• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

A Nyerj osztálykirándulást pályázat eredménye

A szülők fúrtak-faragtak, a diákok hetekig izgalomban éltek, a pedagógusok szabadidejüket is rááldozták a készülődésre. Nem hiába: több mint félszáz pályázat érkezett felhívásunkra, a fődíj egy sümegi osztálykirándulás volt.

Egy vásári jelenet

Már az élmény volt a zsűri számára, hogy végignézhette, hallgathatta a pályázatokat. Az alsó és felső tagozatos diákok egyaránt ötletes és szórakoztató anyagokkal kápráztattak el minket, miközben a tudásuk is gyarapodott. Az egyik osztály képregényt rajzolt, a másik Szabad Föld különszámot szerkesztett, a harmadik étlapot írt a középkori lakomához vagy társasjátékot ötlött ki az adott történelmi korhoz. Több osztály vásárra hívogatott, megesett, hogy „statisztaként” szerepeltették a baromfiudvar lakóit is. Többen éltek a modern technika vívmányaival, filmet forgattak és időutazásra invitáltak minket. Volt olyan leleményes diák, aki lóra pattant, mások fegyvert ragadtak és vitézi küzdelmet vívtak. Mindhárom témában születtek remek pályamunkák, a gyerekek a várkapitány, a ceremóniamester és a középkori vásározók szerepében is remekül megállták a helyüket. Ahogy mondani szokták, vérzett a bírálók szíve, hogy végül választani kellett… 

 

1. díj - Sümegi osztálykirándulás

 

Árpád fejedelem Általános Iskola (2225 Üllő, Malom u 1.) - videó

link: http://youtu.be/9vO2P4Yn8LA

 

2. díj - Tatabányai Kalandpark

Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (5525 Füzesgyarmat, Széchenyi utca 2.) - videó

link: http://youtu.be/1Dzmt3Trj6E

 

3. díj - Csodák Palotája, Bringózás

Bocskai István Általános Iskola és Művészeti Iskola (4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10.) - pdf dokumentum
Húzza az egeret az kép sarkára, és lapozzon!
 

 

 

letöltés: bocskai.pdf

Különdíj - Belépő A mosoly országa című előadására

Kós Károly Általános Iskola (1192 Budapest, Hungária út 28..) - pdf dokumentum
Húzza az egeret az kép sarkára, és lapozzon!
 

 

 

letöltés: koskaroly.pdf