• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Körmönfont öltések - Cérnaszálon múlt a hagyomány átmentése

Szerző: Palágyi Edit
A SZOLNOKI CSIPKE NEM PÓKHÁLÓ finomságú, de különleges. Hagyák Stefike, aki kiötlötte, örvendene, ha tudná: több száz aláírás gyűlt össze, hogy a csipkéje felkerüljön a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére.

Terike keze alatt szinte életre kel a cérna
Fotó:
Kállai Márton

Stefike csipkéje – így ismerték az 1930-as években Szolnokon azt a kézimunkát, mely a pártában maradt hölgyek mentsvára és kenyérkeresete lett. Az Arad megyéből idekerült Hagyák család férfitámasz nélkül maradt nő tagjai – Stefánia, Emerencia, az édesanyjuk és még két unokatestvér – ügyességük és jó ízlésük révén boldogultak a nehéz időkben is. Megosztották egymással a munkafolyamatokat, és a varrott csipke készítését tökélyre vitték. A csendes estéken megrajzolt, magyarosan kígyózó minták és a „körmönfont” technika aztán csaknem feledésbe merült – de mégsem…

Az ország más tájain is jeleskednek az ügyes kezű nők. A halasi csipkevarrás több mint 110 éves, élő hagyománya a nemzeti jegyzéken szerepel, s 1935 óta védjegye a három hal. A „jó gyakorlatok” regiszterébe pedig nemrégiben bekerült a balatonendrédi vert csipke, illetve az, hogy a készítésének módját miként adják tovább az iskolai oktatásban.

Történt ugyanis, hogy Stefike 1953-ban elköltözött a városból, s magával vitte a tudományát, tervező nélkül pedig nem működött a „családi manufaktúra”. Hinné valaki, hogy több évtizeddel később, a mai rohanó digitális világban újra fontos a városban élőknek, Stefike hogyan kanyarította a szálakat, és ezen érték elismeréséért aláírásokat gyűjtenek? Pedig pontosan ez történik ma a Tisza partján.

– Egy cérnaszálon múlt, hogy sikerült megőriznünk a szolnoki csipke hagyományát. Kár lett volna, mert ez a város komoly kézműves kincse. Sokak szerint vetekszik a halasival. Ám mint a mesében, kaptunk egy „aranykulcsot”. Stefániának volt egy unokahúga, Gizike, ő az egyetlen, akinek továbbadták a csipkevarrás technikájának titkát – magyarázza dr. Gecse Annabella, a Damjanich Múzeum néprajzi osztályának vezetője.

– Régóta kötöttem, horgoltam, gondoltam, elég ez nekem. Aztán olvastam az újságban, hogy Tiszavárkonyban csipkehetet tartanak. Csodálkozva láttam, hogy ott megtanulhatnánk a szolnoki csipke készítését. Nem tudtam ellenállni, elmentem, s Gizike megmutatta a fogásokat – veszi át a szót Tóth Béláné Szabó Terézia. Csaknem az utolsó pillanatban történt, mert Stefánia unokahúga – teljes nevén Jakabné Mészáros Gizella – hamarosan meghalt. Előtte szerencsére leírta mindazt, amit a szolnoki csipkéről tudott, ami könyvben is megjelenhetett.

Hogyan is készül a Tisza-parti város büszkesége? Terézia mutatja meg, de ne kérje tőlem senki, hogy utána csináljam… Boszorkányos ügyességgel hurkolja a cérnából a zsinórt, mintha horgolna, ám tűk nélkül – ez a „körmön fogás”. Eztán következik, hogy a zsinórt rávarrják a minta kontúrjaira, majd a közöket kitöltik. A szolnoki csipkéhez 26 féle öltéstípust használnak, se többet, se kevesebbet. (Itt az öltésfajták nem kaptak különféle neveket, mint a höveji csipkénél, ahol akad pl. barack- vagy szilvamag, de macskatalp nevű öltés is.) Ma már csipkekör működik a városban, ahol tucatnyian szorgoskodnak azon, hogy ne menjen többé feledésbe a „levegőben varrott csipke”.

Ügyes kéz, rutin és rengeteg idő – ez szükséges a nagyszerű hobbihoz, mely egyre népszerűbb a fiatalok közt is. Egy kicsinyke csipketerítő legalább 37 órányi munkájába kerül annak, aki kellően gyakorlott és gyorsan forgatja a tűt – tudom meg Terikéről. Nem csoda, hogy hajdan is sokkal becsesebb volt annak a leányzónak a hozománya, akinél a ládafiában drága szolnoki csipke lapult…