• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Ütik már a nemtudomot Panyolán

Szerző: Balogh Géza
Aki manapság Szatmárba, vagy Beregbe téved, azt fogja hinni, hogy háborúra készül a vidék. Lépten-nyomon hatalmas rudakat cipelő férfiakat lát ugyanis – de a látszat csal, szilvaverő-rudak azok. Beérett a szilva, eljött a verés ideje.

A "nemtudom" kicsi, mézédes szilva, mely pálinka- és lekvárfőzésre egyaránt alkalmas

Ami Hegyaljának a szőlő, Bács-Kiskunnak a barack, Szabolcsnak az alma, az a Tiszahátnak a szilva. Az országban évente átlagosan 40-60 ezer tonna szilva terem, ennek több mint egyharmada a Tisza meg a Szamos mentén. A beregi rész szilvaközpontja Tarpa, a szatmárinak Panyola, de ha választani kéne köztük, akkor a szakemberek alighanem azt mondanák, hogy a legfontosabb mégiscsak Panyola, ahol nem csak a kertekben, az udvarokon terem, hanem kint az árterekben, a híres dzsungelgyümölcsösökben is.

A nemtudom szilva régi beregi, szatmári fajta, az ártereken, kivadulva nagyobb állományait még ma is láthatjuk. Érési ideje szeptember első fele. Kis, gömbölyded-ovális gyümölcsének húsa világossárga, héja liláskék. Nem magvaváló. Cukortartalma igen magas, jó lekvárnak, de pálinkának is a legkiválóbb. Fája igen erőteljes növekedésű.

Panyola határát három folyó is nyalja, a Túr, a Tisza és a Szamos, valamikor mindhárom árterét gyümölcsösök borították. A múlt század derekán, de különösen a téesz-világban aztán – tán mert azok is osztályellenségnek számítottak –nekiláttak kitermelni az öreg fákat. Hála istennek a Szamos ártér dzsungeléből megmaradt egy darab, azt most megirigyelhetné a legpompásabb park is. A fák alja gyönyörűen kitisztítva, „leberátválva”, hiába vernék le a ugyanis a szilvát, a magas fűből lehetetlen volna felszedni a szemeket. Így is marad persze a peléknek, meg a darazsaknak, de emiatt most nemigen bánkódnak a panyolaiak: az utóbbi húsz év talán legjobb termése az idei, szabályosan roskadoznak a fák a tömérdek szilva alatt.

Rejtély, hiszen az aszály a mi vidékünket is ugyanúgy sújtotta, mint az ország más részeit – támasztja a mogyorórudat jöttünkre az egyik fához Varga Károly, aki negyedmagával veri a fákat, s gyűjti a szemeket – Itt, az ártéren a Szamos persze enyhíthette azt, de bent a faluban is tömérdek a szilva. Lesz lekvár, pálinka elég.

Szilva van sokféle, de olyan, mint itt, sehol. Nemtudom a neve. Ez nem vicc, valóban az. Mondják penyigeinek is, de csak a tudósok, akik képtelenek megemészteni a „nemtudom” nevet. Csodás egy fa, kétség nem fér hozzá. Nő mint a kender, a vírusokra fittyet hány, és ha néha ki-ki is hagy, megbízhatóan terem. Ez adja az itteni szilvások döntő hányadát, a legjobb pálinka, lekvár is ebből fő. Kiváló a besztercei is, de azt inkább aszalják. Terem persze más is, van macskatökű, lotyó-, duránci, paradicsomszilva, és veres szilva is, amiből másutt a pálinkát főzik – itt legfeljebb a disznónak adják. De nem is nagyon van erre fele ebből, mindenki a nemtudomot ülteti.

Lakatos Bertalan is csak ebben bízik: ezért is ültetett nyolc éve a Szamos-parton negyvennyolc, és egy másik helyen még száznyolcvan nemtudomot, meg hát a portáján is van pár jó erőben lévő fa, úgyhogy van miből főzni a lekvárt, a pálinkát. A pálinkát majd a híres panyolai szeszfőzdében főzik, a lekvárt viszont saját maguk. Most is azt kavarják. Tegnap fejezték be a szedést, ma hajnali ötkor megmosták, s azóta kavargatják. Ha minden jól megy, holnap hajnalra végeznek vele. Most dél van, és reggeliznek. Berti az egyik üst előtt ül, nyárson szalonnát süt a katlan tűzében. Invitál bennünket is, de mi inkább maradunk a ciberénél, mert kint az udvaron is negyven fok van, de ott a katlan mellett legalább ötven.
Nem baj, hadd süssön – vélekednek az üstök körül sürgölődő asszonyok –, attól édesedik a szilva.

Érződik ez a ciberén is, amiből az öregítés után a lekvár lesz, amit majd visznek, mint a cukrot. Nekik is visszajáró vendégeik vannak, még Erdélyből, meg a Felvidékről is jönnek, pedig hát azért Gömörben, meg Kalotaszegen is van szilva.
De honnan tudnak egyáltalán arról mondjuk Rozsnyón, vagy Kalotadámoson, hogy épp Panyolán kell keresni a lekvárt? A tévéből, a rádióból persze. Meg a Szabad Földből, ahol mi is írtunk már a nemtudom nagyszerűségéről, s azóta özönlenek a levelek az ország minden részéből az önkormányzathoz, hogy csak egy-két szilvacsemetét küldjenek. Küldenek is, de a nemtudom másutt csak sínylődik. Itt hét-nyolc méteresre is megnő, s egy fa három-négy mázsát is terem – másutt pár kilót. Az se igazi.

A gyümölcsöt azonban nem lehet csak úgy megfőzni, azt előbb alaposan meg kell tisztítani. Panyolán egy zseniális alkalmatosságot használnak erre, az úgynevezett palolót. Egyszerű, két méter hosszú deszkavályúféleség az, amit lelocsolnak, s úgy öntik rá a törmelékes szilvát. Baranyi Csabáéknál van alkalmunk meggyőződni az alkalmasságáról. A faszálkán a levél, a szár, az ágdarab fennakad, a szemek pedig vígan, tisztán legurulnak.

Ennél is több volna itt a szilva, ha tíz évig nem áll a főzdénk – mondja a fehérgyarmati kórház karbantartója. –Akkor nőtt meg a telepítési kedv, amikor tíz éve újraindult. És hál istennek ma sem lankad.

Aki emlékszik még a régi ízekre, állítja, a panyolai szilvapálinka megint a régi fényében ragyog. Mint Böszörményi Sándor tulajdonostól megtudjuk, ma már több mint harmincféle terméket készítenek, de fő alapanyaguk továbbra is a szilva. Azon belül is nyolcvan százalék a nemtudom aránya, és ezen nem is akarnak változtatni. Megőrzik a sok százéves hagyományokat.

A nemtudom szilva régi beregi, szatmári fajta, az ártereken, kivadulva nagyobb állományait még ma is láthatjuk. Érési ideje szeptember első fele. Kis, gömbölyded-ovális gyümölcsének húsa világossárga, héja liláskék. Nem magvaváló. Cukortartalma igen magas, jó lekvárnak, de pálinkának is a legkiválóbb. Fája igen erőteljes növekedésű.