• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Nem csendesedünk el - Galló Istvánné az új tanévről

Szerző: Szijjártó Gabriella
A LÁTVÁNYOS MEGMOZDULÁSOK, sztrájkok az elmúlt fél évben felhívták a közvélemény figyelmét arra, hogy a köznevelés rendszerében komoly változások szükségesek. Az évzáróval elcsendesedtek a tiltakozások, mindenki azt remélte, a kormányzat lázasan dolgozik a megoldáson. Az oktatásban hozott jó vagy rossz döntések következményeit évekkel később az egész társadalom viseli – figyelmeztet Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Galló Istvánné
Fotó:
Kállai Márton

– A magyarok híresek a struccpolitikájukról: a közvélemény nagy része számára – még ha hallott is korábban elégedetlen hangokat – bombaként robbant a tanárok tiltakozása. Mi vitte utcára a pedagógusokat?

– Egyértelművé vált, hogy a Fidesz-kormány által 2010-ben átalakított és bevezetett köznevelési rendszer a gyakorlatban nem működik. A túlzott központosítás eredményeképpen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) 2015 novemberére működőképessége határára jutott, súlyos tartozásokat halmozott fel. Az iskolákban sorozatosan hiányoztak az oktató-nevelő munkához szükséges tárgyi feltételek, eszközök, mert olyan hosszadalmas és körülményes ügyintézéssel járt ezek beszerzése a Kliktől; mondjuk egy térkép kicseréléséért kanosszát kellett járni! Hónapokkal elmaradtak a bérjellegű kifizetések, a törvényben előírt juttatásokat – például a vidékiek 86 százalékos bérlet-hozzájárulását, az érettségi vizsgákon közreműködők és az óraadó tanárok díját – jócskán késve vagy egyáltalán nem utalták. A pedagógusok sokáig hallgattak az elmaradásokról, attól félve, ha szóvá teszik, retorziók következnek, netán megszűnik a szerződésük, munkaviszonyuk. Az azonban tarthatatlan, hogy valaki az elvégzett munkájáért ne kapja meg idejében a bérét! Télen átszakadt egy gát, és tavasszal – a civilek támogatásával – csúcsosodott ki az elégedetlenség. Az emberek végre ki mertek állni a nyilvánosság elé, és elmondták, hogy a Klikkel nagyon súlyos problémák vannak, rosszul működnek az intézmények.

– Önök belülről biztosan látták a köznevelési rendszer repedéseit. Mit tehet ilyenkor az érdekvédő szakszervezet?

– A problémák nem újak, ezeket folyamatosan jeleztük a döntéshozóknak. Például, amikor elfogadták a 2013-ban életbe lépett Nemzeti alaptantervet, azonnal megnyomtuk a vészcsengőt: túlzott mennyiségű tananyagot tesznek kötelezővé az esélyegyenlőség jegyében. Holott a XXI. században az esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy minden gyerek minden időben mindenhol ugyanazt tanulja. Egészen más odafigyelést, oktatást igényel a budai értelmiségi családból vagy egy szegénysorról érkező gyerek; a pedagógust engedni kell, hogy saját tanulási útvonalat dolgozzon ki, az egyes tanulók képességeit, adottságait figyelembe véve.

– A tiltakozások hatására a szaktárca megígérte: 2018-ig úgy dolgozzák át az alaptantervet, hogy az a mostani 10 helyett 20-30 százalékos szabadságot adjon a pedagógusoknak.

– Ez létszükséglet lenne! Egykor az alaptanterv kidolgozásakor a készségek, képességek fejlesztése kapott fő hangsúlyt, és ennek végre látszott is az eredménye: a magyar tanulók egyre jobban teljesítettek a PISAfelméréseken, a problémafelismerő és -megoldó képességük javult. Na, ez a folyamat most megtorpant!

– Mitől romlanak az eredmények?

– A tanulói teljesítmény romlása a növekvő óraszám és a nagyobb tananyag számlájára írható. Nem normális dolog, hogy egy első osztályosnak napi 5-6, míg egy tizedikes diáknak 7-8 órája van – ennyit egy felnőtt dolgozik! A mennyisége miatt megtanulhatatlan a Nemzeti alaptanterv, ennek köszönhetően a gyerekeknek nem jut idejük gyakorlásra. Nem tartom jó célnak, hogy egy első osztályos januárra írjon-olvasson – sokkal fontosabb, hogy több idő jusson a tudás elmélyítésére, begyakorlására. Akkor a gyerekek 30 százaléka nem funkcionális analfabétaként kerülne ki az iskolapadból.

– Akár a terhelés csökkentéseként is értelmezhető Palkovics László javaslata az elsősök 30 perces tananyagáról…

– Semmi újat nem mondott az államtitkár azzal, hogy a pedagógus lazítsa, könnyítse a 45 perces órát. Az alsóban tanítóknak igenis van olyan módszertani tudásuk és tapasztalatuk, hogy egy 6-7 éves gyereket ne terheljenek folyamatosan 45 percen keresztül. Tudja, a sorozatos nyilatkozatok, bejelentések gyakran ellentmondanak a jogszabályi háttérnek. Maradjunk az elsősöknél: 30 perces tananyagról beszélnek, miközben a hatályos törvény még mindig heti 25 kötelező tanórát – amely 45 perces – ír elő nekik.

