• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Talán fizet, talán nem

Szerző: Tanács István
Az Alkotmánybíróság igazságot szolgáltatott azoknak a pedagógusoknak, akiket egy kormányrendelet önkényesen kizárt az átsorolás lehetőségéből. De nem biztos, hogy a kormány fizet.

A 2013-tól bevezetett pedagógus-életpályamodell szerint minden pedagógusnak minősítő vizsgát kellett tennie. Ez alól felmentést kaphattak azok, akiknek legfeljebb 10 évük volt hátra az öregségi nyugdíjkorhatárig – ám ennek a köznevelési törvény szerint az volt az ára, hogy a legalacsonyabb kategóriában, a pedagógus I-ben maradt a fizetésük. Aki közülük vállalta, hogy részt vesz a minősítési eljárásban, az sikeres minősítés esetén előreléphetett.

Az eredetileg elképzelt minősítési eljárás azonban annyira megterhelő, bürokratikus volt, hogy végrehajtása jelentős ellenállást váltott ki. Ez is hozzájárult a 2016-ban kibontakozott „tanárlázadáshoz”. A tüntetések hatására az Emmi létrehozta az úgynevezett Köznevelési Kerekasztalt, ahol Balog Zoltán miniszter megígérte: automatikusan, kérelmezés nélkül, véglegesen átkerülnek a pedagógus II. kategóriába azok, akiknek 2016. szeptember 1-jén 7 vagy annál kevesebb évük van az öregségi nyugdíjkorhatárig.

A júliusi kormányrendelet-módosításba azonban már az került: nem kapják meg az átsorolást, akik korábban sikertelen minősítési eljárásban vettek részt. Kiderült: ez csaknem 1500 pedagógust érint, akik jelentkeztek minősítésre, de valamilyen okból – a számítógépes rendszer hibája, személyes problémák miatt – nem került sor a minősítésükre.

E módosítást semmisítette meg nemrég az Alkotmánybíróság arra hivatkozva, hogy önkényesen zárták ki ezt a csoportot a béremelés lehetőségéből. Vagyis: 2017. január 1-jétől visszamenőleg meg kell kapniuk az emelt bért. De nem biztos, hogy fizet a kormány: Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint meg kell vizsgálni, milyen következményei lehetnek a döntésnek.