• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Halhatatlanul

Szerző: Borzák Tibor
A nemzet színészévé választották a napokban Zenthe Ferencet, a filmszemlén pedig életműdíjat vehet át. A ma is népszerű művész éppen hatvan évvel ezelőtt kezdte a pályáját. Mindannyiunk Tenkes kapitányával készítettünk interjút.

Szinte hihetetlen, hogy Zenthe Ferenc 85 esztendős. Korához képest remekül néz ki, derűs mosolyával bárkit képes levenni a lábáról. Néha hosszabban elgondolkodik a régen történtekről, de nem is csoda a pillanatnyi rövidzárlat, hiszen gazdag színészi pálya áll mögötte. Nem kedveli az interjúkat, de nem azért, mert nincs miről beszélnie: ahogy ő mondja, nem tud nyomdakészen nyilatkozni. Ennek dacára élvezet vele időzni.
- Láthattam Budán villamosozni?
- Hogyne! Megismert?
- Villamosozik?
- Négy éve hagytuk itt a várost. Eladtuk a Törökvészi úti lakásunkat, a balatonszepezdi nyaralónkat, és a feleségem vezényletével Remeteszőlősön építkeztünk. Onnan járok be. A kocsit leteszem Hűvösvölgyben, átszállok a villamosra, majd buszra. Így sokkal gyorsabban elérem a célom, nem kell bosszankodnom a csúcsforgalom miatt. És a színházak, ahol játszom, a körút vonalán vannak.
- Egyébként szeret vezetni?
- Sőt taxizni is, mint a Szomszédokban.
- Taxizik?
- Persze. Be szoktam hozni a nejemet a városba, s amíg intézi a dolgait, megvárom a kocsiban, addig olvasgatom az újságokat. Ez a fajta taxizás nem kifizetődő dolog, de hát én már azon is csodálkoztam, hogyan élt meg Taki bácsi, mikor mindenkit ingyen fuvarozott.
{p}
- Még jó, hogy ön színész lett.
- Szerencsém volt. A jó isten a tenyerén hordozott. Pécs, Győr, Debrecen után kerültem a Madách Színházba, 1952-ben. Állítom magának, ha más fővárosi társulathoz szerződöm, akkor mi most nem beszélgetünk.
- Miért?
- Talán már nem is lennék a pályán. Nekem a Madách minden tekintetben megfelelt. Nem akartam onnan elmenni soha, most is ott vagyok. Pedig Várkonyi Zoltán lejött értem Debrecenbe, hogy felhozzon a Vígszínházba. Az olvasópróba végén azt mondtam, én ezt a szerepet (ami egyébként egy párttitkár volt) nem tudom eljátszani. Ehhez persze elég nagy bátorság kellett, de ügyesen érvelhettem, mert sikerült meggyőznöm.
- Nem lett belőle semmi baja? Várkonyinak messzire elért a keze...
- Nem tudom, mi történt, de hogy híre ment az ellenállásomnak, az biztos. Kaptam egy ajánlott levelet a Madách igazgatójától, Horvay Istvántól, hogy azonnal jelenjek meg nála szerződés-aláírás céljából. Őket viszont ismertem, örömmel mentem közéjük. Ennek már több mint ötven éve...
- Kikkel került oda?
- Váradi Hédivel, Psota Irénnel, Pécsi Sándorral, Tímár Józseffel, Perényi Lászlóval és Ádám Ottóval. Én nem végeztem el a főiskolát, mert az első évben behívtak katonának, a mesterség titkait a színházban tanultam meg. Egymás után játszottam a nekem való szerepeket. Szerintem nem baj, ha valakit beskatulyáznak, mivel az ember csakis egyfajta tudás, egyfajta eszköztár birtokában, bizonyos határokon belül képes megoldani a reá bízott feladatokat.
- Kitart a színháza mellett. A magánéletben is hűséges?
- Igen. Első feleségemmel, Katalinnal Debrecenben ismerkedtem meg, testnevelő tanár volt. Fiatalon kerültünk össze, együtt költöztünk fel Pestre. Sajnos elvesztettem, rákban halt meg. Utána jó ideig nem találtam a helyem. De szerencsére a sors mellém rendelte Gizellát, akinek nagyon sokat köszönhetek. Vigyáz rám. A szó szoros értelmében karban tart.
- Mindenben szót fogad neki? Ha azt mondja, nem ehet húst, akkor nem eszik?
