• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Napraforgóolaj sem lesz?

Szerző: Király Farkas
Az Orosz Föderáció agrártárcája megvizsgálja a napraforgó és a napraforgóolaj exportjának letiltását – jelentette ki Szergej Koroliov államtitkár. „Minden attól függ, hogy milyen lesz a piaci helyzet akkor, amikorra befejezzük a napraforgó és a repce betakarítását” – mondta Koroliov.

Támogatás kapható ismeretterjesztő előadások, konferenciák, rendezvények, oktatási programok költségeihez, ismeretterjesztő kiadványok, könyvek készítésének, kiadásának költségeihez
Fotó:
Shutterstock

Ezúttal nem az állami vezetéstől származik a javaslat. Az oroszországi növényiolaj-termelők szövetsége kérelmet küldött Viktor Zubkov első miniszterelnökhelyettesnek és Jelena Skrinnyik mezőgazdasági miniszternek, melyben arra kérik az illetékeseket, hogy a jelenlegi 20%-ról emeljék 40%-ra a napraforgó exportjára kivetett vámot, illetve azt, hogy 2010 végéig tiltsák meg az orosz napraforgóolaj külföldre való eladását.

A becslések szerint Oroszországban idén 5,2–5,5 millió tonna közötti lesz a napraforgótermés, ami az utóbbi 50 év – ha nem több – legrosszabb eredménye. Ha ehhez hozzávesszük az átlagosan 5,5 millió tonnás hazai fogyasztásukat, egyértelmű, hogy miért is lenne gazdaságos a honi piacon tartani az orosz napraforgótermést.

Tegyük hozzá gyorsan: az általában bőven 6 millió tonna fölötti termést produkáló Oroszország a világ legnagyobb napraforgó-termelője, mintegy egyötödét adja a világ termelésének. (A második Ukrajna – az ukrán napraforgóról idén még nem hallottunk riasztó híreket.) Ha Oroszország valóban be fogja tiltani a „szotyiexportot”, bizony sokaknak meg kell tanulniuk vízzel sütni-főzni – szerencsére hazánkban ez a veszély nem fenyeget.