• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Másokban él tovább

Szerző: Tanács István
SZERVDONOROK TISZTELETÉRE avattak emlékhelyet Kiskunfélegyházán. A kezdeményező, Csikós Józsefné elmesélte lapunknak, miként békélt meg a gondolattal, hogy hirtelen halált halt fia szervei más emberekben élnek tovább.

– Abban a lelkiállapotban, amikor az ember egy pillanat alatt elveszíti a 33 éves, egészséges gyermekét, senki sem tudna helyesen dönteni – mondja Csikós Józsefné nyugdíjas kiskunfélegyházi óvónő. – A kecskeméti kórházban az orvos tényként közölte, hogy az agyhalott fiunkból kiveszik az átültetéssel hasznosítható szerveit. Csak az járt a fejemben: nem elég, hogy elveszítettem a legdrágább kincsemet, a gyermekemet, még a testét is megcsonkítják? Azért, hogy más éljen, boldog legyen? De ott, a sürgősségi intenzív osztályon ki van függesztve a törvény lényege: ha az agyhalott életében írásban nem tiltotta meg a szervei felhasználását, akkor erről a hozzátartozók nem rendelkezhetnek. 

– Ha tehette volna, megtiltja?

– Abban a pillanatban igen. De így nem szóltam semmit, mert a törvény erősebb az én szavamnál. 

A fiú agrármérnök volt. Sportolt, de inkább csak kedvtelésből. Este, mikor lefeküdt, még semmi baja nem volt. Hajnalban a barátnője arra ébredt, hogy nagyot horkantott és nem reagált a szólongatásra. Csikósék veje mentős, nagyon gyorsan a helyszínre ért. Jött egy rohamkocsi is, megpróbálták újraéleszteni. Úgy tűnt, már akkor elveszítik. Végül a negyedik kísérlet után tudták beszállítani a kecskeméti kórházba, ahol még nyolc napig életben tartották. 

A vizsgálatok eredménye: szívhalál.

– Láttuk, hogy nincs javulás, nincs remény – folytatja az édesanya. – Egyszer csak közölték, hogy búcsúzzunk el tőle. Éjszaka jött a team, az ép szerveit kivették, elvitték. Sosem felejtem el, 2011. május 11. volt. Tizenkettedikén új életre ébredhettek, akik az ő szerveit kapták. 

Ők pedig eltemették, ami megmaradt a fiukból. Fiatal volt, népszerű. A gyászmisén a barátaival, ismerőseivel megtelt a hatszáz személyes katolikus templom. A szertartás előtt az ő fotói futottak a kivetítőn, kedvenc zenéi szóltak a hangszórókból. A hozzátartozók az oltár előtt fogadták a részvétnyilvánításokat.

– Hazamentünk, és szinte elsüllyedtünk a mérhetetlen fájdalomban. A férjemnek van egy kis fémmegmunkáló műhelye a házunk udvarán. Egyszer jött egy bácsi a fiával, hoztak valami munkát. Látták, hogy mindketten feketében vagyunk, kérdezték, mi történt. Amikor elmeséltük, az idős férfi elsírta magát. Azt mondta, néhány évvel korábban új májat kapott, rendbe jött az egészsége. Úgy szeretne időnként egy csokor virágot vinni annak az embernek az emlékére, akitől a szervet kapta, de nem tud ilyen helyről – mondja tovább a történetet Csikós Józsefné.

Véget ért a gyászév, amikor megkereste őket a sportegyesületnek az elnöke, ahol a fiuk focizott. Arra kérte a szülőket, járuljanak hozzá, hogy emléktornát nevezzenek el róla. Hozzájárultak, természetesen. Csiki Emléktorna lett, mert mindenki Csikinek hívta a fiukat. A csapatok telenként az ország valamennyi részéből jönnek óvodástól 22 éves korig a tornára. Olyankor mindig megemlékeznek róla. Elmondják, milyen is volt. Ezt jó újra és újra hallaniuk a hozzátartozóknak.

– Volt egy tanítványom az óvodában, akiből pszichológus lett. Nem kezelt, csak beszélgettünk. Mesélt a gyászmunkáról, a fájdalom feldolgozásának fázisairól. Akkor már nem sajnáltam annyira a fiam átültetett szerveit. Sőt kezdtem büszke lenni rá. Hiszen egészségesen élt, nem volt semmilyen függősége. Kiváló donorszerveit három különböző személy kapta. Sokszor gondoltam arra, hogy jön felém valaki, aki a fiam szerveivel él, én örülök neki, ő pedig megköszöni, hogy élhet. Milyen jó, hogy abban a lesújtott állapotban nem bízták rám a döntést.

– Az is szabály, hogy a donorok hozzátartozói nem ismerhetik meg, aki a szervet kapta. Ön szerint jól van így? – kérdem. 

– Nem könnyű, de ma már ennek is igazat adok. Amikor először kerültem kapcsolatba a szervátültetettekkel, mindig a fiatal férfiakat néztem. Kerestem a hasonlóságot a fiammal, s úgy gondoltam, amelyik emlékeztet rá, abban élhetnek tovább az ő szervei. A  pszichológus ismerősünk azonban figyelmeztetett: ne akard tudni, kiben vannak a fiad szervei, mert csalódás érhet. Van, amikor nagyon beteg marad az illető, s előfordul, hogy kilökődik a szerv. Ha ezt megtudod, még egyszer átéled a halál fájdalmát. Beláttam, hogy igaza van, és elengedtem ezt a gondolatot.

Volt egy kedves ismerősük, egy fiatalember, aki kisgyerekként a szomszédjukban élt, együtt játszott a fiukkal, aztán elkerült Budapestre. Ő tudta meg, hogy a szervátültetetteknek van egy kopjafájuk, ahol minden március 21-én összegyűlnek és ünneplik a visszakapott életüket. Az emlékhelyet megkereste a Fiumei úti temetőben, és hívta Csikósékat, hogy nézzék meg. Úgy intézte, hogy ez a nap március 21-re essen. A transzplantáltak egy ideig róluk is azt hihették, hogy új szervvel élnek, de amikor megszólalt Sztevanovity Zorán dala, a Kell ott fenn egy ország, Csikósékból kitört a zokogás.

– Ez a dal szólt a fiam temetésén is – emlékezik vissza az édesanya. – Akkor bemutatkoztunk, megismerkedtünk Berente Judittal, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnökével. Aztán odajöttek a többiek is. Vigasztaltak, köszönték az életüket, az egészségüket. Amikor ennyi hús-vér emberrel találkoztam, akiben mások szervei élnek, tisztán és bizonyosan éreztem, hogy érdemes volt odaadni a fiam testéből, ami felhasználható, mert bennük itt van és tovább él. Ettől az érzéstől lehullott rólunk a bilincs: azóta könnyebben tudunk együtt élni a fájdalmunkkal.

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI

 

Címkék: Egészségünk