• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Megsüvegelt tárogatósok

Szerző: Balogh Géza
Magyar hangszerként tartják számon a tárogatót az egész világon. Már ahol ismerik. Mert az egyik legritkább hangszer. Pár száz van belőle csupán. Tárogatós még kevesebb. Szűk kétszázra tehető a számuk. A minap Vaján gyűltek össze közülük vagy százan.

Legtöbben természetesen Magyarországról és a környező országokból érkeztek. De volt, aki Norvégiából, Svájcból, Franciaországból, Amerikából jött, hogy egy kis jó tárogatómuzsikát halljon. S hogy bemutathassa a tudását. Mert a tárogatósok harmadik világtalálkozója nem abból állt, hogy az előadó beszél meg beszél. Beszélni, ahogy mondani szokták, fekve is lehet. De tárogatózni...Sokkal nehezebb, mint gondolnánk. A Berlinben élő, de amúgy dániai Paul Woolley, aki ma már az egyik legismertebb nem magyar tárogatós a világon, elsőre meg sem tudta szólaltatni. Pedig akkor már rutinos szaxofonos volt, a két hangszer pedig testvér.- Egy dániai koncerten találkoztam vele először, tizenegy éve - mesélte. - Persze tudtam róla, az egyik zenei folyóiratban figyeltem fel rá. A szerző az én akkori "szerelmemet", a szaxofont taglalta, s mintegy mellékesen a tárogatót is megemlítette. De meglehetősen lekezelően. Ezen anynyira felpaprikázódtam, hogy elkezdtem nyomozni a tárogató után. És akkor jött az a hangverseny. Nyomban fellelkesültem, alig vártam, hogy a tárogatós közelébe férkőzzek. Segítsen, kértem. De nem segített. Van azonban egy tartalék hangszere, mondta, azt kipróbálhatom. Kipróbáltam. Elsőre nem szólalt meg. Másodszorra sem. Harmadszorra kijött belőle valami szörnyű, nyekergő hang...A magas, vékony, humorra mindig kész Paul mindezt magyarul mesélte, ami azért érdekes, mert a német-dán kémikus, míg fel nem fedezte magának a tárogatót, egy kukkot sem tudott magyarul. Hanem azóta mindent elolvas, ami németül, dánul, angolul Magyarországról megjelenik. És gyakorolja a nyelvünket állhatatosan. Jól hallható eredménnyel.Gera Attilának, a Méta és az Állami Népi Együttes fiatal fúvósának nincs szüksége erre. Legfeljebb a hangszeres gyakorlásra, bár amennyi fellépésük van, arra se nagyon. Öcscsével, aki szintén zenész, olyan fergeteges sikerű előadást produkált Vaján, hogy a hallgatóság felállva tapsolt. Ami azért különösen értékes, mert a padsorokban kivétel nélkül profi zenészek ültek. Már abban az értelemben, hogy milyen szinten kezelik a hangszert. Gera Attila nemcsak zenélt, beszélt is, mégpedig az erdélyi tárogatózenéről. Kevesen tudják talán, hogy ez a hangszer a Dunántúlon sokkal kevésbé volt mindig ismert, mint az Alföldön. Erdélyben is meglehetősen ritkán fordult elő. Volt azonban pár falu, ahol igazi tárogatóközpontok alakultak ki. Közéjük tartozott Korond, ahol több olyan zenekar is működött, amelyben a prímás helyett a tárogatós volt a főnök. Nem csoda. Mert aki meghallgatja például a kolozsvári Dumitru Farcast, az előre meg fog süvegelni minden tárogatóst. Pedig Dumitru bácsi inkább kinéz díjbirkózónak, mint finom lelkű zenésznek. Ám mikor megfújja a tárogatót, az ember beleborzong. Tényleg ott érzi magát - még ha túlságosan patetikusnak is tűnik - az erdélyi havasokban.A Szekszárdról elszármazott, Pécsett élő Borsós István közgazdász-gépészmérnök azt mondja magáról, ő csupán műkedvelő zenész, a tárogatózásban igencsak kezdő. Egyik sem teljesen igaz. Gyermekkora óta zenél, korábban az egyik jó hírű szekszárdi dzsesszzenekarban klarinétozott, ma pedig egy pécsi együttes oszlopos tagja. A tárogatónak műegyetemista kora óta szerelmese. Már akkor is nagyon szeretett volna egyet, de a hatezer forintos ösztöndíjából nem telt rá.Nemrég aztán, az ötvenedik születésnapján nagy meglepetés érte. Egy nagy cipősdoboz várta otthon. A dobozban pedig egy igazi tárogató, a család ajándéka. Nem akart hinni a szemének. Mert tárogatót nem úgy lehet venni, hogy bemegy az ember a boltba, s leakasztják neki a falról. A legtöbb egymás között cserél gazdát. Ha valahol van egy eladó öreg hangszer, annak pillanatokon belül híre megy az országban. Mindenesetre - mint a Borsós család is tette - legjobb Nagy Csabához fordulni. A Nyíregyházán élő művész talán a világ legismertebb tárogatósa. Amit ő nem tud erről a hangszerről, az nem is fontos. És nemcsak nagyszerű művész - szervezőnek sem utolsó. Harmadszor toborozta tehát össze most a világ tárogatósait, s indultak országjáró turnéra. Áldhatta a szerencséjét, aki Egerben, Siklóson vagy Esztergomban beléjük botlott.

Címkék: