• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

A húsmegvonás halálos lehet!

Szerző: Keresztény Gabriella
Az 54 éves barátnőm egyik napról a másikra vegetáriánus lett. Minden húsfélét száműzött az ételeiből, ám a családja – férje, lánya, unokái – nem csatlakoztak hozzá. S hogy mi köze lehet a „vega” léte óta csupa ideg Katinak a világhírű amerikai színészhez, Michael Clarke Duncanhez?

Nos, az ugyancsak 54 éves sztárral – akit a Halálsoron című filmben nyújtott alakításáért anno Oscar-díjra is jelöltek – a közelmúltban infarktus végzett. A majd két méter magas, 140 kilós, csupa erő és izom színész a szerepében misztikus erővel rendelkezett: a benne rejlő, szájba fújással átadott életenergiával nemcsak gyógyított, hanem holtukból is visszahozta az élőlényeket.

A hírekből tudjuk, hogy Duncan nem sokkal elhunyta előtt radikálisan váltott életmódot: húst egyáltalán nem fogyasztott, miközben változatlanul gyúrta testét az edzőtermekben. Márpedig az olyan terhelésnek kitett szervezetnek, mint az övé, igenis szüksége van a húsban, tojásban, tejtermékekben lévő fehérjékre – miként a növekvésben lévőknek és a kemény fizikai munkát végzőknek is. Duncan – állítják egyes táplálkozáskutatók – a hirtelen váltással öngólt lőtt magának, ami után legfeljebb filmbéli természetfeletti ereje adhatta volna vissza az életét.

Korai halála sokak szerint egyértelműen összefügg „áttérésével”, míg mások állítják, hogy annak semmi köze nincs hozzá. A tanulságot azért levonhatjuk: a hasonló sarkos döntés előtt állónak érdemes táplálkozási szakemberrel tanácskoznia, aki alaposan kifaggatja jelenlegi életmódjáról, a terveiről és céljairól.