• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Utcahosszal előztük meg az európai riválisokat! Lapunk sikerének is tekinthető

Szerző: Hardi Péter
Elültetik az utódot is - Lapunk sikerének is tekinthető, hogy a 15 európai ország körében megrendezett Év Fája versenyben ismét magyar győztest hirdettek. A Szabad Föld évek óta a rendezvény médiatámogatója.

A bátaszéki molyhos tölgy
Fotó:
MTI - Sóki Tamás

A bátaszéki molyhos tölgy meggyőző fölénnyel nyerte a versenyt: több mint 72 ezren szavaztak rá, az utánunk következő cseh „versenyző” 42 ezer szavazattal szorult a 2. helyre.

A versenyben azok a fák képviselhették nemzetüket, melyek a legszebben példázzák a kapcsolatukat az emberrel. A település határában álló molyhos tölgyre ez igazán elmondható, hiszen évszázadokon át nem csupán enyhet adott a környékbeli szőlőkben dolgozóknak, hanem a mellette álló Szent Orbán-kápolnát is védte a viharoktól. Hálából a szőlőmunkások nemcsak az elszáradt ágait vágták le és kenték a sebeit, de a szent ünnepén – május 25. – bőségesen meg is locsolták a tövét borral.

Nem lesz ez másként idén sem, tudtuk meg Tafnerné Fáll Erikától, a bátaszéki önkormányzat kulturális-nevelési referensétől, ám a verseny megnyerése alkalmából a kápolna másik oldalára a fa csemetéjét is elültetik. Az épületben pedig időkapszulát helyeznek el, benne médiatermékekkel, amelyek szavazásra buzdították nézőiket, hallgatóikat, olvasóikat – köztük a Szabad Föld példányaival is.