• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Trokán Nóra: Szárnyalok a szabadságtól

Szerző: Borzák Tibor
MEGKAPTA A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓN a legjobb női főszereplőnek járó díjat. Öt évadot töltött a kecskeméti színházban, ahová szabadúszóként továbbra is visszajár. Nyáron filmet forgat, szinkronizál, Gyulán pedig a III. Richárdban szerepel. Szülei, nővére és szerelme is színész. Trokán Nórával beszélgettünk.

Trokán Nóra
Fotó:
Németh András Péter

– Harmincévesen Maryt, az ötvennégy éves, morfiumfüggő nőt játszotta a Hosszú út az éjszakában című darabban, most pedig a Macska a forró bádogtetőnben az önnél szintén idősebb Maggie kétségbeesett vergődését mutatja meg remekül. Hogyhogy?!

– Amikor megtudtam, hogy Zsótér Sándor rendező rám osztotta Mary szerepét, igencsak megrémültem, miközben tudtam, biztosan megvan az oka a döntésének. S az első próbán ki is derült: a nő tizennyolc évesen összeházasodott a szerelmével. Ez volt élete legboldogabb időszaka. Aztán valahol elkezdett romlani minden, fokozatosan ment tönkre az élete. A darabban sokat beszél a múltjáról, valójában abban él, erre épült a rendezői koncepció. A Macska a forró bádogtetőn esetében nagyjából koromnak megfelelő a szerep, itt nem kellett semmiféle csavart alkalmazni.

– Mindkettő erős karakter. Nagy kihívás volt?

– Zsótér Sándorral azért szeretek dolgozni, mert leveszi a vállamról a terhet. Észrevétlenül történik minden. Pontosan lát engem, türelmes velem, remekül tud formálni, képes a megfelelő utakra terelni. Ritka az ilyen találkozás.

– Hogyan készül a szerepeire? Tanulmányozza a civil életben?

– Ez szerepfüggő. Szeptember végén lesz a bemutatója Gigor Attila Kút című filmjének, amelyben egy roma prostit játszom. Hajnalka nagyon szélsőséges karakter. Sokat készültem rá. Először mindig magamban próbálom megtalálni azokat a vonásokat, amelyek az adott figurát jellemzik. Valahol mélyen bennem is rejtőzik az a fajta gátlástalanság, amilyen ez a lány, és ha esetleg kitörne belőlem, az csakis odahaza, négy fal között történne. A közösségi portálon követtem egy ideig pár fiatal csaj videocsatornáját, ahol iszonyú durván kiosztják egymást, szinte belepirul az ember a szavaikba. Amit ellestem tőlük, azt beépítettem a szerepembe. Azért is fontos a finomhangolás, mert a kamera előtt nem hibázhat az ember, azonnal tudni kell hitelesnek és pontosnak lenni, amíg a színházban ugyanerre hosszabb próbafolyamat áll rendelkezésünkre.

– Óriási szerencséje, hogy már a pályája elején zseniális rendezőkkel hozza össze a sors.

– Ezt én is így gondolom. Zsótér már az egyetemen is rendezett, de igazából a kecskeméti színházban, a II. Edward próbáján találtuk meg azt a formát vagy irányt, ami azóta is jellemzi a színpadi jelenlétemet. Amikor megkaptam a POSZT legjobb női főszereplőjének járó díjat, másnap felhívott Törőcsik Mari. Egész pályáján zseniális rendezőkkel dolgozhatott, és ahogy látja, ebben a tekintetben nekem is jól alakulnak a dolgok. Két darabban játszom vele a Nemzetiben, rengeteget tanulok tőle a próbákon és az előadásokon. Megnyugtat a jelenléte. Ahogy bejön a színpadra, nem izgulok tovább, magával ragad a játéka. Jó belenézni a szemébe, és megtapasztalni, hogy sűrűvé válik körülötte a levegő.

– Törőcsikkel játszani felér egy szemeszterrel!

– Jóval több annál. Bámulom azt a bátorságot, amivel nekikezd egy próbának. És mennyire szélsőséges tud lenni! Ha egészségi állapota nincs is mindig topon, a színpadon hihetetlen energiákat képes megmozgatni.

– Meglepte a díj?

– Nagyon! Nyilván átfutott az agyamon, hogy milyen lenne, de sokkal inkább a harminc év alatti színészeknek járó díjra gondoltam, mivel idén elérem ezt a korhatárt, és úgy voltam vele, hátha valaki ezt figyelembe veszi. Hát nem így történt. Remek kollégák voltak versenyben, hogy csak a legjobb férfi színészt, László Zsoltot említsem. A kecskeméti színház megkapta a legjobb előadás díját is, ami még nagyobb büszkeség számomra. És ki ne hagyjam Csombor Terézt, a darab egyik fontos szereplőjét, akit a színészzsűri tartott a legjobbnak. Csak állok a színpadon és csodálom, milyen őszinte és mély.

– Egy ilyen seregszemle arra is jó, hogy egymást nézzék?

