• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Szépség, ami csak hétvégén kapós

A Balaton partján szinte mindenki panaszkodik: ki a vizet kevesli a tóban, ki a halat a vízben, ki a fizető vendéget. Hiába a rekkenő hőség, csak hétvégékre népesül be a tó környéke.

 Nem értem, hol vannak az emberek – kesereg az egyik büfés a füredi strandon. Mi elárulhatjuk: kint korzóznak a Tagore sétányon, gondosan kerülve az utcán végignyúló bazárok kínálatát, meg úgy általában bármit, amiért fizetni kellene. Többhetes kánikula után most hűvösebb a levegő, de a Balaton még mindig huszonnégy fokos, szóval, a fürdés sem kizárt, a strandon mégis alig lézeng a nép.

– A tavalyi forgalmat már utolértük – végez egy gyors fejszámolást a büfés – csak az a baj, hogy az elmúlt év is katasztrofális volt, a főszezon kellős közepén beütött a hideg. Idén az a jellemző, hogy vendég csak hétvégén és kánikulában jön, akkor viszont annyian vannak, hogy nem győzzük őket kiszolgálni. Hét közben meg itt ülünk, és nézzük egymást: mindegy, milyen az idő.

– Korábban nem talált volna itt szállást egy éjszakára. Most ha az utcáról esik be hétvégére, akkor sem kell aggódnia – mondja az egyik kevésbé népszerű északi parti településen a helyi apartmanokat közvetítő ügynökség munkatársa, aki arra kért minket, hogy a nevét ne említsük. Ő úgy látja, hogy a szállások minőségére már nem lehet panasz, elmúlt az az idő, amikor a disznóólat is ki lehetett adni. Éjszakánként három-ötezer forintért is lehet már szép apartmanokat találni – ez persze részben annak tudható be, hogy a település nem a legfrekventáltabbak egyike. A felkapottabb városokban tízezer forint körül van az alsó határ, de az igazán szép helyen már tengerparti árakkal találkozunk. Az igényesebb vendégeknek azonban még mindig nem nyújt eleget a Balaton.

– A legnagyobb baj az, hogy nincs a környéken fedett helyen programlehetőség – véli a közvetítő. – Persze ezt már húsz éve mondjuk. Ha elkezd esni az eső, mindenki elrohan a tapolcai barlangfürdőbe vagy a keszthelyi kastélyba, ott tapossák egymást. Az elmúlt években épült a környékre egy csomó kalandpark, de ezeket is csak akkor lehet használni, ha jó az idő.
A vendégek összetétele is átalakult: eltűnőfélben vannak a németek, akik még a Kádár-kori nosztalgia miatt látogatják a tavat. Kik jönnek helyettük? Oroszok, ukránok, szlovákok, lengyelek. No, persze nem kopnak el teljesen a nyugat-európaiak sem.

– Azért jöttünk ide először öt éve, mert Budapestre volt a legolcsóbb a repülőjegy Koppenhágából – magyarázza Oskar Bloch, aki Dániából érkezett feleségével és két gyerekével. – Akkor utánanéztünk, hogy mit is lehet Magyarországon csinálni, és megtaláltuk a Balatont. Dán mértékkel olcsó a szállás, olcsók és jók az ételek, a helyiek kedvesek. Az is fontos szempont, hogy a szállásunkon van fedett medence.

– Sokan panaszkodnak, hogy rossz időben nincs mit csinálni – vetem fel.
– Ó, mi hoztunk társasjátékokat – válaszol Oskar: az egyetlen ember a Balaton körül, aki teljesen meg van elégedve.

MÉG JÓ LEHETEK VALAMIRE
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának zánkai bázisán jártam, sőt megkíséreltem az alkalmassági tesztet a vízimentő-képzésre. Megbuktam, de átmentem.

A VMSZ negyven balatoni strandon lát el szolgálatot, ők képezik a legtöbb vízimentőt is. Egy kilencnapos tanfolyam után kell vizsgát tennie annak, aki a tóparton életmentéssel kíván foglalatoskodni. A vízimentők a konkrét mentési gyakorlaton túl elsősegély-nyújtást, kommunikációt, vízbiztonságot, az adott vízterületre vonatkozó ismereteket, rádiózást is tanulnak – tudtuk meg Juhász Ádámtól, a VMSZ szolgálatvezetőjétől, aki azt is hozzáfűzi: legtöbb hallgatójuknak inkább az elmélet okoz gondot, de néhány próbálkozás után, aki akarja, az leteszi a vizsgát. Éppen ma indul a képzés: az első lépés egy fizikai szintfelmérés, ezt akarom most kipróbálni. A két feladat nem tűnik nehéznek: a kikötőben kell úszni négyszáz métert, időre, különböző úszásnemekben, azután húsz métert a víz alatt, egy derekunkra kötött bójával – hogy megtaláljanak, ha nem jövünk fel.

 

Az első feladathoz a vízimentő-aspiránsok uszonyokat kapnak. Nekem sajnos ebből nem jutott, de azért lelkesen úszom a hosszokat. Kiderül, hogy a feladat azért nem olyan egyszerű, mint a medencében, ugyanis könnyen elveszti az ember az irányt – az utólagos értékelések szerint majdnem annyit úsztunk keresztbe, mint hosszába, persze a képzés alatt a vízimentők iránytartása majd javulni fog. Az eredményem messze elmarad a többiekétől, valamint a szintidőtől is, úgyhogy megcsappant bátorsággal állok neki a második feladatnak. A víz alatti úszás megint csak gyerekjáték lenne egy medencében, ahol az ember látja, hol tart: itt viszont van olyan is, aki menet közben hirtelen elfordul, és beúszik a mólóhoz kikötött hajók alá. Ezt a feladatot sikerrel abszolválom.

 

– Jó volt ez. Mennyit úsztál? – kérdezi a képzés vezetője, miközben csöpögve kászálódom elő a vízből.

 

– Kilenc ötvenöt, az messze van a nyolc perctől.

 

– Amíg uszony nélkül volt a vizsga, addig tizenkét perc volt a szintidő – vigasztal a képző. – Ha nem jön be az újságírás, vízimentőnek még jó leszel.

Címkék: Utazás | Nyaralás | Turizmus