• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Adnak, amíg tudnak

Szerző: Tanács István
NAGY ÁLDOZATOT VÁLLAL, aki lesüllyedő vidéki településről engedi el egyetemre a tehetséges gyermekét. Akad ügyesen boldoguló kivétel – de a szülő jövedelme többnyire kevés, a városi élet drága, és a diplomás gyermek nem tér haza, mert nincs állás.

Messze vezet az út az egyetemről? - A felvétel a Szegedi Tudományegyetemen készült
Fotó:
Ujvári Sándor

– Gyönyörű a művelődési házunk, az orvosi rendelőnket már kétszer felújították, viacolor térkő díszeleg mindenütt. Csak munkahely nem létesült egyetlenegy sem az elmúlt időszakban, ami itt tartaná az embereket – mondja Madarason Mamuzsits Sándor, aki a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésben képviseli a térség gondjait.

A település földjei valaha 500 családot tartottak el – ma öt-hat nagybirtok tulajdonosait és kevés munkását. Az ezerkétszáz ház csaknem harmada üresen áll. Egyre kevesebb a gyerek, a tehetségesebbek elmennek az egyetemi városokba, s nem jönnek vissza, mert nincs miért.

Mamuzsits Istvánné két idősebb fia kutyás rendőr lett, arra van most kereslet, a legkisebb viszont szociálpedagógusnak tanult Szegeden, ott is él a barátnőjével.

– Folyamatosan kellett a pénz albérletre, élelmiszerre, utazásra – meséli Mamuzsitsné.

– Néha csak 20–50 ezer forint, máskor 100 ezer is. Nem számolgattuk, adtunk, amennyi kellett.

– Lett volna más helye is a pénznek?

– A ház felújítására fordítottuk volna. Az ablakok és a nagy ajtó cseréje 800 ezer forintba kerül, az egészet felújítva el lehetne adni talán 2 millióért. Madarason 3 millióért olyan házat kapni, amelyik megszólal.

A szociálpedagógus fiú és a párja lakásra gyűjtenek Szegeden. Egy panellakás ára 10 millió körül van, az egyetem környékén 12-15 milliót kérnek egy másfél szobásért. Ők kisebb családi házat szeretnének, az is tizenmillió – valamelyik külső övezetben.

A szülők a téesz felbomlása után állattenyésztésbe kezdtek, de egyre szűkülnek a kisebb gazdaságok lehetőségei. A húsmarha még eladható, de az árban kiszolgáltatottak a felvásárlónak. A tejet tőlük már nem veszik meg, sertést is csak saját szükségletre hizlalnak néhányan. Egyelőre a birka jelent némi bevételt – milliós összeget egyszerre, de azt persze jó néhány hónapra be kell osztani.

Bácsalmáson a megszólított gazda fia Gödöllőre jár, mezőgazdasági gépészmérnöknek tanul. A szülők 80 hektáron gazdálkodnak, egyelőre bírják a költségeket, de bizonytalannak tartják a jövőt. A föld nagyobb részét bérlik, a haszonbér egyre magasabb, megvásárolni viszont csak a leggazdagabbak tudják – illetve, akik bele mernek vágni a sokmilliós hitelbe. Azzal pedig már sokan megégették a kezüket.

– A tanulás mellett tud munkát vállalni a fia? – kérdem.

– Tud, itthon traktorozik a gazdaságban, ha egy kis szünete van – feleli az apa. – A legszívesebben el sem ment volna, mi noszogattuk, hogy szerezzen olyan diplomát, amellyel másutt is el tud helyezkedni, ha muszáj.

Sok a kudarcos történet – szereplőik nem szeretnék a nevüket nyomtatásban látni. Egy jánoshalmi család gyermeke hét évig járt a szegedi egyetemre. Végül hazajött – nem fejezett be semmilyen szakot.

– Én már 15 éves koromban műszerhordó voltam Budapesten, a Geodéziai Vállalatnál – meséli az apja. – Aztán elvégeztem a nehézgépkezelő tanfolyamot, autódaruval jártam az országot. Amikor bejött a „demokrácia”, a helyi ktsz-nél dolgoztam, a céget széthordták, mint méhek a virágport. Utána a szakmunkásképzőben kaptam állást. A fizetésem nagy része elment a fiam után Szegedre. Hiába kerülgetem, nem derül ki, hogy mi miatt nem kapott diplomát a fiú. A papa szerint a tanároknak parancsba adták, hogy „ki kell szórni” a hallgatók egy részét.