– Évad közben nagyon ritkán jutunk el vidéki előadásokra, a POSZT viszont helyünkbe hozza a legjobb produkciókat. Nekem is kellett kérlelnem a barátaimat, hogy ugyan jöjjenek már el Kecskemétre, mert valami különlegeset fognak látni.

– Szép emlék marad a kecskeméti időszak?

– Egyértelműen. Öt évig voltam a társulat tagja. Azóta szabadúszóként is visszajárok játszani. Nem érzem úgy, hogy elszakadtam volna a csapattól. Számomra tökéletes állapot a mostani. Szárnyalok a szabadságtól és élvezem a sokféleséget, de azért lélekben még mindig a kecskeméti társulathoz tartozom.

– A szabadúszás kétélű dolog: vagy hívják a színészt, vagy nem. Hogyan éli meg?

– Nekem az volt a szerencsém, hogy Kecskeméten sokféle rendezővel dolgozhattam. Ezek a kapcsolatok pedig továbbélnek és alkalmasint újabb munkákat hoznak. Aki szabadúszó, annak időnként fel kell vennie a telefont. Sokan szégyenérzetből nem teszik ezt meg. Nem szabadna. Hiszen ezek a telefonok amolyan jelzések. Életjelet adok magamról: itt vagyok, szabad vagyok. Akihez nem jutnak el információk, az honnan tudhatná, hogy éppen eljöttem valahonnan. Azt gondolják, hogy mint egy jó színház tagját, nyilván elhalmoznak munkával. De az is félreviheti a dolgot, ha sokat látnak a médiában, mert annak nem egyenes következménye a rengeteg feladat.

– Azért volt olyan évad, amikor hat premierrel számolhatott.

– Cseke Péter igazgató szem előtt tartja a fiatal színészek szakmai fejlődését. A műfaji változatosság mellett arra is ügyel, hogy kisebb és nagyobb szerepekben egyaránt meg tudjuk mérni magunkat. Egyetem után mindjárt jött a mély víz. Volt szerep, amelyikbe belebuktam, illetve jól vagy még jobban meg tudtam oldani. Egy évben hat bemutató: a pálya elején ez a legjobb, ami az emberrel történhet. Egy idő után azonban éreztem, hogy változásra van szükségem. Ekkor lettem szabadúszó. Jövőre három darab van kilátásban, kettő Kecskeméten, egy pedig a Nemzetiben. Július közepén Gyulán egy fiatal csapattal játszom a III. Richárdot Vecsei Miklós új fordításában, amelyet ifj. Vidnyánszky Attila rendez, és olyan „nagyvadakkal” állhatunk egy színpadon, mint Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Trill Zsolt és Szűcs Nelli. Nyáron forgatok egy elsőfilmes rendezővel, és kaptam egy epizódszerepet az Egynyári kaland című tévésorozatban is.

– Nővére, Trokán Anna ugyancsak színész. Melyikük a sikeresebb?

– Nem számolgatjuk, kinek van több munkája vagy ki kerül többször címlapra. Semmi rivalizálás nincs köztünk. Párhuzamosan tart a pályánk, szerencsére. Még az is előfordult, hogy ugyanazt a szerepet játszottuk egy évadon belül. Megkapta a Junior Prima-díjat, amit pár évre rá én is megkaptam.

– Édesapja, Trokán Péter az 1970-es években volt a hírös város társulatának tagja. Sokan emlékeznek még rá?

– Az első kecskeméti napjaimban a férfi szabótár vezetője felvitt a jelmeztárba. Behúzott a „sűrűjébe” és megmutatta apu egyik jelmezét, amelyet valamelyik Shakespeare-darabban viselt. Bele volt írva: Trokán. Mit mondjak, igencsak meghatódtam. Egyébként ő is 23 évesen került oda, mint én. Meg szoktuk nézni egymást, igaz, nekem nehezebb eljutnom Szombathelyre. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, soha nem szólt bele a dolgaimba. Színészként ugyanúgy működünk, bár azt azért nem átallja megjegyezni, hogy az s és az sz hangok kiejtésére jobban odafigyelhetnék.

– Mennyire viselte meg, amikor édesanyja, Papadimitriu Athina egy új szerelem kedvéért elhagyta a családját?

– A nővérem és én még gyerekek voltunk. Apuval maradtunk, de bármikor mehettünk anyuhoz is. Nagyon jól kezelték a helyzetet, előttünk soha nem volt feszült köztük a légkör. Annál többet nem tehetnek a szülők a váláskor, mint hogy leveszik a választás terhét a gyerekeikről. Kellett valamennyi idő, hogy megszokjuk az új helyzetet. Felnőttként pedig már tudom helyén kezelni a történteket. Anyu sem szól bele a színészi munkámba. Görög temperamentumával azonban őszintén mond véleményt rólam, amit én szívesen veszek.

– Az ön párja is színész. Milyen az, ha a család összes színész tagja együtt van?

– Kitűnő a hangulat. Mint másoknál. Mi talán csak annyiban különbözünk, hogy egy kicsit harsányabbak vagyunk a kelleténél.