülnek a beszédek, ma már jóval kevesebb idő jut a politikusoknak a bizalom megszerzésére, a folyamatban döntővé vált a látvány. Ez elsőként a Nixon-Kennedy-vitában volt tetten érhető. A rádióhallgatók végig Nixont tartották meggyőzőnek, viszont a képernyőn kevésbé mutatott jól, mint a fiatal, sármos Kennedy, aki így tulajdonképpen a tévéközvetítésnek köszönheti győzelmét. Az ominózus vita óta marketing- és PR-szakemberek kézikönyvszerűen építik fel a jelöltek imázsát, mellyel kapcsolatban Pintér Dániel Gergő jó tanácsa: ha politikust látunk, hallunk, ne reflexszerűen ítéljünk, inkább elemző, kritikus hozzáállást vegyünk fel, ami kontextusba illesztve próbálja meg értelmezni a szereplők megnyilatkozásait.