• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Nem elég egy éjszaka

Szerző: Dulai Sándor
TOROCKÓ, A SZÉKELYKŐ LÁBÁNÁL elterülő hatszáz lelkes falu Erdély legnyugatibb székely települése. Valaha a bányászatáról volt híres, ma a hagyományairól, a természeti szépségeiről, a turizmusáról. Számos panzió fogadja a vendégeket, köztük Tulit Zsuzsáék Aranyos Vendégháza. A Tulit család a környék szerelmese.

Tuliték hosszabb időre érkező vendégeiknek igyekeznek mindent megmutatni a környéken - A szerző, Dulai Sándor felvétele

Tulit Levente és Zsuzsa a nagyenyedi Bethlen Gábor Líceumba jártak, ott ismerték meg egymást. Zsuzsa aztán felsőfokon vendéglátást tanult, Levente pedig közgazdászként szerzett egyetemi diplomát. Huszonnégy évesen, 2000-ben házasodtak össze, Zsuzsa előtte egy évet Németországban dolgozott. Az ő családja torockói, Levente marosvásárhelyi, s egy neves cégnél vállalt munkát. Felvetődött, hogy mindketten külföldön folytatják, de a kötődés Erdélyhez, a szülőföldhöz erősebbnek bizonyult: úgy döntöttek, maradnak.

A fiatalasszony édesanyja, Lakatos Zsuzsa a kilencvenes évek eleje óta adott szállást vendégeknek, de pénzt nem kért, helyette lisztet, szappant, kávét kapott. A Ceausescu-rendszer bukását követően mind többen jöttek Magyarországról. Az esküvő után Levente is egyre jobban bekapcsolódott a családi vállalkozásba. Építkezni kezdtek kalákában, kölcsön nélkül, segítettek a rokonok, barátok. Amikor a panziót cserepezték, még a vendégek is hordták a cserepet.

Az Aranyos Vendégház hét szobájában ma egyidejűleg húsz ember szállásolható el. A nyári hónapokban teljes a kihasználtság. A vendégek több mint fele Magyarországról érkezik, egyharmada Lengyelországból és körülbelül egytizede Romániából.

Az utazási irodák egy része sajnos a torockói szállásokat csak egy éjszakára foglalja le, este megérkeznek a csoportok, és reggel már mennek tovább Erdély belsejébe. Tuliték annak örülnek, ha a vendégek Torockót és környékét is alaposan meg akarják ismerni. Mit nyújt ez a hely?

Álljon itt Sólyom László köztársasági elnök bejegyzése a 2007. március 14-én megnyitott vendégkönyv első oldalán: „Tulit Levente és Zsuzsa vendéglátását élvezni utunk legszebb élménye volt. Jó volt hallani a toronyóra ütéseit éjszaka, felnézni a Székelykőre, ahol előző nap jártunk, örülni a szép bútoroknak, a hímzett párnáknak. Mindnyájan úgy találtuk, hogy ilyen finom ételekben ritkán van részünk. De a legjobb a szívből jövő kedves, családias légkör volt. Valóban úgy éreztük, otthon vagyunk. Sok köszönettel és a legjobbakat kívánva: Sólyom László és felesége.”

Az 1999-ben Europa Nostra-díjjal (az Európai Unió műemlékvédelmi díjával) kitüntetett Torockón, amely 2012-ben felkerült az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) világörökségi várományosi listájára is, van bőven látnivaló. A község különös épületeivel, múzeumának szépségeivel, népviseletének, népművészetének kincseivel nem lehet betelni. Unitárius templomának első felirata 1640-ből származik, az itteni románság – a falu lakóinak kéttizede – ortodox temploma 1938-ban épült. De ha belépünk az Aranyos Panzió vendéglőjébe, akkor is tátva marad a szánk a gyönyörű, Király Ferenc festette bútorok és a falakat körben díszítő egykori családi felvételek láttán.

– A legkedvesebb talán a dédapám, Simándi Andor képe, amely Trianon után készült – mondja Lakatos Zsuzsa. – Imádkozik és tekintetével a távolba réved, vajon mire gondolhatott...

– A legfontosabb ma is a magyarságunk megőrzése – szólal meg a lánya. – Tovább kell adnunk a gyermekeinknek. Áron Levente tizennégy éves, Tas Árpád nyolc. Meg kell tanulniuk, amire szükségük lesz Romániában, de ismerniük kell a magyar történelmet, a hagyományainkat, mindent, ami magyarrá tesz bennünket.

Belép az apa, éppen egy utat tervez a Székelykőre a vendégekkel. Szívesen megy velük a környék legszebb túráira, helyeire. Nincs annál nagyobb öröm, mint ha az Aranyosmenti táj szépsége a vendéget is rabul ejti, s visszatér ide.

– Sajnos akadnak, akik az 1128 méter magas Székelykő megmászását versenynek tekintik, arra törekszenek, minél gyorsabban megjárják. Pedig jobb, ha meg-megállunk, hisz' mindenhonnan mutat valami újat a vidék. Sokat járunk a környék forrásaihoz is, ezeket tavasszal kitisztítjuk a barátainkkal meg a gyerekekkel, összeszedjük a műanyagot, amit szétdobálnak valakik. Mert hogyan is hagyhatnánk, hogy a természet belefulladjon a szemétbe! Legyünk különbek ebben is...