• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Mennyira húz az iskolatáska?

Szerző: df
Gyakori, hogy már a kisiskolások is hátfájásra panaszkodnak. Ennek hátterében főként a mozgásszegény életmód, az izmok egyirányú terhelése állhat.

Fotó: Németh András Péter

Nos, az első panaszok általában az iskolás évek beköszöntével jelennek meg. A kisgyermekek folyton mozognak, és így a komoly tartászavarok kialakulására kevés az esély, ám az iskolában hosszú órákat töltenek – gyakran nem a számukra tervezett – székeken, asztaloknál, s cipelik a nehéz iskolatáskákat.

A LEGGYAKORIBB GYERMEKORTOPÉDIAI ELVÁLTOZÁSOK

Lúdtalp – A láb boltozatos szerkezetének hiánya, illetve csökkent volta. Okozhatja a láb izomzatának gyengesége, az elhízás, a helytelen testtartás, a nem megfelelő lábbeli. Rendszeres lábtornával megelőzhető: külső lábszélen járás, lábujjhegyen állás, sarokállás, apró tárgyak lábujjakkal való felemelése a földről.

Térdfájás – A porcproblémák nem csak a felnőtteket érintik. Tinédzserkorban fájhat a térd túlerőltetés miatt, de éppen ellenkezőleg, a mozgásszegény életmód miatt is. Gyakori, hogy porcerősítő szedését javasolják, de egészséges fejlődés esetén, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett erre nincs szükség.

Gerincferdülés – A gerincoszlop kóros, oldalirányú elgörbülése, melyet a csigolyák egymáson való elmozdulása, elcsavarodása okoz. A tünetek többnyire tizenéves korban jelentkeznek, és évről évre súlyosbodnak: az egyik oldali váll vagy csípő magasabban fekszik; valamelyik lapocka előemelkedik; a fej nem a test tengelyében helyezkedik el. A megoldás általában gyógytorna, illetve – a görbületek mértékétől függően – fűző viselése. Sor kerülhet műtéti korrekcióra is.
 

Mozdulj!
Napi fél óra testmozgás segít megelőzni a tartászavarok kialakulását. Ezért a szülők a sok délutáni különóra mellett – helyett? – a sportra is szánjanak időt. Főként az úszás és a biciklizés, de mindenfajta mozgás jó, amit a gyerekek örömmel végeznek.

Ülni, de hogyan?
A legtöbb iskolában szabványszékek és -padok vannak, pedig még az azonos korúak között is igen nagy termetbeli különbségek lehetnek. Már nálunk is elérhetők az állítható magasságú, dönthető lapú asztalok. Ha mégis be kell érni a hagyományos iskolabútorokkal, érdemes a gerincet kímélő párnát használni.

Nehéz a táska
Hiába írja elő jogszabály a háromkilónyi megengedett terhet az alsósok esetében, a tankönyvek, füzetek mellett tolltartókat, üdítőket, szendvicseket, valamint a délutáni foglalkozásokhoz szükséges felszereléseket is gyakran a táskába tömik. A legjobb megoldás, ha a mindennap használt tárgyakat a nebulók az iskolában hagyják. Bármilyen divatos is a fél vállon cipelt tatyó, az a helyes, ha az iskolatáskát két vállon hordják, s a pántja széles, párnázott, állítható hosszúságú. A mérete akkor megfelelő, ha a lapocka felső szélétől a gerinc tövéig ér.

Otthon is vigyázni
A szülők is segíthetnek a helyes testtartás rögzülésében. A lakásban a munkasarkot többnyire a felnőtteknek alakítják ki, de ha a gyerekkel közösen használják, tegyék lehetővé, hogy ő maga is könnyen átállíthassa a szék magasságát vagy a számítógép monitorjának helyzetét. Felmérések szerint a napi egy-két órát tévéző gyerekek csaknem hatvan százaléka küzd hátfájással.

És persze a legfontosabb: az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás. A túlsúly növeli a hátfájás és az ízületi panaszok kialakulásának kockázatát.

Címkék: Iskola | Gyermek