• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Milliomosnak születünk

Szerző: Palágyi Edit
Kezdetben egymillió nefron van a szervezetünkben. Szervünk öregedése önmagában még nem kóros folyamat, de e szervünk kiszolgáltatott, sorsáért mi magunk felelünk.

Veséink elhelyezkedése - illusztráció
Fotó:
Shutterstock

Veséink velünk öregszenek! - ez az idei vesevilágnap jelmondata. Fontos kiválasztószervünk betegségét sokszor későn veszik észre, miközben tízből egy felnőttnek már károsodott a veséje.

Orvosilag „milliomosnak” születünk, ugyanis kezdetben egymillió nefron van a szervezetünkben. A nefronok a veseműködés egységei, feladatuk a vér szűrése, s a szűrletből a vizelet előállítása. A veséket az erek gazdagon átszövik, hogy a vérellátásuk megfelelő legyen. Ám ahogy korosodunk, a verőereink egyre szűkebbek, merevebbek, ami a szerveink oxigénellátását rontja. A vesében a hajszálérgomolyagok hegesednek, a „dolgos” sejtek száma lecsökken, a helyüket kötőszövet veszi át. Minden ötödik egészséges ember veséjében már 20-30 éves korában található heges hajszálérgomolyag.

A nefroszklerózisra, azaz a vese öregedésére utaló jelek 40-50 éves kor között minden negyedik, míg 50-70 éves korban minden második embernél észlelhetők – hívja fel a figyelmet dr. Deák György nefrológus szakorvos. A nefronok száma a születéskori állapothoz képest 60 éves korunkra a kétharmadára csökken, s mire elérjük a 75 éves kort, a vesék 10-30 százalékkal lesznek kisebbek.

A vesefunkció 30 éves kor fölött minden évben romlik néhány százalékkal. E szervünk öregedése önmagában még nem kóros folyamat, s amíg a működés aránya 45 százalék fölötti és nincs túl sok fehérje a vizeletünkben, addig nem is rontja az életkilátásainkat.

A korral együtt nő a veseelégtelenség kockázata. Ilyen betegséget idézhet elő a kiszáradás, a szívelégtelenség, a hirtelen vérnyomáscsökkentés, a vízhajtók túlzott használata, illetve a nagy dózisban szedett láz- és fájdalomcsillapító. Árthatnak egyes antibiotikumok és a nem megbízható forrásból származó szerek. A veseműködés romlásához hozzájárul a dohányzás, az elhízás, a túlzott sófogyasztás A cukorbetegek és a magas vérnyomásban szenvedők veséje ugyancsak nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Az öregedő vese kiszolgáltatott, a sorsáért mi magunk felelünk – figyelmeztetnek a nefrológusok.