- Hú, pedig micsoda élmény volt egy cupák!
{p}
- Tényleg nincs többé hús?
- Dehogy! Csak most már mangalicakolbászt meg pulykahúst eszünk. Azok egészségesebbek. Édesanyám annak idején hetente háromszor tartott hús nélküli napot, amit nem bántam, mert szerettem a tésztaféléket. Amikor elkerültem otthonról, ilyesmire már nem figyeltem. Jól ki is kerekedtem.
- Salgóbányán született. Csodálatos hely...
- Honnan tudja?
- Gyerekkoromban többször nyaraltam ott úttörőtáborban. A sátrakból a Salgó-várra láttunk. Amikor saját élményeiről beszél, magam elé tudom képzelni a vidéket. Mikor járt utoljára a szülőföldjén?
- Mikor is? Legalább négy éve, amikor Salgótarjánban díszpolgárrá választottak. A régi időkben többször hazalátogattam. Életem első kocsijával, egy Wartburggal a szüleimhez mentem először. Beültettem édesanyámat, és bevittem a bányatelepre apámhoz, aki vezető főmérnök volt.
- Még most sem felejtettem el, hogy a bányamúzeumban Kékesi Emil nyugalmazott bányász kalauzolt bennünket. Ön is emlékszik rá?
- Rá nem, a múzeumra igen. Tízéves koromban elkerültem otthonról.
- Nem kellett volna bányásznak mennie? Nem szállt apáról fiúra a szakma?
- Én inkább erdőmérnök szerettem volna lenni. A szép természeti környezet, ahol éltünk, teljesen elvarázsolt. Bányászat? Apám annyi drukkon ment keresztül miatta, hogy nyugdíjba vonulása után többé felé sem nézett. Az viszont nehéz volt, amikor közöltem: beiratkoztam a színiakadémiára.
- Gondolom, nem lelkesedtek.
- Édesanyám katonának szánt, édesapám meg papnak. De én egyik sem akartam lenni. Azért olyan nagy ellenkezés nem volt, mert a mi családunk sokat járt moziba. Nagyon szerettük a filmeket. Mindig az első sorba ültem, hogy jobban lássak, persze jól elgémberedett a nyakam.
- Ekkor döntött a színészet mellett?
- Eszembe nem jutott, csupán jól szórakoztam a filmeken. Még az sem befolyásolta a döntésem, hogy az iskolában színdarabokban játszottam és verseket is szavaltam.
- Később sokszor láthattuk a mozivásznon!
- A Föltámadott a tenger című filmben benne volt az összes létező színész, aki tud lovagolni. Én is kaptam egy diszpót. Csakhogy soha nem ültem lóháton. Feleségem viszont úgy volt vele, mire a forgatás kezdődik, menni fog. Beajánlott Pallagra, Miska bácsihoz, aki majd megtanít. Fel is kerestem. Amíg várakoztam, nem győztem kapkodni a fejem: sorra potyognak le az emberek a lovakról. Na, ebből én kimaradnék, gondoltam, s el is köszöntem, mondván, hogy holnap jövök. Azóta se mentem..., de azért később megtanultam lovagolni.
{p}
- És mi lett a forgatással?
- Balatonalmádi környékén vettük fel a jeleneteket. Egy kicsit megijedtem, amikor mesélték, hogy Szirtes Ádámot háromszor is ledobta a ló. Kérdezgettem a többieket, mit csináljak, életemben nem ültem lovon. Nem kell kétségbe esni, ezek okos jószágok, katonalovak. Feltettek a nyeregbe, követtem az előttem lévőt. Egy ideig szépen haladtunk, míg egyszer csak irányt változtatott a ló, odavágott a büfékocsihoz, ahol a gazdája, egy kiskatona iszogatott, s elkezdett legelni. Aztán elindult a felvétel. A kamerához érve a ló szájából egy fűcsomó lógott. Ettől kezdve a lovas jeleneteknél mellőztek.
- Mégis jött a többi film.
- Bán Frigyes a Rákóczi hadnagyához kereste a szereplőket. Véletlenül betévedt a  muszterszobába, ahol Nádasdy Kálmán nézte azokat a bizonyos lovas jeleneteket, és Frici szeme megakadt rajtam. Jóvágású, jókedélyű legény, ragyognak a szemei - épp ilyen színészt képzelt el Miska szerepére. Elhívtak próbafelvételre. És ettől kezdve megállás nélkül jöttek a filmek: 2x2 néha 5, Gábor diák, Csendes otthon, Fapados szerelem, Kölyök, Jób lázadása és a többi.