– Van igazgató azon az egyetemen, miért nem figyelmeztette előre a fiamat? Vagy szólt volna nekünk, a szülőknek, hogy probléma van – méltatlankodik az édesapa, aki a nyugdíjából még finanszírozta, hogy az egyetemről dolga végezetlenül hazakerült ifjú „kijárja a főpincériskolát”.

Egy héthektáros gazdának Pécsre jár a fia, amerikanisztika szakra. Négy évet már befejezett, de ezzel a képzettséggel nem talál állást.

Két út áll előtte: vagy elvégzi a tanárszakot, akkor hazajöhet valamelyik iskolába, de anyagilag nem fogja megtalálni a számítását.

Vagy elvégzi a tolmács-fordító szakot – olyasmire azonban Jánoshalmán ritkán van szükség.

– Szülőként szeretném, ha közel lenne hozzánk. De nem akarom magunkhoz láncolni, mert tudom, hogy itthon kilátástalan a helyzet. Ha Budapestre költözik, segítjük, amíg tudjuk – de arról sem fogjuk lebeszélni, ha elindulna külföldre.

Balázs Dávid azt mondja a szegedi egyetem előtt: barátnője van, két karra jár, emellett még dolgozik is. Nincsenek anyagi gondjai, két éve egy fillért sem kért az édesanyjától. Kecskeméten nőtt fel, nem ismerte az apját. Az egyetem előtt egy évvel bukkant fel a féltestvére. Fél év múlva jött a hír, hogy az apjuk meghalt.

Dávid a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre akart menni, de nem lett meg a középfokú nyelvvizsgája, elvesztett egy évet. Aztán még egyet, mert későn döntötte el, hogy a szegedi gazdaságtudományi karra jelentkezik:

– Két évig dolgoztam, több helyen: árufeltöltőként, biztosítóknál. Később, már egyetemistaként vérplazmát adtam. A kereskedelmi marketing fizetős szak, az első félévet diákhitelből fedeztem. Jelentkeztem a KockaShow-ba, bekerültem, háromnegyed millió forintot nyertem.

Közben pályázott a Bursa Hungarica ösztöndíjra.

A jelentkezési lap kérdéseiről jutott eszébe, hogy ő tulajdonképpen félárva, sőt mivel az édesapja katona volt, hadiárva.

Visszamenőleg megkapta a segélyt. A fizetős szakon nincs ingyen tömegközlekedési jegy meg szociális segély – ezért jelentkezett az állami finanszírozású földrajz szakra.

– Az csak arra kell, hogy megkapjam a kedvezményeket. Rengeteg támogatás van, de nem mindenki tudja, hogyan lehet hozzáférni. Most is dolgozom hétvégenként egy szabadulószobában. Mondják, hatalmas életművész vagyok. Mások, ha pénz kell, kapnak otthonról, én viszont megkeresem.

– Van távlati célja?

– Persze: elvégezni az egyetemet. De tudok közelebbit is: jövőre kimennék Prágába Erasmus-ösztöndíjjal. Ugyanannyi a támogatás, mint Londonba vagy Párizsba, de a cseheknél olcsóbb az élet.

Amikor Lajkó Erika elvesztette a korábbi állását, csak a kunfehértói gyermekotthonba vették fel. Mire megszerette, az otthont bezárták, a 12 év alatti gyerekeket nevelőszülőkhöz adták. Mivel állást megint nem talált, s a gyermeke, akit egyedül nevelt, nyolcadikos lett, nem látott más lehetőséget: hivatásos nevelőszülő lett ő is. Három pici baba él nála meg a négyéves Milován, akit örökbe fogadott.

– A fiamnak élete álma volt, hogy a Corvinusra kerüljön. Sok ott a tehetős család gyermeke, akinek nem gond a 250 ezer forint tandíj félévente. Az én fiam ezt diákhitelből fizette. Azzal is vigyázni kell: egy életre el lehet adósodni vele. Havi 120 ezer forint az albérlet, az utazás, az étkezés, a ruházkodás. Minden második hétvégén hazajön, visszafelé láboskában viszi a hazai kosztot.

Lajkó Erika ma már nagyon szeret nevelőszülő lenni.

– Az én babikáim mindegyike koraszülött, gondozatlan terhességből születtek, pici súllyal, drogos anyukától. Látom, mennyit teszek hozzá, hogy ilyen szépen fejlődnek. Már büszke vagyok rá – pedig ennek a foglalkozásnak nagyon rossz a társadalmi megítélése.

Az emberek csak azt nézik: otthon lehetsz és mennyi pénzt kapsz.

– A fia mit szól ehhez?

– Tudja, hogy őérte csinálom. Ha hazajön, eteti, fürdeti, tisztába teszi a gyerekeket. Így próbál tehermentesíteni.

Címkék: Riport | Felsőoktatás