• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Döntsön a közönség!

Szerző: (szg)
AZ ARANY MEDÁL-DÍJAT azzal a céllal hozta létre Mészáros Márton, hogy a közönség szavazhasson az adott év legkiemelkedőbb irodalmi szerzőjére, továbbá a film- és a színművészet terén népszerű alkotókra. Az idén jubiláló elismerésre hat kategóriában lehet voksolni november 30-ig.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE

– Én még nemigen tértem magamhoz a csodálkozástól: az idén tízéves Arany Medál alapítója egy most huszonéves fiatalember, aki az ELTE mesterképzésén, nappali tagozaton tanul, irodalom- és kultúratudomány szakon. Hogy jutott eszedbe anno szinte gyerekfejjel díjat alapítani?! 

– Édesanyám komoly kultúrafogyasztó, az ő segítségével fedeztem fel nagyon korán a mozit, a színházat, a könyveket. Abban is segített, hogy az értékeset felismerjem. De én valahogy már gyerekfejjel többre vágytam: élénken foglalkoztatott, hogy a közönség kifejezhesse az elismerését. Ezért olyan díjat hoztam létre 2008-ban, ami több művészeti ágat fog össze: a színház, a film és az irodalom szerelmesei is tudnak szavazni. Az Arany Medál-díjat olyan színművészek, rendezők és írók kaphatják, akik az adott évben közreműködtek hazai film vagy színdarab létrejöttében, esetleg önálló kötetet publikáltak. Nincs lista a jelöltekről, mindenki szabadon voksolhat a kedvenceire. 

– Hogyan tehetjük meg ezt? 

– Nem kell regisztrálni, szavazócédula és emelt díjas SMS sincsen. Az internet segítségével e-mailben bárki könnyedén szavazhat: az aranymedaldij@gmail.com címre lehet elküldeni a díjra érdemes alkotó nevét november 30-ig. Ezenkívül a Bethlen Téri Színházban kihelyezett szavazóurnában is leadható a voks az év színésze, színésznője, rendezője, írója, a legígéretesebb fiatal tehetség díja és életműdíj kategóriában. Négy korábbi díjazottal szavazásra buzdító kampányfilmeket forgattunk: egy-egy videóban Básti Juli, Thuróczy Szabolcs, Hartai Petra színművész és Száraz Miklós György szépíró eleveníti fel emlékeit a díj átvételéről; arról is szólnak, miért jó közönségdíjat kapni. 

– Miért jó? Van különbség a szakmai és a közönségdíj között? 

– A szakmai díj talán rangosabbnak számít, de ami az alkotót igazán feltölti, ami kárpótolja minden fáradozásért, az a közönség szeretete és elismerése. Az ilyen kitüntetés mögött nincsen érdek, számítás, politika. És pénzjutalommal sem jár. A díjkiosztót december 5-én 15 órától a korábbi évek helyszínén, a Bethlen Téri Színházban tartjuk; a kulturális és gasztronómiai ínyencségekkel egybekötött est háziasszonya hagyományosan Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser. Idén a díj kerek születésnapját ünnepli, az elmúlt kilenc év nyertesei is hivatalosak a közös ünneplésre. 

– Korábban kulturális blogot vezettél interjúkkal, recenziókkal, számtalan nívós lapban publikálsz, útijegyzet-sorozatot írsz, fotózol, tavaly kiállítást rendeztél a Karinthy Színházban a 90 éves Máthé Erzsi születésnapja alkalmából. Hogy fér bele mindez a diákéletedbe? 

– Van egy egészséges befelé fordulási és magányigényem, ami kedvez a film- és könyvrajongásnak. A kultúra szolgálata – legyen szó közönségdíjról, kritikaírásról vagy könyvszerkesztésről – több mint hivatás: a szenvedélyem. Az emberi pillanatok feltöltenek. Az újságíráson kívül a könyvszerkesztés is izgat. A majdnem 60 évnyi korkülönbség dacára az egyik legjobb barátom a József Attila-díjas író, Ferdinandy György; több könyvbemutatót tartottam-szerveztem neki, nemrég pedig a Fájó holnapok című novelláskötetét szerkesztettem. Mégis, amire a legbüszkébb vagyok: nagyapám, a közelmúltban 89 évesen elhunyt Mészáros Sámuel első verseskötetét rendeztem sajtó alá. Amikor a nagymamám elhunyt, akkor kezdett el verseket írni; 82 évesen publikált először antológiában, 85 évesen jelent meg a kötete – ezzel a legidősebb pályakezdő költő lett Magyarországon.

 

 

Címkék: Kultúra