• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Mit tegyünk kedvencünkkel a szilveszteri durrogtatás idején?

Szerző: Szücs Gábor
Nem készült végleges statisztika, így hát nem tudhatjuk, pontosan hány kutya is indult világgá a szilveszteri durrogtatás miatt. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy csupán csak az egyik, elveszett kutyákkal foglalkozó honlapon több mint 120 kutya kereste gazdáját az új év első napján.

És ahogy lenni szokott, ismét volt áldozata a petárdázásnak: egy farkaskutya első lábát kellett amputálni.

Új jelenség: legalább három kutya menekült el a falujából vonat segítségével. Egy Bogi nevű puli Érdről utazott a Déli pályaudvarig, egy sülysápi kutya pedig a Keleti pályaudvarra érkezett. Csak gondoljunk bele, ha nem lett volna ebben a kutyusban chip, ugyan hogyan talált volna haza a Pesttől vasúton jó ötven kilométerre levő Sülysápra? És vajon a gazdáinak eszébe jutott volna, hogy négylábú társukat a fővárosban keressék?

Bár, ami azt illeti, nem kell ahhoz vonat, hogy akár több tíz kilométerre is elrohanjanak a számukra elviselhetetlen durrogás elől. Az állat a pániktól menekülő üzemmódba kapcsol: nem lát, nem hall, nem engedelmeskedik, csak fut, árkon-bokron keresztül. S miután a hallása tökéletes, sokkal tovább hallja az eszeveszett dörgést, ezért menekül a végtelenségig. Ha aztán elcsendesül a világ, a kutya már hiába is keresi a hazafelé vezető utat, ismeretlen helyen, más kerületben, faluban, megyében jár, s kezdődik az újabb pánik: elvesztem!

Jó, ha tudjuk: a szilveszterkor elkóborolt kutyák harmada soha nem kerül vissza a gazdájához.

A mit tegyünk hát kedvencünkkel szilveszter – és persze augusztus 20-a – idején kérdésre megannyi ostoba válasszal találkozhatunk. Mondjuk, azokkal a véleményekkel nem foglalkozunk, amelyek szerint „Ha fél, akkor majd bebújik valami alá, és megoldja”, vagy „Nehogy már vigyázzban álljon az emberiség az állatvilág előtt”.

Azzal sem megyünk sokra, hogy „Meg is lehet tanítani a kutyákat arra, hogy ne figyeljenek a durrogásra”. Erre, amit a szaknyelv lövésállóságnak nevez, ugyanis csak a kiképzett vadász- és rendőrkutyák képesek, azok se mind, márpedig többségünk se nem vadász, se nem rendőr…

Az idén több helyen is olvastam egy számomra elfogadhatatlan megoldásról, amelynek lényege, hogy krízishelyzetben ne puszilgassuk, ölelgessük, mert csak megerősítjük benne a riadalmat. Mert ekkor a kutya úgy veszi, indokolt a rettegés, tehát jól reagál, másrészt érzi az emberén, hogy valami nincs rendben, ezzel pedig még mélyebbre süllyed: ha a gazdi fél, itt a világ vége. Ha szabad a Kutyapostásnak közbeszólnia: ez egy nagy, kövér hülyeség.

A kutya pontosan olyan, mint egy hároméves gyerek, akit bajában, remélem, éppúgy nem hagyunk magára, mint egy reszkető kutyát.
 

Címkék: Kutyaposta