• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

A szakállas szépség birodalma

Szerző: T. Dögei Imre
Édenkertre bukkanhatnak a Zselicségben a természetkedvelők, akiket szélesre tárt székely kapu fogad. Sok növény- és madárritkasággal, eleink régi nyugodt világával, no meg Zsippó szépével barátkozhatnak meg a látogatók.

Fotó: Kállai Márton

Bárdudvarnok Kaposvártól alig tíz kilométerre, a belső-somogyi dombok egyik legszebb részén, a Zselici Tájvédelmi Körzetben terül el. Az „elterül” ezúttal szó szerint is igaz, mert a település és környéke Somogy egyik legnagyobb közigazgatási területe. Több négyzetkilométeren szétszóródó tizenhat településrész tartozik ide, ami országosan is egyedülálló. Ezek egyike Zsippó. Ide igyekszünk, pontosabban a falusi hagyományőrzést is láttató Madár- és Élményparkba, ami néhány hónapja nyílt meg. Tulajdonosa, Péntek László szívós, már-már heroikus munkával teremtett itt egy csodás világot.

Növény- és madárritkaságok között sétálunk. A domboldalon eredő piciny forrásokat bőséges esők táplálják mostanában, ezért jól érzik magukat a tavacskában pirosló aranyhalak és a tavirózsák. Odébb ketrecben lévő fészkében költ a búbos vadkacsa, egy nagyobb röptetőben pedig pávák pöffeszkednek, aranyfácánok mutogatják díszes tollazatukat. Jobbra ritka szép virágágyások díszlenek, megkapó a császárkorona színpompája. Amott pedig 37 galambfajta vonzza a tekintetet.

– Az ott a temesvári pergő – terelget bennünket egyik ámulatból a másikba a pirospozsgás László –, fölötte az erdélyi kopasz nyakú galamb ketrece, mellette a buharai dobos és a magyar begyes.

Ne gondolja senki, hogy mértani pontossággal kimért és a francia kert szabályai szerint ápolt területen lépkedünk, ahol minden fűszál vigyázzban áll. Értelmét sem látná a gazda, meg ideje sincs az efféle kertészkedésre. Minden úgy díszlik, ahogyan természetes, csupán a füvet kaszálja időnként, de akad kapálni való is. A kert végében ácsolt tíz méter magas kilátóhoz érve vezetőnk után mászunk mi is. Szemet nyugtató kép tárul elénk. A panorámát a zsippói halastavak szegélyezik, a hétből négy látszik erről a magaslatról.

– Az előttünk lévő másfél hektáron alakítottam ki a parkot, a galambházat, a baromfiudvart, de amint látják, van itt szökőkút is – magyarázza Péntek úr. – Amott balra kezdődik az az egyhektárnyi rész, amelyen a száz évvel korábbi életmódot bemutató parasztház és a hozzá tartozó pajta kapott helyet. Az egykori szegény világot idéző, vesszőből font kerítéssel szegélyezett bemutatókertbe számos régi növényfaj, csaknem száz fajtája kapott helyet. A bacirkát például ma már kevesen ismerik, hajdanán ezzel ízesítették errefelé a hurkát. Tanösvényen mutatom be a gyerekeknek, például az eleink által használt gémeskutat is.

Ezen a lejtőn húsz éve még kukoricaföld meg bozót díszlett. Napjainkban viszont kiránduló családok, általános iskolai osztályok jönnek ide. Kevés alkalmasabb hely van ennél egy élő biológia- vagy földrajzóra megtartására.

Kísérőnk többször is rászól a bennünket kitüntető figyelemben részesítő, folyton a ruhánkra ugráló öt hónapos kutyájára. Tücsök, a fehér kölyök puli azonban nem sokat törődik a figyelmeztető szóval. Illendő lenne pedig visszafognia magát, mert nem akárhová: a Zsippó szépe tyúkfajtát rejtő udvar felé közeledünk.

– Harmincévi munkám van bennük – ragad meg egy példányt a Kaposváron végzett állattenyésztő üzemmérnök. – Figyeljék csak: búbja van, kopasz nyakú és szakállas – mutatja a régi magyar tyúkokhoz hasonló, a fajtaminősítők által is jegyzett saját nemesítésű madarát a javakorabeli férfi.

Szépen faragott székely kapu előtt búcsúzkodunk. Péntek László úgy felel kérdésünkre, hogy nem ismer olyan e világi hívságot, amiért odaadná ezt a maga teremtette birodalmat.

Címkék: Kertészet