• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Ne válaszd a hasonmást!

Szerző: Balogh Mária
Ha a szülők már kellőképpen elrontották gyermekük nevelését, s szemük fénye kettejük játszmáit is végignézhette, nem meglepő, hogy felcseperedvén ingataggá válik a párválasztás során.

Fotó: Németh András Péter

A jövendőbeli megválasztása az édesanyától indul, aki a mintát a saját anyjától tanulta. Nem kevés anya szeretete pedig – még ha mégoly mély és igazi is – önző, mert nőként, feleségként maga is gyakorta erősen megszenvedi a szeretet hiányát.

Az igazi
– Azt hittem, elszakadtam a szüleimtől, de érzelmileg sokáig nem váltam le róluk. Mentettem az anyámat, és hittem, hogy az összes rosszért az apám a felelős – vallja meg Csernus doktor. – Később mindig olyan lányokat fogtam ki, akikben erős volt az anyáskodás ösztöne. Rájöttem, hogy egyiket sem kívánom. Az ember mégsem lehet szerelmes olyan nőbe, akiben az anyját látja. Sorra megcsaltam mindet, az igazit kerestem. A jelenlegi párom az első asszony az életemben, akire fel tudok nézni, akivel mindent megbeszélhetek. Szeretjük egymást annyira, ami az igazi elfogadáshoz nélkülözhetetlen.

Anya – birtokba véve a fiát – mindennap megsimogatja a fejét: „Drágám, semmi más dolgod nincs, csak tanulj, szerezz mesterséget, diplomát, édesanyád majd mindent elintéz helyetted.” Igen, még 30 éves korában is odacsomagolja a reggelijét, kivasalja az ingét, s ha kell, a nősülésben is segít. A leánygyerek pedig „első kézből” lesheti el édesanyja módszereit – s hogy aztán mire megy velük, az majd a párválasztáskor derül ki igazán.

– Nem kevés fiatalnak erős a racionális tudása, miközben az érzelmi intelligenciája fejletlen, a lelki élete puhány marad – foglalja össze a jeleket és fejleményeket dr. Csernus Imre pszichiáter.

A kihívás, amit a mama old meg a gyermeke – mindegy, hány éves a csemete – helyett, az anyát erősíti, nem az ifjoncot. A babusgatott és „elirányított” ifjú pedig – akinek az önbizalma valódi sikerélményeiből táplálkozna – gyáva lesz és sérülékeny, a végletekig elodázza a családvállalás felelősségét. Aztán „beadván” a derekát, képtelen helytállni a sorsfordító helyzetekben, kimutatni a valódi érzelmeit, megküzdeni a jó házasságért. De hát ezt látta az apjától is, azért hiszi elfogadhatónak.

Nem könnyebb a lányok helyzete sem. A mamájuktól megtanulják a gondoskodás és a feltétlen tűrés, az apjuktól pedig az uralkodni vágyás, netán az alkalmazkodás teljes eszköztárát. Nagy az esélyük rá, hogy olyanná válnak feleségként, mint az anyjuk, és olyasfajta – elfuserált, önző, jó esetben céltudatos, józan gondolkodású – férfit választanak, mint amilyen az apjuk. A lány, akit az apja nagy szigorban nevelt, netán vert, azt a biztonságot keresi a párja oldalán, amit sivár lelkű apjától nem kapott meg. Ilyenkor könnyű beleszaladnia egy korai és rossz házasságba. Nagy az esélye a társfüggőségre, önmaga leértékelésére, feláldozására. Megalázó a szeretet koldusának lenni, ami igazából támaszkeresés. A férjnek pedig megoldhatatlan feladattá lesz sérült társa szorító ragaszkodásával szembesülnie – magyarázza a pszichiáter.

Mi történik azzal, aki képtelen a feleslegest kisöpörni az életéből? Elbukik. Amíg egy adott nemi modell a gondolataiban nem kerül a helyére, addig a folyamatok ismétlődnek. Csak közben telik az idő, a test öregszik, az esélyek romlanak az áhított párkapcsolatra, családi életre. A rossz beidegződések maguktól sosem tűnnek el.

A párválasztásban mindenkire erősen hat szülei viselkedési-nevelési mintája. Érdemes ebből kinek-kinek a maga javára fordítani mindazt, amit érdemesnek vél, s ugyanígy kritikusan kielemezni a felmenőitől örökölt útravalót. Törekedni kell a hozzánk való társ meglelésére, aki emlékeztessen bár anyura vagy apura – semmiképpen ne legyen azok hasonmása.