• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Képben vagyunk

Szerző: kispataki
A térfigyelő kamerák a bűnüldözők szervek leghatékonyabb támogatói. A legváratlanabb helyen is képben vagyunk-lehetünk, ami megnyugtató a biztonságunk szempontjából. S hogy miként segítik az egyenruhásokat a bűncselekmények felderítésében, arra az itt következő történet szolgál példával.

Dunakeszin, egy meglehetősen gyér forgalmú területen, a Gyártelep vasúti megálló közelében nem sokkal este tíz óra után egy férfi bandukolt. A sötétben ketten az útját állták, s cigarettát, pénzt, mobiltelefont követeltek tőle. A megtámadottnak válaszolni sem volt ideje, máris ökölcsapás érte, amitől a földre esett. Ekkor az egyik haramia rugdosni kezdte, majd megszabadította az övtáskájától, amelyben az okmányait, bankkártyáját, készpénzét tartotta. Ezután a két támadó sorsára hagyta a vérző áldozatot, nem számítva rá, hogy a bűncselekményüket a térfigyelő kamera rögzítette.

Ezeket a felvételeket nézték végig először is a Dunakeszi Rendőrkapitányság munkatársai. Némi támpontot adtak a képsorok, ám az információ a tettesek azonosításához kevésnek bizonyult. Mindenesetre a ruházatot és a rablók útirányát sikerült leolvasni, így elkezdődhetett a tű keresése a szénakazalban… A zsaruk az útjukba kerülő többi térfigyelőt is vallatóra fogták, s a környék vendéglátóhelyein is érdeklődtek a lehetséges tettesek után. Az egyik vendéglőben a megadott időpontra visszagondolva emlékeztek két, nagy vonalakban leírt alakra, akiket a helyiség kamerája szintén megörökített, sőt az arcukat is megmutatta. Az is nagy segítség volt, hogy az egyik vendég emlékezett rá: a keresett személyek mintha arról is beszéltek volna egymással, miszerint a közeli munkásszállón élnek. Hát persze, hogy a rendőrök következő állomása a szálló lett, ahová már a kezükben lévő fényképekkel érkeztek. Nem jártak hiába: a portán közölték velük, hogy a keresettek itt laknak, jól végzett munkájuk végeztével a lakhelyükön tartózkodnak.

A rendőrök nem rohantak ajtóstól a szobába, hanem hajnalban, alaposan megszervezett rajtaütés során került bilincs a kisari J. Zoltán és idősebb társa, valamint a földije, J.  Sándor kezére. Az ifjabbik férfi nem ismeretlen az egyenruhások előtt: néhány héttel korábban az egyik társával szemben intézkedtek, ami miatt a 23 éves J. Zoltán felkapta a vizet és bőszen reklamált a hatósági eljárás miatt. Most a saját ügyében nem emelt szót, így a rajtaütés békésen ment végbe. A két férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelynek kimenetelét előzetes letartóztatásban kell kivárniuk.

Címkék: Bűnről bűnre