• Betüméret növelése
  • Feliratkozás a Szabd Fold Online hírcsatornára
  • Cikk nyomtatása

Kertésznaptár: Fűszerek a kertből

Szerző: Valló László
KERTÉSZNAPTÁR (június 30.–július 6.)

- Július elejével elérkezik több fűszernövényünk első aratása. Ekkor gyűjtjük be a majoránnát (másodszor majd szeptember végén). Az első szedésnél alaposan vágjuk vissza a töveket, ne hagyjunk 5 centinél magasabb tarlót.
Most, a virágzása idején arassuk a bazsalikomot is, itt 10 centis tarlót hagyva (másodszori betakarítására szintén szeptemberben keríthetünk sort). Miután a levágott majoránnát, illetve bazsalikomot megszárítottuk, mindkét növény esetében morzsoljuk le a fiatal hajtásokat a levelekkel együtt a vastag szárakról, és törjük apróra. A mentát hasonlóan arassuk, mégpedig először közvetlenül a virágbimbók megjelenése előtt (másodszor pedig szeptemberben), 5 centis tarló meghagyásával.
Aratás után szedjük le a leveleket a szárról, s csak ezeket szárítsuk meg, mivel bennük a legtöbb a hatóanyag. Most virágzik a tárkony is: a hajtásait 10 centis csonkra hagyva arassuk le. A leszedett növényrészeket 5-10 centi darabokra vágva és vékony rétegben kiterítve szellős, hűvös helyen szárítsuk, majd pedig tároljuk. Szárított gyógynövényeink tárolásának legalkalmasabb eszköze az átlátszatlan üveg- vagy kerámiatégely.

- A szőlő kötözése során úgy rögzítsük a hajtásokat, hogy azok a fény felé nőhessenek, a kötéssel pedig megakadályozzuk, hogy a szél összezsúfolja vagy kitörje őket. Huzalos támaszú ültetvényekben a legjobb, ha egyenként rögzítjük a hajtásokat a huzalhoz úgy, hogy egymástól arányos távolságban, szellősen álljanak. Magas kordon művelésű ültetvényekben minden esetben fésüljük át a lombozatot, azaz válasszuk szét az összeakadt hajtásokat, s csak azután rögzítsük, hogy ne zsúfolódjanak egy csomóban.

- A nyári melegben szomjasabbak a kert madarai is. A jól látható helyre kitett madáritató nagy jótétemény nekik (de nekünk is hasznunk lehet belőle, mert kevésbé csipkedik meg lédús, érő gyümölcseinket). A csirkeitató jó választás, de ha egy lapos edénybe köveket teszünk, azokon még a kistermetű énekesek is megpihenhetnek ivás közben.