• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Nem engedtem el a szüleim

Szerző: Csontos Tibor
Kazimir Anna Mária immár két televízióban is feltűnik riporterként és műsorvezetőként. Édesanyja a legendás tévébemondó, Takács Marika, édesapja a Thália Színház és a Körszínház nem kevésbé közismert igazgatója, Kazimir Károly. Tizennyolc éves sem volt, amikor elveszítette őket.

- A televíziósbemondó-legenda, Takács Marika leányát vajon felkavarta-e érzelmileg, hogy a Magyar Televízióból végleg eltűntek a bemondók?
- Nem ért váratlanul, hogy megszüntették a bemondói státuszokat. Nemrég erről is beszélgettem Mohai Gáborral, az MTV egykori bemondójával, aki kesergett, mennyire sanyarúvá vált az utóbbi időben a helyzetük. Műsorismertetés helyett egyre inkább hangalámondásra kellett vállalkozniuk. És ez nagyon szomorú.
- Mindig is értő szemmel fürkészte e szakma képviselőinek képernyős megjelenéseit?
- Általában igen, hiszen anyukámék teremtették meg itthon ezt a műfajt, ami fölött - sajnos be kell látnom - eljárt az idő. El kell fogadni, hogy ebben a felgyorsult világban nincs szükség tévébemondókra. Nekem sosem jutott eszembe, hogy konkrétan ezt a szakmát válasszam. Idővel a televíziózás általában kezdett izgatni. Mostanában az ATV-n vezetek egy nyugdíjasoknak szóló műsort Generációk címmel, az MTV-n pedig A tévé ügyvédje számára készítek riportokat.
- Pedig tudomásom szerint édesanyja annak idején eltiltotta a televíziózástól, édesapja viszont a színháztól igyekezett távol tartani.
- A tiltás szó kicsit erős, inkább nem szerették volna, ha pályaválasztáskor e két terület valamelyike mellett döntök. Ezt sosem mondták ki, utólag éreztem, hogy szívük szerint inkább távol tartottak volna a televíziós és a színészi pályától. Így csak később találtam magyarázatot arra is, hogy apukám miért vitt el ritkán a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol tanított. Mindketten abban állapodtak meg, hogy zenei pályára menjek, de én ezt részemről kompromisszumnak tartottam volna. Ha édesapám élne, a kedvéért biztosan muzsikus maradok.
- Mi maradt a zenéből?
- Nagyon szerettem és szeretem a mai napig a komolyzenét, de rájöttem, hogy ennek a hivatásnak nincs rám szüksége, pontosabban nem rám van szüksége. Nem születtem Fischer Anninak, és így nincs értelme. Aztán jött az "eltévelyedés": mégis jelentkeztem a Színművészeti Egyetem színész szakára. Volt némi lelkifurdalásom, amiért belevágtam, hiszen ellentmondtam édesapám akaratának. Szerencsére nem vettek fel.
- Szerencsére?!
- Azért később bekerültem a színművészetire, a Horváth Ádám és Vitray Tamás által vezetett tévés osztályba, úgyhogy közelről láttam, hogyan dolgoznak a színész szakon. Rájöttem, nem is lett volna nekem való. A tévés osztályba kíváncsiságból felvételiztem, meg is lepett, hogy felvettek. A két osztályfőnököm mellett többek között Popper Péter, Kéri László, Bárdos András, Máté Krisztina, Báron György tanított. Sok mindenre, de leginkább az életre. Az idén diplomáztam.
- Megfordul olykor a fejében, hogy ha a szülei mostanában letekintenek önre, mit mondanak?
- Apukám talán kicsit mérges lehet rám, de amikor hétvégeken leülök a zongora mellé eljátszani egy-egy szonátát, azért biztos megenyhül, és remélem, majd bizonyíthatom neki is, hogy jól választottam. Anyukám szerintem mosolyog, amikor felismeri bennem saját vonásait, izgulós természetét, meghatottan nézheti szárnycsapásaimat.
- Tizennyolc éves sem volt, amikor elveszítette őket.
- Ha az ember tizenhat-tizennyolc éves korában elveszíti édesanyját és édesapját, egyszerre gondol a befejezésre és az élet folytatására, az újrakezdésre. Én az utóbbi mellett döntöttem. Nem volt kérdés számomra, hogy Ők mit várnak tőlem.
- Zavarja, hogy gyakran kérdezik a szüleiről?
- Épp ellenkezőleg. Szeretek beszélni róluk. És büszke vagyok rájuk. Nem élek az árnyékukban, kettejükből vagyok összerakva, nem akarom elengedni őket, változatlanul szoros a kapocs közöttünk. A saját munkámat viszont már nehezebben emlegetem, mivel számomra a karrier kevésbé fontos. Élvezem, amit csinálok, de a célom csupán annyi, hogy szeretném jól tenni a dolgomat. Tudja, ez esetben azért a név valóban kötelez. Értékrendemben egyébként az emberi kapcsolatok állnak az első helyen, és az, hogy szüleimnek méltó emléket állítsak. Szóval én róluk szeretek beszélni, nem magamról. Mert róluk kell és van is mit beszélni. Én élem az életem, emlékezem és dolgozom. Ennyi.

Hagyaték
Kazimir Anna Mária A nevetés és felejtés filmje címmel ötvenperces dokumentumfilmet forgatott édesanyjáról diplomamunkaként, melyben többek között Takács Marika azóta elhunyt testvére is megszólal. Kéri László szerint a film az MTV történetéről (is) szól. A fiatal alkotó azt tervezi, hogy a filmet, melyben édesanyja televíziós mellőzését is feldolgozta, benevezi a jövő évi Magyar Filmszemlére. Elmondja, hogy sokkolóan hatottak rá az MTV ostromának képei: "Sírtam, amikor lángokban állt az az épület, amely édesanyámnak maga volt az élet." Szeretné feldolgozni édesapja hatalmas hagyatékát is, mert boldoggá teszi az a misszió, amellyel szülei emlékét ápolja.

Címkék: