• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Nassoljunk különlegességet!

Szerző: Borzák Tibor
Hajdanán nemigen roskadoztak a boltok polcai az édességektől, a tanyavilágban meg éppenséggel kirívó ritkaságnak számított. A paraszti lelemény azonban kitalálta a csíramálét, aminek újrafelfedezése megalapozta Lídia asszony ceglédi családi vállalkozásának sikerét.

Lídia asszony egy régi recepthez nyúlt vissza

Füle Ferencnének gyermekkorában „esete” támadt ezzel a csemegével. Csemői tanyájukon már ötéves korától besegített a családi gazdaságba, rábízták a libák legeltetését. Addig nem is volt semmi baj, míg egyik nap csíramálét nem készített az édesanyja. A friss finomság csupán rövid ideig maradt érintetlenül a kamrában, mert a kis libapásztor megdézsmálta, miközben a gágogó szárnyasok a kukoricásban lakmároztak. Így történt, hogy a csíramálé miatt Lídiát jól elnáspángolták.

– Szüleink mind az öt gyermeküket kitaníttatták, én a vendéglátóiparban találtam meg a számításaimat – idézi a múltat Füléné. – Sokáig külföldön dolgoztam, a rendszerváltozás után lejárt a szerződésem, hazajöttem. Úgy gondoltam, elérkezett az ideje a családalapításnak. Férjhez mentem, született két gyermekem. Építkezésbe fogtunk Cegléden, az pedig csak nyelte a pénzt. Törtem a fejem, mihez kezdhetnék. S akkor eszembe jutott édesanyám csíramáléja! Csináltam egy tepsivel, vittem belőle a szomszédoknak. Nagyon ízlett nekik, újabb adagot kértek, de már ingyen nem fogadták el. Ha majdnem üres a kassza, az aprópénznek is örül az ember.

Egyre többen ízlelték és szerették meg rögtön a múltbéli étket. Lídia erre alapozta a vállalkozását. Lassacskán „beetette” a ceglédieket, alakulgatott a vásárlóközönsége. Azonban az uniós előírások száműzték a piacokról a házilag készített termékeket, így a csíramálét sem lehetett árusítani. Lídia nem akart erről tudomást venni: napról napra kirakta a portékáit, az ellenőrök pedig menetrendszerűen hazaküldték. Aláírásokat gyűjtött, levelekkel bombázta a hivatalokat, a politikusokat. Végre zöld jelzést kapott a kistermelői áru értékesítése, a csíramálénál az volt a feltétel, hogy hőkezelt legyen.

– Sokan gondolják: olyan egyszerű a receptje a gabonából készülő süteménynek, hogy bárki képes megcsinálni – mosolyodik el Lídia asszony, aki az utóbbi években szakmai díjakat, elismerő oklevelet kapott. – Mekkora tévedés!

Jómagam is megfizettem a tanulópénzt. Húsz év kellett, hogy a búza csíráztatásához és a massza előállításához megtaláljam a legjobb technológiát. Most már a termékkör bővítésére is gondolhatok, nemrég sütőtökös finomságokkal rukkoltam elő. A manufaktúra modernizálása, bővítése is elengedhetetlen. A vevőim még jó ideig biztosan megtalálnak majd a budapesti, szolnoki, ceglédi piacon.

A ceglédi hungarikumok receptjei titkosak. Így amikor vendéglátónk megkóstoltatja velünk a csíramálét, a kókuszos sütőtökgolyót és társait, csak mélázhatunk: miként is készülnek e különleges finomságok.

Regénybe írták. A csíramálé fényes, aranybarna, mézédes, zsírtalan – melegen a folyós tejbegrízhez, hidegen a kacsazsír ikrás szerkezetéhez hasonlítható – alföldi tájjellegű sütemény. A Kisalföldön kőttés, kőtés, kötis, Tata környékén csiripiszli, Orosházán sza¬lados néven ismert. A „fenséges, mézédes csíramálé” Jókai Az aranyember című regényében is feltűnik.

Címkék: Gasztronómia