– A sztrájkbizottság 25 pontos követeléséből mely kérdésekben ragaszkodott a kormány tántoríthatatlanul az álláspontjához?

– A kormány nem szüntette meg a tankönyvpiac monopóliumát, a pedagógusnak továbbra sincs választási lehetősége, változatlanul a kötelező tankönyvekből kell tanítania. Ha majd kiszállítják az iskolákba a tankönyveket – azt ígérik, idén mindenhová idejében megérkeznek –, akkor látjuk meg, hogy a kifogásolt tartalmi hibákat kijavították-e bennük. A pedagógusok kötelező óraszámának kérdésében is hajthatatlanok, nem fogadják el a heti fix 22 órás javaslatunkat. A pedagóguséletpályamodell bevezetésével egyebek között az a faramuci helyzet állt elő, hogy kollégák azonos fizetést kapnak különböző mennyiségű – heti 22 és 26 órányi – munkáért, hiszen a kötelező óraszámra tól-ig határon belül van lehetőség. A példabeli heti 4 óra különbség túlóraként havi szinten legalább 45 ezer forint keresetkülönbséget jelent a korábbi bérezés szerint. Ez a pedagógus-bérrendszer három dolgot nem ismer el: ha valaki többet dolgozik, ha több diplomája van, és ha jobb minőségben tanít. Nehéz lenyelni ezeket az igazságtalanságokat. Ahogyan az oktató-nevelő munkát segítők: dadusok, óvoda- és iskolatitkárok, konyhások, takarítók, technikusok bérhelyzete is roppant méltatlan! A közalkalmazotti bértábla 2008 óta nem emelkedett, és csupán morzsányi eredményeket vagy annyit se tudunk kiharcolni nekik! Ez a mintegy 40 ezer kollégánk a havi nettó 70-80 ezer forintos jövedelméből nem tudna megélni, ha nem vállalna pluszmunkát...

– Nyugtasson meg: azért a demonstrációk hatására történtek érdemi változások a közoktatási rendszerben?

– Igen, bár ezek a változások korántsem megnyugtatóak. Egyebek között villámgyorsan átalakították a szakképzés rendszerét. Szeptember 1-jén teljes bizonytalanságban kezdik a tanévet a kollégák, beszélgetésünk idején még nem lehet tudni, hogy a szakgimnáziumokban mennyivel csökkentik a közismereti tárgyak óraszámát, illetve növelik a szakmai tárgyakét; mennyi tanárra lesz szükség és mennyi válik feleslegessé; milyen következményekkel jár, ha összevonnak közismereti tárgyakat, a kémiát, fizikát, biológiát, földrajzot. Millió kérdést vet fel ez a ripsz-ropsz döntés, hiába kértük, hogy halasszák el a bevezetését legalább egy évvel!

– Az nyilván üdvözlendő változás, hogy korábbi formájában megszűnt a problémás Klik?

– Ezentúl Klebelsberg Központnak hívják majd, de az állami fenntartás és a központosítás kérdésében nem enged a kormány. Sőt! 2013-ban a háromezer főnél kisebb települések intézményeinek működtetése és üzemeltetése – például a közüzemi számlák fizetése vagy a karbantartást, takarítást végző munkatársak foglalkoztatása – a Klikhez került, de a nagyobb lélekszámú helységekben az üzemeltetés feladata az önkormányzatnál maradt. Most azzal, hogy ennek a mintegy 2500 intézménynek az üzemeltetését is elveszik az önkormányzatoktól, továbbmennek a központosítás útján. Januártól 58 tankerület – 58 kis Klik – működik majd az országban, ezek vezetőit már kiválasztották, az őszi szünet végéig mindenhol véglegesítik a központok székhelyét, és november végén megkezdődhet az iskolák átvétele az önkormányzatoktól. Véleményem szerint hosszú távú megoldásul a helyi önkormányzatokat kellene olyan helyzetbe hozni, hogy szakmailag és pénzügyileg is képesek legyenek intézményeket fenntartani.

– Hogy érzékeli, milyen hangulatban nyílnak meg az iskolakapuk szeptember 1-jén?

– Az a csodálatos, hogy minden új tanévben ott lakozik az újrakezdés lehetősége. Ám azt tudni kell: csakis az oktató-nevelő munkában részt vevők lelkiismeretessége tartja még életben a jelenleg omladozó, toldozott-foldozott köznevelési rendszert. A pedagógusok zöme a nehézségek ellenére szereti hivatását és a gyerekeket, várakozással tekint előre: vajon a tavaszi akciók és a kormányígéretek milyen tényleges változást hoztak? Ha ezek nem elégségesek, folytatjuk. Nem fog elcsendesedni a tiltakozásunk.