• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Seuso beárazva

Szerző: (szg)
SIKERÜLT VISSZASZEREZNÜNK a Seuso-kincsek újabb hét darabját is. Jó ára van most az ezüstnek Magyarországnál! A jelenleg ismert 14 ezüsttárgy és a rézüst birtokba vételéért összesen 43,5 millió eurót, azaz mintegy 13,3 milliárd forintot fizetett a kormány. Vajon mennyit ér a leletegyüttes fémértéken, mekkora a művészi értéke, és mennyit ad hozzá piaci értékéhez, hogy ritkaságszámba megy? Emeli vagy csökkenti az árfolyamot a kalandos háttér?

A hazatért Seuso-darabok jelenleg még a Parlamentben láthatók, aztán a tervek szerint országjáró körútra indulnak a rendkívüli ezüsttárgyak
Fotó:
Németh András Péter

Nemigen kell bemutatni a Seuso-kincset honfitársainknak – az évtizedek során nemzeti üggyé dagadt, hogy Magyarország birtokolja a világ egyik legjelentősebb késő római kori ezüstleletét. A gyűjtemény legalább 14 darab, a Kr. u. 4. században készült, pompás ezüstedényből és az elrejtésükhöz használt rézüstből áll. Egy ünnepi lakomakészlet jellegzetes tartozékai, köztük tisztálkodáshoz, szépítkezéshez használt edényekkel. Nevét az egyik tál verses feliratában megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki valószínűleg egy váratlan barbár támadás elől menekülve rejtette el a földbe a kincseket.

A rendelkezésre álló adatok szerint a leletet az 1970-es években kutatta föl Sümegh József amatőr régész Polgárdi környékén, ám hivatalos bejelentést nem tett; feltételezhető, hogy a műtárgyakat az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni. A férfi felakasztott holttestét egy pincében találták meg 1980-ban. A műkincsegyüttesnek ezután nyoma veszett, közvetítők útján kerülhetett a nyugat-európai piacra. A 14, ma ismert darabot a nyolcvanas évek elején/közepén vásárolta meg több gyűjtő hamis libanoni papírokkal, majd egy Lord Northampton vezette konzorcium próbálta értékesíteni 1990-ben a New York-i Sotheby’s aukciósház árverésén, mai értéken mintegy 100 millió eurós kikiáltási áron.

Mindeközben Libanon, majd Magyarország és Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be, mondván: a kincset az ő területükön találták meg, így az őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék.

A két ország 1993-ban a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak. (A Seuso-kincsek krimibe illő hányattatásairól korábban részletesen írtunk: www.szabadfold.hu/aktualis/maig_hat_seuso_atka)

Hazánk az elmúlt évtizedekben nem tett le arról, hogy megszerezze a leletegyüttest, az egymást követő magyar kormányok képviselői többször tárgyaltak a Seuso-kincs birtokosaival. 2014-ben sikerként ünnepelték, hogy hét ezüsttárgy és a rézüst birtokba vételéért a Wilson családnak 15 millió eurót fizettek. A Parlamentben minap bemutatott, újabb hét ezüstleletért pedig most Lord Northamptonnak 28,5 millió eurót (8,7 milliárd forintot). Vagyis a 15 darabért összesen 43,5 millió eurót, azaz mintegy 13,3 milliárd forintot fizetett Magyarország.

Magas áron vette meg a magyar állam a kincsek birtokjogát, véli Hajdú Éva, a Seuso-ügy korábbi kormánybiztosa. Ha ez egy piacképes együttes lenne, akkor ez jó ár lenne érte – de mivel ezek a vitatott hátterű tárgyak a szabad piacon nem eladhatók, nem forgalomképesek, szerinte ez nagyon sok pénz értük.

– Egész egyszerűen nincs összehasonlítási alap arra, hogy ez a 13,3 milliárd forint sok-e vagy sem értük – jelenti ki Martos Gábor. A művészeti író az ezredforduló óta foglalkozik intenzíven a műkereskedelem világával, minden egyes nap 80-100 honlapot bogarász végig, átlagosan két órán át, és a témában doktorált. Azt mondja, szerte a világon aukciókon 2000 óta biztosan nem volt 30 millió dollár fölötti leütés a római korból származó tárgyak körében, csupán az antik kínai porcelánok között.

