• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Cohen-dalok, indiánszökelléssel

Szerző: Palágyi Edit
Ilyen a lélek diadala – gondolhattuk Leonard Cohen budapesti koncertjén. Az öltönyös öregúr letérdelt a színpadon, majd indián szökelléssel távozott.

Lepergett az életünk. Valódi időutazás kezdődött, mikor a Papp László Budapest Sportaréna színpadán végre felhangzottak Leonard Cohen dalai. Már korábban is készült Budapestre, de egy betegség közbeszólt. Most végre eljött, majdnem hetvenöt évesen. Világkörüli turnéján útba ejtette Budapestet.

S teltház előtt, hol tomboló, hol lélegzetvisszafojtva figyelő közönségnek elhozta a legendás számait. Az összetéveszthetetlen, szürreális, lelkünkbe markoló dalokat. Ott állt a színpadon a kalapos, öltönyös öregúr, magasra gombolt inggel, szikáran, befelé figyelve. Zárt szemmel, szemérmes mozdulattal szorította a mikrofont. S egyetlen sztárallűrre sem volt szüksége, hogy a sokezer néző elcsendesüljön. Az életmű koncert első részében tán egy mosolyt sem kaptunk, csak szelíd, fegyelmezett, letisztult hangokat.

Így aztán ringatóztunk a hullámain, s utaztunk befelé. Emlékeztünk a huszonéves önmagunkra, mikor még az egyetemi kollégiumban csüggtünk az MK 25-ös kazettás magnóból kissé nyekeregve áradó Cohen-dalokon. A Suzanne szövegét felhőket bámulva hallgattuk, s a kedvéért még angol szótárt is forgattunk, csak hogy megértsük… S persze, felfedeztük a hajdani ismerősöket, barátokat most, a régen várt pesti koncert közönségének soraiban is. Ott ült a nyurga fiú, aki huszonöt éve hordozható magnót cipelve dúdolta Cohent – na jó, mára kicsit pocakosan, ritkuló sörénnyel. De ki figyelt a ráncokra, az ősz tincsekre! A léleknek nincs kora, ahogy a tehetségnek sincs, ébredtünk rá, ahogy hallgattuk az Énekmondót. Lényeg, hogy eljött, hogy megtörtént a találkozás. Füttyögtünk, tapsoltunk, kiabáltunk, ahogy peregtek a számok, kívülről ismert régiek, és megkapóan újak.

(Milyen kár, hogy a másik Énekes, aki talán előkapná a gitárját, s most együtt pengetne Cohennel, ahogy tervezték is, nem lehet itt. Cseh Tamás már csak odafent dúdolja.)

Leonard Cohen nem szorult rá a hatásvadászat trükkökre, még ahhoz is volt alázat benne, hogy kalaplevéve vokálozzon énekes- és szerzőtársa, az ugyancsak fantasztikus Sharon Robinson mellett. S a három órás koncert vége felé járva,  Cohen is elmosolyodott – pimaszul, akár egy elégedett kamasz. S mintha fittyet hányna arra, hogy hetvenöt éves, indiánszökdeléssel távozott a színpadról.

A közönség pedig érezte: itt és most semmi más nem számít, csak a dal. Meg ez a mindentudó férfi, aki azt dörmögi: I‛m Your Man. Igen, ő a mi emberünk. Mert miközben énekelte mondjuk a Halleluját, olyan derűt árasztott ez a zseniális öregúr, mint az egészen kis gyerekek.

Vagy mint az egészen nagy művészek...