• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Versengtek a könyvtárak

Szerző: Borzák Tibor
Bebizonyosodott: az internet világában sem érdektelen olvasási mozgalmat szervezni. A dél-alföldi megyék versenyén Tiszaalpár győzedelmeskedett, itt vesznek a kezükbe könyvet a legtöbben. S nemcsak a klasszikusokat szeretik, hanem a lektűrt is.

Fotó: Ujvári Sándor

Hogy Tiszaalpáron miért éppen Mikszáth Kálmán kisregénye, a Szent Péter esernyője került a népszerűségi lista élére az olvasási versenyben, arra senki nem tud magyarázattal szolgálni. A tények viszont makacsul rögzítik: a Bács-Kiskun megyei településen ezt a művet forgatták a legtöbben az utóbbi hónapokban. Ha mégis próbálunk valamiféle indokot keresni, talán a különböző televíziós csatornákon időnként felbukkanó filmváltozat kelthette fel az érdeklődést a könyv iránt.

Három dél-alföldi megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád központi bibliotékái indítottak programsorozatot, hogy növeljék tagjaik számát, illetve olyanokat is megnyerjenek az olvasás ügyének, akik eddig ritkán vagy egyáltalán nem vettek kezükbe könyveket. Mindezt játékos módon tették. Gyerekeknek és felnőtteknek állítottak össze száz-száz kötetből álló kínálatot. Mindegyikhez három kérdés tartozott, az ezekre adott válaszokkal igazolhatták a résztvevők, hogy tényleg elolvasták a könyvet. Pontot lehetett szerezni azzal is, ha a verseny ideje alatt új tagokkal bővült a könyvtár.

– Hozzánk harminchárman iratkoztak be – meséli Sztakó Ildikó, a tiszaalpári intézmény vezetője. – Ahhoz, hogy az egész település megmozduljon, külön propagandát kellett folytatnunk. Plakátokat készítettünk, írt róla a helyi újság, többeknek személyesen is szóltunk. A fiatalok külön olvasókört alapítottak, sokat segítettek a szervezőmunkában. A verseny félidejénél kiderült, hogy az első helyen állunk, amiért irodalmi műsort kaptunk ajándékba. Ezután még nagyobb lendülettel folytattuk, mígnem a három megyéből mi küldtük be a legtöbb megfejtést.

A fődíjjal százötvenezer forintos könyvutalvány járt, amiből újdonságokat és hangoskönyveket vásárolnak majd. Bár a klasszikus irodalom iránt változatlan az érdeklődés, a világhíres kiadványokat – például A Da Vinci-kódot, az Alkonyatot – is rongyossá olvassák. A könyvtárigazgató azt mondja, nem kell a gyerekeket felállítani a számítógépek elől, hiszen ez a verseny is az interneten keresztül zajlott, ám azzal számolni kell, hogy egy múlt századi ifjúsági regény kevésbé hozza őket lázba, sokkal inkább „vevők” az izgalmas fordulatokban bővelkedő történetekre vagy interaktív kiadványokra. Egyébként a tiszaalpári iskolások sok időt töltenek a könyvtárban, többen innen kapnak tartós tankönyvet, itt készülnek fel a versenyekre, vagy éppenséggel csak beugranak a házi feladatukat megoldani.

A régiós olvasási versenyben egyénileg is díjazták a résztvevőket. Közéjük tartozik Fonyó Béláné, aki a településen élelmiszer-kereskedéssel foglalkozik. Fiatal kora óta szereti a könyveket, csak azt sajnálja, hogy kevés a szabadideje.
– Megfigyeltem, hogyan változik az érdeklődésem – meséli. – Gyerekfejjel a „pöttyös könyveket” bújtam, tinédzserként a krimik vonzottak, felnőttként a családregények, mostanában pedig az ismeretterjesztő munkák. Persze néha egy jó Agatha Christie-könyvet is leveszek otthon a polcról. Ami a versenyt illeti: több elfeledett olvasmányom újra látótérbe került. Örkény Macskajátékát vagy a Szent Péter esernyőjét már csak azért is elolvastam, mert régi emlékeket idéztek fel bennem. Hajdanán a zsebpénzemet könyvekre költöttem, manapság inkább könyvtárba járok. De néha be se kell mennem, mert a vezetőnő már ismeri az ízlésemet és a helyembe hozza az olvasnivalót.

Címkék: Irodalom | Verseny