Tudjuk, hogy a kincs angol birtokosai legutóbb 2006-ban mai árfolyamon számítva 42 milliárd forint értékben kívánták aukcióra bocsátani a Seuso-ezüstöket, és minden bizonnyal ennél jóval magasabb végösszegre számítottak. Ez lett volna tehát a kincs minimális „piaci ára”, amennyiben forgalomképes marad.

Vajon a Seuso-kincs ezüstedényei mennyit érhettek saját korukban? – ezt boncolgatta pár évvel ezelőtt Mráv Zsolt és Dági Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a Szépművészeti Múzeum régésze. Ez az elemzés sokat elárul egykori tulajdonosának, Seusónak vagyoni helyzetéről és társadalmi pozíciójáról.

Korabeli írott források beszámolnak arról, hogy az ezüsttárgyak vételárába nemesfém anyagukon túl 10–50 százalékos arányban művészi értéküket is beszámították. Egy díszítetlen vagy alig díszített ezüsttál ára a nemesfém értékénél alig volt magasabb, míg a Seuso-kincs edényeihez hasonló ötvösművészeti remekek értékének felét a befektetett ezüstműves munka tette ki. A jelenleg ismert darabok (a teljes Seuso-kollekciót a szakértők mintegy 40 darabosra teszik) teljes értékét 12 kg aranyban rekonstruálják.

Mennyit ért akkoriban 12 kiló arany? Ebből a mennyiségből úgy 2700 solidust (4,48 gramm tömegű aranypénz a Kr. u. 4–5. században) tudtak volna verni. Összevetésképpen: a korszak császári közigazgatásában egy alacsonyabb beosztású hivatalnok évente 9 solidust keresett, amely egy lovas katona egyévi zsoldjával volt azonos. A hivatalnoki csúcsfizetés 46 solidusra tehető, de ennyit csak néhány vezető birodalmi bürokrata kapott kézhez. A Seuso-kincs ezüstedényeit és állványát tehát egy átlag hivatalnok legkevesebb 300, egy vezető beosztásban levő pedig kb. 60 évi munkabéréből tudta volna beszerezni. Ugyanekkor egyetlen solidusból egy katonaköpenyt, 350 liter búzát, 88 kiló marhahúst vagy 109 liter bort lehetett megvásárolni.

Egy évi 1500 solidust jövedelmező, átlagosnak számító nagybirtokból már néhány év alatt is ki lehetett termelni egy ilyen ezüst lakomakészlet árát. A leggazdagabb római patríciuscsaládoknak évente több mint negyedmillió solidus bevételük volt, amelyhez viszonyítva a Seuso-ezüstök értéke eltörpül.

Valószínű, hogy a vezető birodalmi elitet alkotó családok inkább olyan arany asztali edényeket használtak, mint amilyenek a Románia területén előkerült pietroasai leletből ismertek. A császár mellett tehát e társadalmi réteg tagjai tudták megajándékozni egymást és a velük baráti viszonyt ápoló családokat luxuskivitelű ezüstneművel.

Érdekes „számjátékra” találtam a Seuso-Fehérvár Facebook-oldalon. Ha a 2700 solidus mai vásárlóértékét marhahúsban (2500 Ft/kg) mérjük, ma 600 millió forintra, ha borban (1000 Ft/liter), akkor 300 millió forintra, ha búzában (46,50 Ft/kg), akkor 35 millió forintra rúgna.

Látható, hogy a Seuso-kincs értékét meglehetősen nehéz mihez hasonlítani, akár a maga korát, akár a miénket nézzük. Talán nem is kell, hiszen egy leletegyüttes árát mindenekelőtt a ritkasága, különlegessége, egyedisége határozza meg. Seuso öröksége pedig láthatóan ebben verhetetlen. Világviszonylatban is.
 


ÉRVEK, AMELYEK MELLETTÜNK SZÓLNAK
- Polgárdi közelében, Szabadbattyán területén egy IV. századi, késő római kori villát tártak fel, erről a környékről származhatnak a kincsek. Egyes feltételezések szerint a villa Seusóé lehetett.
- A Seuso-tál pontosan beleillik az 1878-ban Polgárdi határában megtalált és a Nemzeti Múzeumban őrzött, késő római kori edénytartóba.
- A lord birtokában lévő tálról vett talajminta megegyezik azzal a földdel, amely Polgárdi térségében található. Annak idején későn érkezett a New York-i bíróságra és nem vették figyelembe a budapesti műegyetem Nukleáris Technikai Intézetének szakvéleményét.
- Az egyik tálon a PELSO felirat olvasható, ami a Balaton római kori neve.