• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Újabb pestis, ezúttal az ukrán határ mellett

Szerző: O. Horváth György
Újabb, immáron a hatodik afrikai sertéspestisben elhullott vaddisznót találtak az országban. Csak most nem a közepén, a korábbi, Heves megyei esetek közelében, hanem ott, ahol korábban mindenki várta felbukkanását, azaz az ukrán határ mellett.

Az egész Kaukázuson, Nyugat-Oroszországon, Ukrajnán, Fehéroroszországon és Litvániában megjelent a 2010-2012 között tomboló járvány. A betegséget felszámolni nem lehetett, azóta a térképen cseh, moldáv, román és magyar területeket is be kellene jelölni (www.thepigsite.com)

Tiszakerecseny község határában elhullottan találtak egy vaddisznót, a belőle vett mintából május 16-án mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. A legvalószínűbb, hogy Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra a fertőzés.

Az országos főállatorvos – a Heves megyei esethez hasonlóan – kijelölte a fertőzött, valamint azon belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.

Tudni kell – és eddig, úgy tűnik a hazai lakosság ezt tudja, mert nem csökkent a sertéshúsfogyasztás –, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. A Heves megyei esetek miatt a magyar húsexport 20-22 százaléka állt le: számos ország megtiltotta a házi sertéseinkből származó termékek, hús, szaporítóanyag bevitelét, annak ellenére, hogy a házisertéseknél nincs fertőzés Magyarországon.

Fontos tudni, hogy a betegség nem csak természetes úton, például a vaddisznók által, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. Meg kell akadályozni, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek. A sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos etetni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

Az állategészségügyi hatóság, az országos főállatorvos utasítására, kiemelten ellenőrzi a komoly kockázatot jelentő élőállat szállításokat is. Az utóbbi időszakban 10 ellenőrzés alkalmával mintegy 1000 malacot kellett leölni, mert nem volt megállapítható a származásuk, az állategészségügyi állapotuk! A hatóság minden ilyen esetben a legnagyobb szigorral jár el a jövőben is.