• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Királyi zöldség

Szerző: Valló László
Már az ókorban is finomságnak számított a spárga: a görögök és a rómaiak termesztették is. (A zöldségféle latin nevében szereplő, eredetileg görög asparagos szó fiatal hajtást jelent.)

Európában a XV-XVI. századtól ismert, sokáig szó szerint királyi zöldség volt, mivel csak a főúri kertekben termesztették. Lippai János elsősorban a gyógyhatását dicséri az 1666-ban megjelent Posoni kert című könyvében. Üzemi előállítása az 1920-as években indult, s mivel termesztése komoly szakismeretet és nagy kézimunkaigényt követel, napjainkban az erre szakosodott gazdaságok termesztik.

A spárga évelő növény, ültetés után 15-20 évig terem. Első szürete a telepítéstől számított harmadik évben várható. Ehhez a magot tavasszal vetik, a gondosan ápolt palántákat októberben szedik ki és ültetik végleges helyükre. Megvastagodott, zsenge hajtásait (a sípokat) fogyasztjuk. A halványított spárga töveire – hogy a fény ne érje – földet húznak olyan ütemben, ahogyan a sípok nőnek. A termőkorú ültetvény április végétől júniusig szedhető.

A sípokat jól emészthető rostok alkotják. A hajtások vitaminban gazdagok, zsír- és kalóriatartalmuk jelentéktelen, a cukor is nagyon kevés, koleszterin pedig egyáltalán nincs bennük. Annál több viszont az értékes aminosav, emellett bőséges tárházai a kalciumnak, a foszfornak, a vasnak, a káliumnak. (A  nem halványított, zöld spárga kétszer annyi C-vitamint tartalmaz.) Gyógyhatása főleg vízhajtóként, valamint a vesekő eltávolításában játszott szerepe révén jelentős.

A spárgát lehetőleg frissen fogyasszuk: a friss sípok jellemzője, hogy fénylő fehérek (vagy zöldek), feszítésre elpattannak, levet eresztenek. (Nedvesített papírba csomagolva 2-3 napig tárolhatjuk a hűtőben.) A sípokat tanácsos magas falú edénybe állítva főzni, a főzővízbe a só mellett kevés cukrot és esetleg néhány csöpp citromlét tenni, ezzel is gazdagítjuk az ízeket. A főzőlevet ne öntsük ki, hiszen remek alapul szolgál a zöldségleveseknek, mártásoknak, vagy éppen a spárgakrémlevesnek.

Címkék: Mezőgazdaság