- Gyönyörű színésznőkkel!
- Ferrari Violettával és Krencsey Marianne-val. Én meg a bájgúnár voltam.
- Aki még énekelt is...
- Vámosi János érdeme, ő kölcsönözte a hangját.
- Nem hagyhatom ki a Tenkes kapitányát. Tudja, hogy "okleveles Tenkesnek" titulálják?
- Ezt nem tudtam. Generációk nőttek fel rajta. Újra és újra felfedezik maguknak a tévénézők. Kínában is vetítették, kínai szinkronnal. A Balatonnál felismertek a keletnémetek.
- Volt valaha kudarca? Bántotta valaki?
- Nem, nem. A kollégákkal is mindig jó viszonyban voltam.
- Nehéz önnel összeveszni?
- Sose mászom bele vitákba, nem akarok senkin se fölülkerekedni. Ezt az internátusból hoztam magammal, ahol emberismeretből sokat tapasztaltam. Képes vagyok a gondolataimat irányítani - miközben persze ragaszkodom a saját véleményemhez.
- Ha úgy vesszük, népszerűségének ez az egyik titka. Olvastam valahol, azért szereti mindenki, mert "olyan valami sugárzik belőle, amit alighanem még az égszínkékre festett gyermekkorból hozott magával".
- Ilyeneket írnak? Ez lehet magyarázat arra is, hogy miért éppen engem választottak a filmrendezők.
{p}
- A rádióban is sikeres. Ráadásul kollégák vagyunk!
- Ja, igen. Annyi a különbség, hogy Kárpáthy Zoltán már nyugdíjas újságíró. A Szabó család nagyszerű színészekkel indult: Gobbi Hildával, Rajz Jánossal, Bilicsi Tivadarral, Básti Lajossal. Most én vagyok a legidősebb. Akkoriban családi esemény volt egy-egy rész. A folyamatos jelenlét nagyobb népszerűséget jelentett, mint a színház. Így volt ez a 13 évig tartó Szomszédok esetében is.
- Nem zavarja, hogy igazából sorozatokból ismerik?
- Nem. Ez is színészet.
- Számított, hogy mennyi a gázsi?
- Nem feltétlenül. A Rákóczi hadnagyáért kétezer forintot kaptam hat hónapra, Raksányi Kutyu intézett hozzá még valamennyit. A Tenkes kapitánya tizenhárom részéért összesen tizenháromezer forintot fizettek. Egy státus azonban biztonságot nyújtott. Szerencsére nekem nem kellett idegeskednem a szerződések miatt.
- Ma már nincs biztonság.
- Vállalkozói világ van, a produkciókhoz meg mecénás kell.
- Hallott róla, hogy Zenthe Ferenc Rajongói Klub működik az interneten?
- Tényleg? Pont engem választottak? Nagyon megtisztelő.
- Figyelnek önre. Eddig is elhalmozták kitüntetésekkel. Most a nemzet színésze lett, életműdíjat kap a filmszemlén. Mit szól hozzá?
- Megijedtem. Ennyire halad az idő fölöttem...?
- A horoszkópja szerint nincsenek nehéz helyzetek az életében. Megbízható, érzelmes, nyugodt embernek tartják.
- Ne is folytassa! Ha belegondolok, valóban a tenyerén hordozott a sors.
- A fia, ifj. Zenthe Ferenc mivel foglalkozik?
- Műszaki ember, több nyelven beszél. Most, ötvenegy évesen új munkahelyet keres, mert a cég, ahol dolgozott, elköltözött Kínába.
- Unokák?
- Ketten vannak, nagy kópék.
- Vannak barátai? Például a nemzet színészei?
- Nekem sok civil barátom van. A kollégákkal ritkán találkozom színházon kívül. De így is nagyon szeretem őket.

Pályakép
Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgótarjánban. Színművészeti Akadémiára 1941/42-ben járt. Pécsett 1945-től, Győrben 1947-től, Debrecenben 1949-től játszott, 1952 óta a Madách Színház tagja. Kitüntetései: Jászai-díj, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Kossuth-díj. Salgótarján díszpolgára, örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, a nemzet színésze.

Címkék: