• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Hupikék és jajvörös

Szerző: Grétsy László
Egy kedves székesfehérvári levélíróm, Fü­löp Lászlóné leveléből idézek néhány sort: A Hupikék törpikék egyik kedvenc rajzfilmsorozatom. Ismerem az egész törpcsaládot: Törpapát, Kertitörpöt, Hókuszpókot és a többieket. Most azonban a Fejér Megyei Hírlapban olyan új színnevekre bukkantam, amelyeknek alighanem a hupikék az elindítója.

Ezt olvastam a lapban: Hogy holnap hupilila, elefántszürke vagy jajvörös ruhát veszünk-e magunkra, nem a véletlen műve. Szeretném tudni, igazam van-e, vagy e nevek már korábban is léteztek. És arra is kíváncsi vagyok, hogyan alakultak ki!”

Igazi „színes” kérdés, köszönöm! Válaszolok is rá, de bizonyos mértéket tartva csak azt a két színt veszem górcső alá, amelyet már szótáraink is tartalmaznak, s amelyek mindenképpen megelőzték a Hupikék törpikék megszületését. Ez pedig a hupikék és a jajvörös.

Hogy milyen kék a hupikék? Nos, olyan kék, mint amilyen vörös a jajvörös! Közülük ez utóbbi nyelvünk történeti-etimológiai szótára szerint „ízléstelenül rikító vörös”, ráadásul nem is rokonszenves, mert előtagja, a jaj indulatszó kétséget kizáróan jajgatásra utal. A jajvörös kifejezés ugyanis eleinte azt a jellegzetes piros színt jelölhette, amely ütések nyomán keletkezik a bőrön. A hupikék pedig? Rikítóan, harsányan, ízléstelenül kék; olyan kék, amely akkor keletkezik, ha például Erdei Zsolt ökölvívó-bajnokunk egyet-kettőt alaposan odaüt valakinek a szeme alá, azaz – hogy egy Sümegről, Kőszegről és máshonnan is feljegyzett tájszóval is érzékeltessem – jól meghupálja, azaz megveri.

Nehogy olvasóim azt higgyék, mindaz, amit elmondtam, csupán kitaláció! Meggyőzésükre idézek is két példát a régi nyelvből. Pósaházi Jánosnak Igazság istápja című, 1669-ben megjelent munkájából való a következő mondat: „Ne érts, mint ha Szent Pál maga ejtette volna magán azokat a bélyegeket és hupi kékeket”. Ez a hupi kék – akkor még különírva – nem jelenthet mást, mint verés, ütlegelés nyomán a testen keletkezett kék foltot. Másik példámként pedig Dugonics Andrásnak Magyar példabeszédek és jeles mondások című, 1820-ban megjelent munkájából idézem ezt a kis részletet: „Felruházták hátát hupi kékkel és jaj vörössel.”

Mindebből talán megérti a kedves levélíró, és megérti minden olvasóm, hogy miért érezzük még ma is harsánynak és többé-kevésbé visszatetszőnek mind a hupikék, mind a jajvörös színt.
Persze a Hupikék törpikéket mind¬ettől függetlenül még bátran szerethetjük.