• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Ló, lovas, lovasnemzet (3.)

A nyereg alatt puhított hús legendája és a világhíres, a mindenkit legyőző Kincsem történetei, majd a lóturizmus után, sorozatunk mostani részében a lóverseny világával ismertetjük meg az Olvasót.

Mióta ló van, azóta van lóverseny is – már az ázsiai nomád törzsek is szívesen versengtek abban, hogy kinek a lova gyorsabb. A lóverseny azért mégsem a nomádok, sokkal inkább a királyok és a nemesek sportja lett, amit még nekünk, az ízig-vérig lovas nemzetnek is nehéz lenne elvitatni az angoloktól. Nekik papírjuk van arról, hogy a keresztes háborúkból hazatérve – tehát már az 1100-as években – sportszerűen versenyeztek arab lovaikkal, amelyeket aztán az otthoniakkal kezdtek keresztezni. Az eredmény olyan jól sikerült, hogy máig ezeket a lovakat – illetve kései leszármazottaikat – használják a versenyeken: belőlük lettek az angol telivérek. Nemcsak a királyokat, de a királynőket is magával ragadta a lelkesedés: Anna brit királynő alapította például az ascoti királyi derbit, ami azóta is őrzi királyi jellegét: idén nyáron például betiltották a miniszoknyát, a spagettipántot és a kivillanó hasat, de nem tolerálják a mobiltelefont és a rágógumit sem.

Versenyző királyunk persze nekünk is volt, állítólag már Mátyás király is, legnagyobb és legigazságosabb uralkodónk szívesen vett részt azokon a versenyeken, ahol lovakat futtattak Pest és Bécs között. Persze nem voltak ezek szabályos lóversenyek, szabályzattal és versenypályával. Erre egészen 1827-ig, és gróf Széchenyi Istvánig kellett várnunk, aki először a Lovakrul című röpiratában fejtette ki, hogy „csak magunktól függ, hogy a világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk és hogy a magyar ló mindenütt érdemlett elsőbbséget nyerjen”, majd néhány évvel később – a királyt és a nádort is megnyerve – megteremtette a magyar lóversenyzést. Ami nagyon is közel állt a magyar szívekhez, hiszen ló is, és játék is volt benne.

„A magyar játékos alkat, szeret kockáztatni, márpedig a lóverseny éppen erről szól” – mondja Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Vállalat ügyvezetője. – Ráadásul ez az egyetlen olyan szerencsejáték, ahol a fogadó úgy érzi, nem csak a vakszerencse dönt, mint például a lottónál, hiszen tudja, hogy ki a ló tulajdonosa, jó-e a trénere, jó-e a zsoké, tehát olyan információi vannak, amelyekre építhet.”

A lóverseny egyes országokban fontos társasági esemény. A már emlegetett Ascotban például nemcsak a kalap vagy a tollas fejdísz – vagy ahogy ők mondják: „substantial fascinator” – viselését írja elő a szabályzat, de pontosan rendelkezik arról is, hogy a hölgyek szoknyája legfeljebb 5 centivel érhet a térd fölé, hogy nem javasolják barnító krémek használatát és kötelező a fehérnemű hordása is, bár mutogatásuk kifejezetten ellenjavalt. Az uraknak továbbra is sötét öltönyben és cilinderben kell megjelenniük – eszünkbe se jusson a barna cipő! –, és kötelező a cilinder is, ami alól még a hírnév sem ad felmentést. Néhány éve például Rod Stewartot tanácsolták el a királyi páholy közeléből, mert nem volt rajta cilinder.
Magyarországon még nem a cilinder a módi, nyugodtan beszaladhatunk munka után félrecsúszott nyakkendőben, mélybarnára krémezve, ha fogadni szeretnénk. És bár nincs Ascotunk és nincs Epsomunk sem, van szilveszteri lóversenyünk, aminél jobb évzárást nem biztos, hogy találunk. Minden évben több mint tízezren jönnek társasággal, családdal, hogy az évbúcsúztatás felfokozott hangulatát megfűszerezzék a lóverseny semmihez sem hasonlító élményével.

Lovas-sorozatunk elején már írtunk Imperiálról és Kincsemről, az „aranyszőrű táltosról” és a „legyőzhetetlen csodakancáról”, amelyek végigverték a világot. Mostanában pedig egy újabb magyar ló, Overdose nevétől hangos a világ, „aki” tíz hosszakkal sétálja le a legjobb sprintereket, miközben, trénere szerint, még csak 1-2 év múlva lesz a csúcson. A globalizálódó világban persze nem is olyan könnyű eldönteni, hogy egy magyar ló pontosan mitől is magyar: Overdose-nak például ír az anyja, angol az apja, egy szlovák cég tulajdonában van, osztrák zsokéja német állampolgárságú, és ezer szerencse, hogy magyar tréner keze alatt készül a versenyekre. Hiszen a lóversenyek világában éppen a tréner határozza meg a ló nemzetiségét, így mi büszkélkedhetünk Overdose példátlan eredményeivel. A trénere szerint egyébként Overdose szeret dolgozni, inkább visszafogni kell, mint hajtani, viszont néha – mint sok más nagyság is – nem egyszerű eset, és az edzője idegeire megy. De ennyit talán megbocsátanak neki, elég csak arra gondolni, hogy a csikó korában 3 ezer euróért – azaz 750 ezer forintért – vásárolt ló ma 4 millió eurót ér – ami közel egymilliárd forint. Ezért még egy kis faksznit is elnéz az ember, különösen egy okos lónak. „Egy nagy baden-badeni győzelme után Overdose-t bemutattam a nézőknek a Kincsem-parkban” – meséli Vajtó Lajos. – Csak felvonultattuk a nézők előtt, aztán bevittük az istállóba. Lehetett rajta látni az értetlenséget: hogyhogy nincs verseny? Érezte a verseny illatát, érezte az embereket, tudta, hogy ilyenkor az a dolga, hogy fusson. Látni lehetett rajta a tétovaságot, hogy akkor őt most becsapták?”

Ám a lovak nem lennének sehol jó zsokék nélkül és Magyarország ez utóbbiak tekintetében is világszínvonalon áll. Még az amatőrök is ismerik például Kállai Pál, a zsokékirály nevét, aki 73 évesen szinte a nyeregben halt meg. Tizenhat évesen, 1949-ben került a Kincsem Parkba és 15 évvel később már nemcsak Európa, de Amerika legjobb és legkeresettebb lovasai közé tartozott. Hazai pályafutása alatt 1089, külföldön pedig 2000 versenyt nyert, 78 kiemelt nagydíj győzteseként. Halála előtt két héttel még nyerni tudott a Kincsem Parkban Key Duble nyergében.

Nagy Anna

További érdekes cikkeket a Horizon aktuális számában olvashatnak.